Telt ház fogadta Péterfy Gergelyt bécsi könyvbemutatóján

kitomott-barabar-becs2

Angelo visszatér – Újabb adalékok a Kitömött barbár történetéhez

Angelo Solimanra először valamelyik antropológiai szakszövegben figyeltem fel úgy három éve, amelyet egy szemináriumra kellett elolvasnom a Bécsi Egyetemen. Látszik, hogy az osztrákok, ha rossz szájízzel is, de hajlandóak (legalább akadémiai szinten) szembenézni „dicső” történelmük mocskos és undorító részleteivel, így például a megnyúzott, kitömött és múzeumba kiállított emberrel. Azt azonban, hogy ennek az elképesztő történetnek magyar vonatkozásai is vannak, csak hónapokkal később tudtam meg, amikor Péterfy Gergely megjelentette a Kitömött barbárt, Kazinczy Ferenc és Angelo Soliman barátságának, közösen megélt kitaszítottságának és útkeresésének történetét.

kitomott-barabar-becs3Antropológia és szépirodalom,

Bécs és Budapest, német és magyar nyelv. Úgy egyesültek az én szenvedélyeim Péterfy ezen művében, ahogyan a párhuzamos vonalak futnak össze egy pontban, ha elég messziről nézzük őket. Minderre már tényleg csak a koronát tette fel az a hír, hogy Angelo hamarosan hazatér. A Nischen Verlag 2011 óta adja ki magyar szerzők könyveit németül, és ezúttal a Kitömött barbár (azaz a Der ausgestopfte Barbar) került sorra: tudtommal az első olyan könyvük, amelynek ilyen sok bécsi vonatkozása van. Ezt a bemutatót semmi pénzért nem hagytam volna ki, már maga a gondolat is szédítő volt, hogy beállhatok a párhuzamosaim közös pontjába.

Éppen Péterfy Gergely 50. születésnapjára,

2016. október 31-re esik a „Buchvorstellung” napja, amelyet a Bécsi Nemzeti Könyvtár patinás épületében tart a kiadó. Élőhalottak között megyek végig az utcán, ja, persze, Halloween is most van. Vajon Soliman szelleme is felébred ma este? A Josefplatzon szokás szerint jót vigyorgok azon, hogy II. József lovasszobra úgy áll a tér közepén, mintha folyton a Palais Pallavicini kariatidáinak kilógó mellét nézné. (Később a bemutatón egyébként szóba kerül a kalapos király és a szex is.) A teremben már gyülekeznek az érdeklődők, magyarok és németajkúak vegyesen. Mire elkezdődik a program, teltház van – ennél szebb születésnapi ajándékot nem is kaphatna egy író.

Az asztalnál balról jobbra

Az asztalnál balról jobbra Philipp Blom, Paul Lendvai, Péterfy Gergely, Buda György

Paul Lendvai beköszöntője

után Philipp Blom tart egy kis előadást. Blom volt a kurátora a Wien Museum pár évvel ezelőtti kiállításának Angelo Solimanról, ezért legalább annyira ismeri őt, mint Péterfy. A legtöbb részlet persze ismerős a regényből, de olyan, számomra újszerű információkat is hallok, hogy Soliman halotti maszkjához hajszálak tapadtak, amelyekből megpróbálták kideríteni a génállományát (ez sajnos nem sikerült, ezért ma sem tudjuk, honnan származik pontosan). Vagy hogy Canaletto azért festette a felnőtt Angelót gyerekmagasságúnak, hogy ezzel is hangsúlyozza a „mór” alárendeltségét a fehér ember mellett. Vagy hogy az özvegyasszonyok a kor szokásai szerint már nem számítottak jó partinak, ezért nem válogatták meg annyira, hogy ki legyen a második férjük (így már érthetőbb számomra, hogyan lehetett Solimannak fehér felesége). Újra és újra ott lyukadunk ki, hogy ez az ember bizony Liechtenstein hercegek nevelője, II. József bizalmasa és a szabadkőműves mozgalom egyik legműveltebb alakja volt, II./I. Ferenc elnyomó rendszerében viszont, talán éppen valós és veszélyes képességei miatt, csakis a testté, állattá, tárggyá redukálás juthatott neki.

Ezután Péterfy magyarul,

a fordító Buda György pedig németül olvas fel a szövegből. Paul Lendvai még feltesz néhány kérdést a Kitömött barbár keletkezéstörténetéről, amelyekre az író gördülékeny németséggel válaszol, majd a hivatalos programot Buda György zárja egy másik felolvasott részlettel. Lendvai megnyitja a szomszéd teremben előkészített büfét, és a vendégek lassan átszállingóznak a magyar borok, sütemények és pogácsák közé. Meglepődöm, hogy itt találom egy bécsi magyar ismerősömet, de később kiderül, hogy ő Buda György fordítótanítványaként került ide. Képzeld, engem meg Péterfy tanított a Szekszárdi Magasiskolában, mesélem el büszkén. Egy brazil srác is rám köszön, vele egy antropológiai témájú rendezvényen találkoztam tavaly. Kicsi és otthonos az én világom, gondolom, miközben Péterfy-Novák Éva oldalán elvegyülök az asztalok között, és némi rábeszélésre legurítok egy pohárka bort.

Ilyenből ittunk egy párat Szekszárdon, mi?

– mosolyog rám Péterfy Gergely. Pár perccel később Paul Lendvai lép az asztalhoz, hogy megismerje Évát, én pedig megilletődve hátrébb lépek. De Gergely engem is bemutat neki. Lendvai megrázza a kezemet:

Akkor maga itt van?

A határok között bóklászók egyezményes kérdése. Valahogy kinyögöm:

Igen, igen, itt élek Bécsben!

– habár úgy érzem magam, mintha az a kevés bor hirtelen a fejembe szállt volna. Miután Lendvai továbbmegy, kábultan motyogom magam elé:

Na jó, ezt még meg kell emésztenem. Péterfy Gergely bemutatott Paul Lendvainak.

Visszamenőleg feljegyzem ezt a képzeletbeli bakancslistámra, és háromszor bekeretezem pirossal. Az íróházaspár megmosolyogja a reakciómat.

Talán írd meg!

– mondja az én szekszárdi mentorom, és boldogan körbepillant az őt ünneplő vendégseregen.

Hát tessék, Gergely, itt van. Boldog születésnapot még egyszer!