„Olyan ez nekem, mintha naplót olvasnék az elmúlt fél évemről” – meséli Mihályfi Luca az Amnézia című anyagról.
Mihályfi Luca: Emlékszem, amikor a kocsiban először meghallgattam a kész dalt, teljesen libabőrös lettem. Nagyon büszke vagyok rá.
Az idén 10 éves fennállását ünneplő Bagossy Brothers Company az ünnepi lemez mellett egy dokumentumfilmmel is kedveskedik a rajongóknak.
A Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon idén 5 kategóriában hirdettek ki díjakat - írták a szervezők.
A Graffalo története szerint: Az erdőben sétált egy barna egérke, meglátta egy róka: – Hm, jó lesz ebédre! - gondolta.
Hayao Miyazaki A fiú és a szürke gém című alkotása félig önéletrajzi ihletésű fantasy az életről, a halálról és az alkotásról.
Ferenc pápa szombaton lemondta összes programját, a Vatikánhoz közeli Gemelli klinikán szűrővizsgálatot végeztek rajta.
Ebben az ikonikus kabátban mondta el Václav Havel beszédét egyebek között 1989. november 25-én a prágai Letná téren.
Ha van magyar Mona Lisa, akkor a sejtelmes mosolyú magyar ikon, a Kalitkás nő az. Rippl-Rónai József festménye.
A vörsi betlehem 2023. december 3-tól 2023. január végéig látogatható mindennap 9-17:00 óra között a Szent Márton Püspök Templomban.