Pókembert, azaz Peter Parkert újra Tom Holland alakítja.
Berkovits György író, szociológus, a Szépírók Társasága alapító tagja, a Budapestért-díj, a József Attila-díj és a 2018-as Artisjus Irodalmi Nagydíj kitüntetettje.
A jelöltek névsorát a hagyományoknak megfelelően az idén sem hozták nyilvánosságra.
2022-re szeretnének emberek lakta űrállomást építeni a Holdra.
A hegymászószezon május végéig tart.
A tett mozgatórugója kereszténység elleni vak gyűlölet lehetett.
Tehetségtámogató programjában Mesterek és Tanítványaik címmel ad koncertet a Pannon Filharmonikusok június 6-án, a Kodály Központban. Tíz ifjú hangszeres lép pódiumra, és...
Tüntessék el a közösségi médiából a zaklató, fenyegető, vagy terrorcselekményre buzdító tartalmakat.
Almási Róbert festőművész tanulmányait a brünni iparművészeti középiskolában végezte.
Az intézkedés értelmében a láva óceánba ömlésének helyszínét 300 méteren belül nem szabad megközelíteni.
És még a torta összetételét is elárulta a Gerbeaud. Június 14-től lehet megkóstolni.
Összesen 125 millió dollár (mintegy 35 milliárd forint) értékben váltottak rá jegyet a nézők.
Anne Teresa De Keersmaeker és Salva Sanchis koreográfus közös munkáját, az A Love Supreme című előadás új, átdolgozott változatát nézhetik meg
Nagyon hosszú és mély periódus volt ez az életemben.
Mohamed Salah, a Liverpool egyiptomi származású labdarúgója 32 gólt vágott ebben az idényben.
Nem ment tengeralattjáróval Argentínába, sem egy eldugott bázisra az Antarktiszon, sem a Holdra.
Ferenc pápa az isteni nyugalom helyett az isteni változékonyságról, a változás erejéről beszélt.
A buli 19 órakor a pörgős ír kocsmazenéjükről és a féktelen táncos koncertjeikről híres Firkin zenekarral kezdődik.
A 46 évesen közúti balesetben elhunyt Bubik István országjáró művészként Ritka (a) magyar című önálló estjével számtalan városban, apró faluban megfordult.
Az embereket nem az elsődleges daganat öli meg, hanem amikor a rák átterjed más szervekre
Kesselyák Gergely a Pannon Filharmonikusokkal többször többféle formában dolgozott együtt. A legérdekesebb egy tavalyi légitaxis eset volt. Merthogy a népszerű karmesternek szenvedélye...
Az már délután tudtuk, hogy Szilágyi Zsófia Egy nap című filmje kapta a Kritikusok díját.
Nagyon örülök ennek a díjnak, mert a fesztiválvetítéseken azon aggódtam, hogy érthető-e ez a magyar történet a nemzetközi közönségnek. Ezek szerint érthető...
A fészkelő baglyok felmérése úgy zajlik, hogy az esti szürkületben és éjszaka hallgatózni kell a szabadban, ablakban vagy erkélyen, esetleg kertben...
Elaludt Nadine Labaki libanoni rendezőnő Capharnaüm című filmjének főszereplője, a 14 éves Zain Al Rafeea a 71. cannes-i filmfesztiválon a mű pénteken...
Az idei „Év kiállítása” díj elismerő oklevelében részesült a szegedi Móra Ferenc Múzeum papucskiállítása. A rangos elismerést a Múzeumok Majálisán adták át...
Oriana Fallaci a XX. századi médiatörténet egyik legnagyobb hatású személyisége volt: médiasztár – jó értelmében! – akkor, amikor még a fogalom sem...
A naturalista egy feszült thriller, amiben az erdei gyilkosságokat a grizzly medvékre fogja a rendőrség. Az ügyet egy túlbuzgó biológus próbálja felgöngyölíteni...