„Bátorság és higgadtság kell a hadviseléshez” – üzeni a Szentírás. Bátorság és higgadtság kellett Halmai Tamás ezer verséhez is az Ezerjófű című kötetben.
Ezer vers, háromezer versszak, tizenkétezer sor. De a költészetben a számok nem számítanak. József Attila Két hexametere az évtizedek (-századok?) tükrében többet ér, mint az azóta megjelent sokezer kötet többségének minden verse. Mert vannak költők és vannak versírók. (Ami mellesleg nem baj, mert a versíróknak is vannak olvasóik, sőt, rajongóik, néha több, mint a költőknek, és ez alkalmi értéket ad a műveiknek. De ezt most ne fejtsük ki, mert messzire vezetne.)
Halmai Tamásról a Librariusban már megírtam (2019-09-01), hogy évtizedek óta keresem hetilapokban, folyóiratokban, neten a Költőt. Rá is így találtam a Bárka lapjain. Természetes volt a hökkent kérdés: miért nincs a kánonban? Naiv kérdés? Az.
Magyarországon a kánont farigcsáló hivatalosak az irodalom meztelen testén babrikáló ujjaikkal csak maguknak akarnak örömöt szerezni, a maradandó magyar irodalomnak, olvasónak elvétve. Be vannak oltva a jövő ellen. Szemükön a politika vagy az érzéketlenség hályoga. Hol van Kosztolányi, aki a legenda meg a valóság szerint hazarohan Németországból Babitshoz, hogy a poeta doctus adjon az arrogáns zseninek Baumgarten díjat? (Nem ad.) Némán tűrjük, hogy egy-két kötetes, vaksi cicaként nyávogó kezdők vagy alkalmi ideológiákon felkapaszkodó vén macskák plecsnivel a mellükön imbolyogjanak a irodalmi tejesköcsögök között. És Halmai Tamás tucatnyi – megrendítő sejtésekkel és kristálytiszta gondolatokkal teli – kötetével, illetve költőinkről szóló monográfiáival, esszéivel az út szélén vándoroljon, és ha az értetlenség és tudatlanság ráfröccsenti a sarat, félreálljon, letörölje.
Nos, a kisujjam körmét sem akarom abba a langyos, mocskos közös pocsolyába dugni, amelyben fájó bütykeiket nyögdécselve áztatják a kánon világtalan lovagjai. Nem megnyugtató gondolat, hogy elsöpri őket az idő, amint szokás hamarabb, mint szétáradt a COVID. Nem megnyugtató, mert a holnap mindig ma van, és aki a ma gengsztere, az a jövő bérgyilkosa.
Halmai Tamástól minden elválaszt, ami ideológia, vallás, misztikum, és minden összeköt, ami emberi, szeretet, bizalom, sorsvállalás. A kereszténységgel mellverdeső héjalelkűeknek joggal nem kell a zsigeri keresztény költő, akinek minden soráról a közeledő dantei pokolsorsuk juthat eszükbe. Itt van az ezerből egy, Ha csak a múlt címmel:
„Ép elmét készen állnak
elvegyenek
éhező állat
árva gyerek
szakadatlan a botrány
az elképzelhetetlen
atavisztikus bordán
szörnyülködik a kellem
az illem félrenéz
de ott is Jézust látja
milyen nehéz
ha csak a múlt van hátra”
Az Ezerjófű ezer verse nem mind csúcsra járó versbeszéd, de számtalan gyémánt kiragyog a gyűjteményből és a többi sem kavics.
A versekben a keresztényi szeretet és megbocsátás, megértés kényszere nyugalomra, türelemre int. Legalábbis szeretne inteni. Ugyanis van egy problémája Halmainak. Költő, és ha akarja, ha nem, gyengéd szavai, toleráns gondolatai, biblikus dallamai tele vannak a jogos harag, az igazságvágyó felháborodás aknáival. Jézusi beszéd minden verse: gyengéd figyelmeztetés és jogos felháborodás egyszerre, mintha valaki egy oratóriummá komponálná az Ó- és az Újtestamentumot, a megbocsáthatatlant és a megbocsátást.
Nógrádi Gábor
