+ Természet

6500 éves ezüstfenyő került elő egy tóból

ezüstfenyő

Hangszer készül egy több ezer éves ezüstfenyő rönkjéből, amelyet a Triglav Nemzeti Parkban egy természet-helyreállítási projekt során találtak

fotó: slovenia times

Hangszer készül egy több ezer éves ezüstfenyő rönkjéből, amelyet a Triglav Nemzeti Parkban egy természet-helyreállítási projekt során találtak jó állapotban megőrződve.

A szlovén közszolgálati televízió (RTV) keddi riportja szerint még tavaly a nyugat-szlovéniai Tolmin járás egyik kis falujában, Cadrgban a 15 mesterséges tó egyikét takarították a munkások, amikor egy három méter hosszú, 40-80 centiméter átmérőjű rönkre bukkantak. A tó korábban szarvasmarhák itatóhelyéül szolgált, de az őshonos gőte- és varangyfélék számára is kulcsfontosságú élőhely.

A helyreállítási munkálatokat végzők a furcsa rönk láttán szóltak egy helyi ács testvérpárnak, akik azonnal gyanút fogtak, hogy ezüstfenyőről van szó. A területen utoljára több évszázadra visszamenőleg jegyeztek fel fenyőfajtákat, ami felvetette a kérdést, hogy mennyi ideig rejtőzhetett a rönk a több mint egy méteres víz és iszap alatt.

Mivel a ljubljanai biotechnológiai karon végzett előzetes dendrokronológiai elemzés nem hozott meggyőző eredményt, a mintát elküldték a bécsi egyetemre, ahol a fa korát több mint 6500 évre becsülték.

Ez „rendkívüli lelet, amely a helyieket és a szakértőket egyaránt meglepte” – közölte a Triglav Nemzeti Park az RTV-vel.

A két ács, akik közül Jani Kutin ismert zenész is, feldarabolták az egyik rönköt, és kiszárították a deszkákat. Megállapították, hogy a fa rendkívül jó állapotban őrződött meg az oxigénmentes környezetben és könnyen megmunkálható.

Kutin kétfős zenekara, a Bakalina Velika arról ismert, hogy szokatlan hangszereken játszik, amelyek egy részét saját maguk készítik. Most azt tervezik, hogy hangszert készítenek a fából.

„Az akusztikája biztosan különleges lesz” – mondta Kutin.

A legfrissebb tudományos hírek

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top