Úgy tűnik, Izrael történelme ismétli önmagát, viszont Helen Mirren Oscar-gyanúsat alakít a miniszterelnökeként
December elején került a mozikba Guy Nattiv Golda című filmje. Az angol háborús filmdráma Golda Meir életrajzán alapul. És bár a történet az 1973-as Jom Kippuri háború napjait meséli el, mintha csak napjaink híradóját néznénk az izraeli konfliktusról.
A film története során apránként kirajzolódik Golda Meir, Izrael Ukrajnában született negyedik miniszterelnökének személyisége, illetve regnálásnak utolsó időszaka és végnapjai is. Milyen visszás helyzet, ma az az ország, ahol született, és az is, ahol életét befejezte, háborúban áll.
Azt nem tudhatjuk, hogy az alkotók a kezdetektől fogva Helen Mirrenre gondoltak-e Golda Meir megtestesítőjeként, de az biztos, hogy ebben a filmben már külsejében is rendkívüli módon hasonlít Izrael vasladyjére. Ehhez adódik hozzá az a fantasztikus színészi játék, amellyel személyiségét, belső vívódásait, a vállán lévő felelősséget rendkívül karakteresen és érzékletesen jeleníti meg. Az első pillanattól elhisszük, hogy ő a világ harmadik női miniszterelnöke, akire még külügyminiszteri regnálása idején Ben Gurion miniszterelnök azt mondta, hogy ő az egyetlen igazi férfi a kormányában.
Gyermekkorában a kegyetlen ukrajnai pogromok elől a bedeszkázott ablakú lakásba menekített Meir, vagyis születési nevén Golda Mabovics ikonikus alakja Izrael történelmének. A filmben bemutatott időszakban, a már nagyon komoly betegséggel küzdő asszony valóban férfiakat megszégyenítő határozottsággal és bátorsággal, ugyanakkor érzelmeit mélyen megélve áll országa élén. Jasper Wolf operatőr munkáját dicsérik a kiváló közeli felvételek az asszony arcáról, kifejező szemeiről, arcizmai legkisebb rándulásairól.
Ezt a filmet a ma történéseinek jobb megértése érdekében is érdemes megnéznünk. A hasonlóságok megdöbbentőek. Az előzetes figyelmeztetések semmibe vétele, a titkosszolgálati eszközök meghibásodása mind-mind visszaköszönnek a vászonról. Még az is megegyezik a jelen helyzettel, hogy az 1973-as események egy jelentős zsidó ünnep, Jom Kippur idején kezdődtek. Ez a nap a megbocsátásért és megtisztulásért való imádkozás, bűnbánat és a bűnökért való megbánás idejének szentelt időszak. A hagyomány szerint Jom Kippur az emberek egymással és Istennel való kibékülésének ideje. A zsidó hagyományok szerint az emberek ilyenkor böjtölnek, imádkoznak és lelki megtisztulásra törekszenek.
A film kiválóan operál a fekete-fehér, az eredeti eseményeket bemutató archív felvételekkel, amelyek nem csupán háborús jeleneteket ábrázolnak, de magát a miniszterelnök asszonyt is. Ezek közül talán a legjobban sikerült az, amikor Golda (Helen Mirrer) már a kórházban fekve nézi a televízióban önmagát az egyiptomi béketárgyalások közben, miközben a televízióban eredeti felvételen láthatjuk Golda Meirt.
A film nem sokat érzékeltet abból, hogy mennyire vegyes volt a megítélése hazájában a kormányzása idején és az azt követő években. Sokak szerint erőteljes vezető volt, aki szilárdan képviselte Izrael érdekeit, különösen a külföldi tárgyalások során. Ugyanakkor a Jom Kippuri háború alatti kezdeti körülmények, az arab országok váratlan támadása és az erre adott válasz, valamint az azt megelőző helyzetértékelés hiányosságai miatt sok kritika is érte őt és kormányát.
A filmben egy vizsgálóbizottság előtt is láthatjuk őt, ahol számot kell adnia a tetteiről. Megindító, ahogyan elfoglalja helyét ez az alacsony, öregedő, betegséggel küzdő nő az öt férfival szemben, akik kérdésekkel bombázzák a történtekről. Ő pedig adatokkal megalapozottan válaszol, jegyzetei, feljegyzései vannak, mindenre emlékszik a háború napjaiból. Nem csupán tűzparancsok kiadására utasította embereit, de a hadsereg támadásokat irányító helyiségéből hallgatta végig az általa harcba küldött katonák életének utolsó pillanatait is. Küzdött az országáért, és közben mélyen átélte annak veszteségeit.
A film folyamatosan keresi az ember, az érző nő előhívásának, megjelenítésének lehetőségét, ezt az aspektust nem is lett volna jó kihagyni, hiszen nagyon sokat tesz hozzá a különböző helyzetekben hozott döntéseinek megértéséhez.
A történet megjelenítésének vége annyira szimbolikus, hogy annak képei még sokáig a néző gondolatai közt maradnak. A Leonard Cohentől is ismert „Who by fire” című dal szövege által feltett kérdések ugyanis arra utalnak, hogy az emberek hogyan fognak meghalni vagy szenvedni, és hogyan fogják elhagyni ezt a világot. Ez egyfajta mélyebb kapcsolódást jelent a zsidó vallási és kulturális hagyományokhoz, mivel a zsidó újévi imádságra utaló témákat és kérdéseket fogalmaz meg a szövegében.
Már csak ezekért a befejező képekért is megéri megnézni ezt a filmet, és azon sem csodálkoznék, ha Helen Mirrert az Oscar gálán úgy látnánk viszont, mint aki éppen átveszi a sokak által áhított kis szobrot. Ha rajtam múlna, én bizony odaadnám neki.
