Ez év szeptemberének elején rendeztek minikonferenciát gazdagság és szegénység témakörében Droppa György közéleti ember, környezetvédő közíró szervezésében Gödön. A konferenciáról Nógrádi Gábor korábbi írásában olvashattatok. Ennek apropóján észszerűnek látszott az ott elhangzott gondolatokat írásos formában összegyűjteni. A hozzászólásokat mától a gazdagság és szegénység címke alatt itt olvashatjátok. Másodikként Piróth Attila írását közöljük:
Atom, klíma, demokrácia
A Kossuth Kiadó 2022-ben „Összefogunk vagy kihalunk” címen jelentette meg Noam Chomsky 2019-ben írt könyvét. Pontosabb lett volna az „Internacionalizmus vagy kihalás” cím, de a kiadó talán úgy vélte: az internacionalizmus szó nem piacképes ma Magyarországon.
Könyvében Chomsky áttekinti, miért állította az Atomtudósok Közlönye a Végítélet óráját ismét két perccel éjfél előttre 2019 elején. Ismét, hiszen egyszer már mutatott ennyit: 1953-ban, amikor az USA és a Szovjetunió is kísérleti robbantást hajtott végre termonukleáris fegyverekkel, és megmutatták, hogy sikerült olyan eszközt kifejleszteni, amivel mindent el lehet pusztítani. Az atomháború fenyegetése mellett az Atomtudósok Közlönye régóta figyelembe veszi a globális felmelegedés fenyegetését, és 2019 óta még egy tényezőt: a demokrácia leépülését. Azóta a mutatót még előbbre állították: 2020-ban éjfél előtt 100 másodpercre, majd az orosz–ukrán háború miatt megnövekedett nukleáris fenyegetettség miatt 90 másodpercre.
A nukleáris veszélyt hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni. Ennek oka az atomtechnológiát övező titkolózás: Magyarországon a Paks 2 atomerőművel kapcsolatos legalapvetőbb információk is titkosak. Az atomfegyverek esetén még inkább igaz, hogy a köz nem ismerheti meg, milyen veszélynek van kitéve.
Hogy mégis sok részletet ismerünk, az azoknak köszönhető, akik az emberek biztonságát fontosabbnak tartották és tartják az úgynevezett nemzetbiztonságnál. Közéjük tartozik Daniel Ellsberg, aki a szigorúan titkos Pentagon-iratok közzétételével kulcsszerepet játszott a vietnámi háború lezárásában. Ellsberg Végítéletgép – egy atomháború-tervező vallomásai című, magyarul is olvasható könyve döbbenetes részleteket tár fel.
A másik egzisztenciális fenyegetés, a klímakatasztrófa kapcsán az információk rendelkezésre állnak. Ismerjük környezetünk jelenlegi állapotát, tudjuk, mi vezetett ide, ismerjük a felelősöket. A fosszilisenergia-ipar vezetői már 1977-ben tisztában voltak vele, hogy, idézem, „az emberiség a legnagyobb valószínűséggel a fosszilis tüzelőanyagok elégetéséből származó szén-dioxid-kibocsátással befolyásolja a globális éghajlatot.” A profitjukat korlátozó fellépés helyett azonban kiterjedt dezinformációs kampányt indítottak a médiában. Emiatt írta azt George Monbiot, a DoubleDown News újságírója, hogy, idézem: „Ha megkérdeznék, hogy melyik iparág a leginkább felelős az élet elpusztításáért a földön azt mondanám: a média.”
A demokrácia leépülésének része, hogy a fosszilisenergia-ipari vállalatok sok országban felvásárolták a médiát, és bevándorlásellenes, szélsőjobboldali retorikát kezdtek terjeszteni. Lengyelországban a szénipari vállalatok kezében van a sajtó 90%-a. Magyarországon a MOL-közeli Matthias Corvinus Collegium működteti a Klímapolitikai Intézetet; a Ginko / MCC Press gondozásában jelent meg Michael Shellenberger könyve, a klímakatasztrófa kérdését elbagatellizáló „Apokalipszis soha”. Ennek kiadására van pénz. Ezzel szemben a Greta Thunberg kezdeményezésére, száz tudós és aktivista által írt, alapos, de közérthető Klímakönyvről egyetlen recenzió sem jelent meg magyarul, egyetlen kiadó sem tervezi magyar kiadását.
A könyv sok szerzője a klímaigazságosságért, a környezeti rasszizmus felszámolásáért emel szót. Rámutatnak, hogy a klímakatasztrófa, mint a katasztrófák általában, a szegényeket sújtja majd leginkább – azokat, akik a legkevésbé játszottak szerepet előidézésében. A következő évtizedekben világszerte több százmillió ember kényszerül majd elhagyni otthonát, veszíti el szinte mindenét. Földönfutónak mégsem nevezhetjük őket, hiszen a szabad mozgás joga sem jár nekik.
Mondhatnánk, hogy ez „nem a mi problémánk”, hogy „van nekünk elég bajunk enélkül is”. Csakhogy itt nem egy-egy lokális katasztrófáról van szó, hanem egy globális folyamatról, amelyben egyre jobban egymásra leszünk utalva. Ahol a nemzetállami keretek közötti, autoriter megközelítések beláthatatlan szenvedéshez fognak vezetni.
Ennek csökkentésére egyetlen mód van: a szolidáris összefogás. A szolidaritás azt jelenti: felismerni, hogy ezek a problémák kezdettől fogva az enyémek is, akár érezhetően befolyásolják már ma az életemet, akár nem.
Kérek mindenkit, gondolkodjon el azon, hogy mi szükséges e szolidaritás kiépítéséhez, és ő maga mit tehet érte. Köszönöm.
Piróth Attila
2023. szeptember 7.
