+ Zene

A Fiumei Úti Sírkert népzenei koncerteket is rendez hétfőn

Fiumei Úti Sírkert

A Fiumei Úti Sírkert korábbi évektől eltérően idén 15 órakor szentmisével kezdődi a november elsejei programot a felújított szentkeresztnél.

Népzenei koncerteket is tartanak november 1-jén a Fiumei Úti Sírkert területén. A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) meghosszabbított nyitvatartással és ingyenes parkolással várja az emlékezőket mindenszentek napján.

A korábbi évektől eltérően idén szentmisével kezdődnek a november elsejei programok a Fiumei Úti Sírkertben 15 órakor a nemrégiben felújított szentkeresztnél, illetve rossz idő esetén a sírkert bejáratánál található kápolnában.

Ezt követően, a Hagyományok Házával közös szervezésben a Sírkert hat helyszínén egy-egy Kárpát-medencei zenei formáció a tájegységének megfelelő népzenei koncertjét lehet meghallgatni, ezeken siratóénekek, halottas énekek szerepelnek.

A nap zárásaként a sírkertbe érkezők a NÖRI által biztosított mécses elhelyezésével egy nagy Magyarországot „rajzolhatnak” az első világháborús emlékmű köré.

A Nemzeti Örökség Intézete mindenszentek napján évek óta az ünnephez méltó kulturális programot biztosít, hogy a Fiumei Úti Sírkertbe érkezők családtagjaik és történelmi nagyjaink sírjainak látogatása mellett művészeti élménnyel is méltó módon emlékezzenek halottainkra.

A Sírkert mindenszentek és halottak napja alkalmából meghosszabbított nyitvatartással, azaz október 28-án, valamint november 2-án és 3-án 7 és 18 óra között, október 29-től november 1-ig 7 és 20 óra között látogatható. A temetőiroda október 30-tól november 1-ig 8 és 16 óra között tart nyitva. A parkolás a temető területén október 28-tól november 2-ig ingyenes.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top