+ Film

Az Észak Hollywoodja lesz Liverpool

Az Észak Hollywoodja akar lenni az angliai Liverpool, ahol pénteken új film-és tévéstúdió nyílt meg, a beruházás 17 millió fontba (6,8 milliárd forint) került – olvasható a BBC News honlapján.

A Depot nevű stúdió két 1858 négyzetméternyi színtérből áll, és az önkormányzat előzetes számításai szerint 24 millió fonttal fogja növelni a térség gazdaságát és 360 új munkahelyet teremt.

Az északnyugat-angliai városban az elmúlt években számtalan filmet és televíziós sorozatot forgattak, köztük például a Ki vagy, doki sorozatot, vagy a Batman filmek 2022-ben mozikba kerülő újabb epizódját Robert Pattinson és Colin Farrell főszereplésével.

A város egyes részeit korábban átformálták például New York képére a Legendás állatok és megfigyelésük című film forgatásához. Jelenleg a Funny Girl című film új változatát forgatják a városban Gemma Arterton főszereplésével.

„Az a nagyratörő tervünk, hogy segítsük térségünket az Észak Hollywoodjává alakítani. Örökségünk, építészetünk, tehetségünk és lakóink mindig segítettek abban, hogy film- és televíziós produkciókat vonzzanak a világ minden tájáról”

– hangoztatta Steve Rotheram, Liverpool város térségének polgármestere.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top