+ Film

Beperelte a Netflixet a női sakklegenda, az ok: becsületsértés

Becsületsértésért ötmillió dolláros kártérítésre perelte be a Netflixet Nona Gaprindasvili grúz női sakkvilágbajnok, aki szerint a streaming-szolgáltató A vezércsel című sorozatában rossz hírben tünteti fel őt.

A 80 éves sakklegenda a sorozat utolsó részében elhangzottakat kifogásolja, amelyben azt állítják róla, hogy női bajnokként “soha nem játszott férfiak ellen”.

Egy Los Angeles-i szövetségi bíróságon Gaprindasvili nevében benyújtott kereset szerint ez a megjegyzés “kisebbíti eredményeit több millió néző előtt”, ügyvédei szerint pedig “téves és szexista”.

A kereset szerint az ötszörös sakkvilágbajnok “volt az első nő a történelemben, aki megszerezte a nemzetközi sakknagymesteri címet férfiak között”.

Gaprindasvili legalább 59-szer játszott férfi sakkozók ellen 1968-ig, amikor a sorozat ezen része játszódik – olvasható a keresetben.

A Netflix az amerikai média szerint “határozottan meg fogja védeni” igazát. “Hisszük, hogy az ügy nem kerül tárgyalásra” – idézték a streaming-szolgáltató szóvivőjét.

A vezércsel Walter Tevis 1983-ban megjelent regényére épül, amely egy fiatal árva, Beth Harmon történetét meséli el, aki a hidegháború idején sakkvilágbajnok lesz. A sorozat idén két Golden Globe-díjat is nyert és 18 díjra Emmy-díjra jelölték, utóbbiakat hét végén fogják kihirdetni.

Gaprindasvili ügyvédjei szerint a 2020 október óta futó sorozat rontotta a sakklegenda hírnevét és azt akarják, hogy ezt a mondatot vegyék ki a sorozatból. A kereset szerint a sorozat folyamatosan “jóvátehetetlen kárt okoz” Gaprindasvilinek, aki még játszik szenior sakkversenyeken.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top