+ Irodalom

Itt a szeptemberi Könyvhét új könyveinek listája

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) 2021. szeptember 2-5. között rendezi meg a 92. Ünnepi Könyvhetet. A világjárvány miatt utoljára két éve találkoztak közvetlenül a könyvesek, szerzők és olvasók.

Az új könyveket itt találod

Mivel a pandémia visszahúzódott, de korántsem tűnt el az életünkből, fokozott figyelemmel és elővigyázatossággal készülünk erre a rendezvényre: területileg kibővített helyszínen, a Vörösmarty téren és a Duna-korzó területén, szellősebb beépítéssel, két színpaddal, fertőtlenítő állomások kihelyezésével, maszkokkal készülnek, fertőtlenítik a színpad előtti székeket, az információs pultokat és a kiadók együttműködését is kérik ebben a standoknál. A tömegképződést a népszerű írók dedikálásánál igyekszenek elkerülni azzal, hogy nem egyidejűleg szervezik ezeket a kiadók és igénybe veszik a központi, a standoktól elkülönülő dedikálóhelyeket.

A Könyvhét számokban:

140 könyves pavilonban, 173 kiadó kínálja a könyveit. A két színpadon, a Vigadó téren és a Vörösmarty téren reggel 10 és este 7 között több mint 70 könyvbemutató beszélgetés lesz. A gyerekeket a Vigadó téri gyerekkönyv részlegnél az MKKE szervezésében Kárász Eszter és Mesezenekara, valamint a Betűtészta Kiadó bábjátéka és más játékos, zenés, a kiadók által szervezett programok várják.

A Korzóra települ ki a határon túli magyar irodalom: jelen lesznek az erdélyi, szlovákiai, vajdasági magyar könyvkiadók és szerzők is. A Vörösmarty téren pénteken és szombaton este koncert zárja a napot: pénteken a Canarro zenekar gondoskodik a jó hangulatról, szombaton a Könyvhét zenekara, Müller Péter és a Könyvhat lépnek fel este a színpadon. A négy nap alatt közel 1000 dedikálásra számítanak, jelen lesz a magyar irodalom szinte teljes spektruma.

Szeptember 2-án, csütörtökön, 15 órakor a Vám és Pénzügyőrség fúvószenekarának felvonulásával és térzenéjével veszi kezdetét a Könyvhét, ünnepi megnyitóbeszédet mond Szabó T. Anna költő, író, műfordító. A megnyitó után a Szép Magyar Könyv 2020 verseny ünnepélyes díjkiosztására kerül sor, ahol bemutatjuk a díjazott könyveket és alkotóikat.

A www.unnepikonyvhet.hu oldalon már tájékozódhatnak az érdeklődők a könyvheti programokról, dedikálásokról. Közzétettük a Könyvheti Jegyzéket, amely idén az augusztus 1. és szeptember 2. között megjelent magyar nyelvű és szerzőjű, első kiadású kiadványokat; a kiadók magyar szerzők műveiből összeállított 2021. január 1. óta megjelent ajánlatait; valamint a külföldi szerzők január 1. óta megjelent elsőkiadású könyveit tartalmazza. A Könyvhétre elkészült a Könyvhét Prospektusa, ahol részletesebb
tájékoztatást kapnak az olvasók a kiadványokról.

Szeptember 2-án déltől nyitnak, naponta reggel 10-től este 7-ig nyitva lesznek a könyvárusító helyek, természetesen sokan előbb is nyitnak és később is nyitva tartanak.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top