+ Irodalom

Fekete boszorkányok pedig léteznek

Páratlan páros „Eleven ördög”

Órák óta egyedül ült az irodában, már meglocsolta az összes virágot, letörölgette a port a könyvespolcokon, és betűrendbe rakta a megrendelők aktáit, amit munka közben gyorsan csak ide-oda visszahajigált a függő tárolóba. Elvileg az iratszekrény abban segítene, hogy a betűrendje alapján pillanatok alatt előkerülhessen a keresett dosszié. De ha Takács iratrendezője a K betűhöz kerül, a pillanatokból percek, esetleg egy negyedóra lesz, mire az egészet átnyálazza. És persze mindig olyankor kéret valami anyagot a főszerkesztő, amikor káosz uralkodik a rendszerben, ráadásul három megrendelő is a sorára vár, nem ilyenkor, amikor unatkozik.

Kínjában még a ceruzáit is kihegyezte, az ujján próbálta ki őket, mint gyerekkorában, persze az egyik darabja beletörött az ujjbegyébe, sosem tanul a hibáiból. Aztán elrendezgette őket, mindegyiket párhuzamosan az asztal lapjával. Végül vonalzóval mérte ki a távokat, mert a mértani szerkesztés már a polgáriban sem volt az erőssége. Mire mindennél végzett, tizenegyre járt, de még mindig másfél hosszú óra múlva mehetett csak ebédszünetre. Szépen sütött a nap, azt tervezte, kiül az utcán levő padra, és ott eszi meg a szendvicsét. Ha szerencséje lesz, erre jár valaki, és megáll beszélgetni. Bár délidőben mindenki ugyanazt teszi, mint ő, ebédel, csak éppen kényelmesen, otthon. Vagy ha nem, akkor éppen hazasiet, hogy ne hűljön ki a leves, és csak foghegyről üdvözli a napozó irodista kisasszonyokat.

Most még Muzslainak is örült volna, persze a költő nem jött. Pardon, irodalmi rovatvezető úr. Csupán lapzártakor tette tiszteletét a szerkesztőségben, de ma szerda van, lapzárta pénteken. Fizetésnap vagy csoda kellene, hogy Muzslai a hét közepén beessen, és dolgoztassa. A költő csak a végső változatot gépeltette le vele, addig kézzel írt, vagyis inkább macskakapart egy kávéházi szalvétára. A szavakat átírogatta, a sorokat le- és felnyilazta, vagy kihúzta, oly vehemenciával, hogy kilyukadt a vékony papír. Gyakran a kávéház feliratán vagy az italreklámon kívül alig látszott a szövegből valami, és már Muzslai sem emlékezett, hogy kapatosan éppen mit is akart mondani. Gépelés közben Klári tisztázás helyett megírta a verset. És ezeknek a verseknek nagyobb visszhangja volt, mint Muzslaiénak.

Persze kihasználhatná az időt, és folytathatná a regényét. De ahhoz ihlet kellene, de legalább is valami jó sztori, szaftos pletyka. Valami olyasmi, mint amit a múlt héten olvasott a Pesti Naplóban, egy szarka mosónőről, aki magára szedte a nagyságosék holmiját, vagy fél tucat harisnyát, ingeket, szinte kigurult a házból, ahol egy szemfüles detektív már várt rá, és leleplezte. Nem, nem az utcán vetkőztette le, pedig ez lett volna csak az igazi színi előadás! Érdekes lett volna arról értekezni, milyen nagysága az, aki nem veszi észre, hogy a cselédje a nap végére háromszorosára hízik. Vagy minek kell egy úrinőnek hat pár harisnya? Egy dizőznek ez a munkaruhája, mutogatja, érthető, de egy férjes asszonynak mi lehet a szándéka vajon? Az urát már nem kell elcsábítania, az úgyis teszi a kötelességét. Vagy nem. Legkevésbé sem a harisnyán vagy a fűzőn múlik. A fehérneművel fogjuk meg a férfiakat, de egy férj már horogra akadt. Végül is mindegy, krimiket nem ír, hanem csupán szerelmes történetet, nem Cilike-stílusban, a rózsaszín ködön át, hanem a valóságot jegyzi le, az édes bűnöket és a megcsalásokat. Mondjuk, itt bekerült a képbe a csalfaság, a harisnya-rejtély megoldása: a mosónő a kihallgatásán elárulta a férjnek, valami magas rangú banktisztviselőnek, hogy a neje megcsalja, a Pesti Naplóban üzenget a szeretőjével. Skandallum, vajon mi lett a vége? Neki való feladat lenne kitalálni, hogy döntött a felszarvazott férj, elzavarja-e a hűtlen asszonyt vagy megtartja, és alaposan bosszút áll.

De náluk, ebben a porfészekben nem történik semmi, vagy ő nem tud róla. Ha kávézóban ülhetne naphosszat, mint Muzslai, talán rátalálna az ihlet vagy hallana valamilyen esetet, amit aztán kiszínezhetne a könyvében. Lehet, hogy ki kellene akasztania a táblát az ajtóra, a kávézóba ment, ott keressék az ügyfelek. Amilyen balszerencsés, a főnökén, Szoboszlay úron, kívül senki sem érkezne, viszont azonnalival elbocsátaná az állásából. Akkor aztán vége lenne az aranyéletének, a fizetett unatkozásnak. Szóval inkább a kávézót kellene valahogy idehoznia az Esti Kurírba. A szerkesztőség keresne a kávékon, és közben helybe hoznák a vendégek a híreket. És talán még aprókat is feladnának közben. Felvethetné Szoboszlaynak, de ő annyira vaskalapos, biztosan elutasítaná az ötletét. Leginkább azért, mert egy gépíró kisasszony fejéből pattant ki.

De hirtelen megvilágosodott, igen, a pletykákat kell házhoz hoznia, ha már nyolc órára be van zárva ide, az irodába, ahol semmi sem történik. Valódi drámákra van szüksége, ha másképp nem megy, csinál egyet-kettőt. Életében először feladott egy apróhirdetést, gondosan ügyelve arra, hogy alapdíjas legyen, rajta ugyan ne keressen a főnök:

Leveleznék kiváló intelligenciával bíró, komoly úriemberrel, szórakozás céljából. Magam fekete boszorkány vagyok. Levelek eleven ördög jeligére küldendők.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top