+ Irodalom

Borzadály a Borzoló Borzollóban

Zebulon legjobb barátja, Berti malac víz- és gázszerelőnek tanul, közben KRESZ vizsgára készül, mégis úgy viselkedik, mint egy cukorsokktól túlpörgött, éretlen óvodás – Böszörményi Gyula írása.

© DR

Jean-Claude Mourlevat: Zebulon, avagy bűntény a Borzoló Borzollóban (eredeti cím: Jefferson) – meseregény, Móra Könyvkiadó, fordította: Pacskovszky Zsolt, illusztrátor: Koszó Gréta, oldalszám: 238, megjelenés: 2020

Egyre sűrűbben kell szembesülnünk azzal a ténnyel, hogy mennyire mást értenek gyermekirodalom alatt a tőlünk nyugatabbra élők, mint mi itt, Közép-kelet Európában. Nyitottságban jócskán van mit bepótolnunk, s ezt manapság leginkább a Meseország mindenkié című kötet körüli darálós botrány bizonyítja. A tolerancia nálunk úri huncutságnak számít. Az átlag magyar nem tűri, hogy „ciki”, avagy „kényes” témákról olvassanak a gyermekei, mert a végén még megtudnák szegények, hogy a világon vannak a hétköznapitól eltérő, valamilyen „mássággal” élő emberek, és ha már olvasnak róluk, a végén még ők is „olyanná” válnak.

Bezzeg az „elfajzott” nyugaton, ott aztán már tényleg mindent lehet!

Például krimit írni gyerekeknek!

Na jó, ilyesmi régebben is előfordult, hiszen emlékszünk még az Emil és a detektívekre, de hát az a mi gyermekkorunk része, gyermekként pedig még mi is sokkal el- és befogadóbbak voltunk, szóval az rendben van.

Ez a Zebulon viszont neccesnek tűnik! Igaz, hogy ő maga nagyon jóravaló, kedves, házias sünfiú, aki időnként serpenyős krumplit, vagy épp süteményt süt a barátainak (hm, nem gyanús ez egy kicsit? – jobb lesz résen lenni és kézügyben tartani az iratmegsemmisítőt!), de amibe aztán belekeveredik…

Na, az bizony vérbeli véres krimi!

A nyomozati tényálladék a következő: a borbélykodásból élő borzot borzalmas bűntény során kegyetlenül ledöfték, méghozzá a saját üzletében, a saját borzollójával! Mi, ámuló olvasók tudjuk, hogy a tettet nem Zebulon, a sünfiú követte el, ám ezzel egyedül vagyunk, ugyanis a történetben szinte mindenki más őt gyanúsítja. Ergo Zebulonnak és barátainak (mert szerencsére bír néhánnyal) fel kell kutatniuk az igazi gyilkost, hogy bebizonyíthassák sünhaverunk ártatlanságát.

Az 1952-ben született francia szerző, Jean-Claude Mourlevat, aki ezzel a meseregényével (is) már zsáknyi irodalmi díjat zsebelt be, rendkívül különös világot tár elénk. Adva van egy ország, ahol beszélő, két lábon járó, ruhát viselő, sms-ező, teljesen hétköznapi foglalkozásokat űző, intelligens ÁLLATOK élnek. Szomszédságukban a szintén két lábon járó, ruhát viselő, sms-ező, teljesen hétköznapi foglalkozásokat űző EMBEREK laknak, akik viszont csinálnak még valami mást is: húst, azaz (nem intelligens) állatokat esznek! A két ország között ebből kifolyólag kissé rideg, de diplomatikus a kapcsolat. Turistacsoportok járnak át a határon, üzletek is köttetnek imitt-amott, ám arról, hogy az emberek bizony vágóhídra viszik, majd a boltjaikban árulják és végül meg-e-szik az intelligens állatok beszédképtelen, ruhátlan, intelligenciával nem bíró „rokonait”, nos arról mindkét fél mélyen hallgat.

Már ennyiből is látszik, hogy Mourlevat meglehetősen szürreális világképből indítja történetét. Nem magyarázza meg, miért van az állatoknak két csoportja (intelligens és állati elmével bíró), sem azt, hogy miként állt elő ez a helyzet (varázslat, ufo-behatás, vagy ezen a bolygón mindig is így volt?), és egyáltalán…

Mourlevat szemernyit sem foglalkozik a logikával! Az ő intelligens állatainál simán előfordul, hogy sün és borz egymásba szeret (igaz, hogy amikor házaspárokat említ, azok mindig azonos fajból valók!), a paták, mancsok, szárnyak emberi kézként funkcionálva, gond nélkül használnak ollót, tollat, okostelefont, és az embernő karon fogva sétál a sünnel, aki – bár a könyvben egy normál sünnél valamivel magasabbnak van mondva – csupán a csípőjéig ér. Sajnos azt kell mondjam – írjam –, hogy ez a szürreális világképp annyira túl van tolva, illetve szabadjára van engedve, amitől végül már úgy érzi magát az olvasó, mintha egy Picasso képbe keveredett volna. A szerző lépten-nyomon önellentmondásba keveredik, áthágja a logika legalapvetőbb törvényeit is, így aztán az ő univerzumában minden, sőt annak az ellentéte is megtörténhet – akár ugyanazon a könyvoldalon! Ráadásul még a főbb karakterek életkorát sem sikerült belőnie. Zebulon legjobb barátja, Berti malac víz- és gázszerelőnek tanul, közben KRESZ vizsgára készül, mégis úgy viselkedik, mint egy cukorsokktól túlpörgött, éretlen óvodás, a mi sününk, Zebulon viszont leginkább egy hatvanas éveit taposó, kissé félénk, gyáva és karót nyert angol úr modorában adja elő magát.

Mindettől függetlenül ez a könyv kifejezetten vicces, szó szerint hajmeresztő, csavaros és szórakoztató olvasmány. Szabályt, azt nem ismer, kissé agresszív vegetáriánus mondanivalóval bíró szürreális katyvasz az egész, de ez a különös massza Pacskovszky Zsolt remek fordításának hála (neki csak egyszer szaladt el a keze, mikor egy olyan „r” betűvel kezdődő és „c”-vel végződő szót használt, amit gyerekkönyvben nálunk még nem ildomos – úgyhogy van esély a darálóra!) egyben tényleg nagyon szórakoztató, szóval a gyerekeink, akik ezerszer nyitottabbak nálunk, hamar a szívükbe fogják zárni.

Azon viszont picinykét elmorfondíroztam, hogy ha ez a regény sorra kapja a nemzetközi díjakat, akkor bizony Lázár Ervinnek és Csukás Istvánnak már rég minimum Nobel-díjasnak kéne lennie – csakhogy ők pechjükre az egykori Vasfüggönyön innen éltek és csak magyarul írtak.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top