+ Irodalom

Oackham borotvája és az apácafojtogató

Melchior, a patikus jócskán megöregedett már az első kötet óta, de korával együtt nőtt az elszántsága is. Ráadásul esküvel fogadta, hogy elkapja a piritai fojtogatót.

Indrek Hargla: Melchior és a piritai fojtogató [Apteeker Melchior ja Pirita kägistaja] –  Metropolis Media Group / Galaktika Fantasztikus Könyvek – fordította Rácz Nóra – 320 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-615-5859-49-6

Indrek Hargla – anyakönyvezett nevén Indrek Sootak – neve mára már márkává lett, ahogy Melchior, a patikus sem ismeretlen a magyar olvasók előtt. A középkori detektívregény pedig tényleg olyan – sok lehetőséget rejtő – műforma, amivel el lehet bűvölni az olvasót. Ráadásul Melchior olyan figura, aki – már csak a megidézett korszak miatt is – a misztikus és a racionális gondolkodás határán áll. Azt is mondhatnánk, a felvilágosodás szellemi-szemléleti forradalmának (mérsékelt) előfutára.

Az észt Rózsa neve,

mint közelítés, talán kicsit durvának és elnagyoltnak tűnhet, de nem jár annyira messzire az igazságtól, mint az gondolnánk. Legalábbis a „hétköznapi tartalomfogyasztó” szemszögéből semmiképpen. Ha nem is olyan alaposan, pontosan és vitathatatlan tudással, mint Umberto Eco, de Hargla is egészen kitűnően megidéz – hihetően saját képére formál – egy letűnt kort, melyben a vallás és a tudomány még nem szemben állt egymással, hanem kéz-a-kézben próbálta magyarázni a világ működését.

Egy rejtélyes bűntény mindig megbolygatja a fennálló rendet,

s ha ez a bűntény egy épülőfélben lévő kolostor területén történik (és ismétlődik), akkor az egyháznak is létfontosságú, hogy a valódi tettes kerüljön kézre. Ehhez pedig nem elegendő a magas szintű spiritualitás, és nem elég az imádság sem.

Itt kerül a képbe Melchior a tallini patikárius, aki korábban – az újkori detektíveket megszégyenítő logikával – már több bűnesetnek is megoldását adta.

A mostani eset mégis merőben más, mint amit a korábbi történetekben feltárt, hiszen itt

kicsorbul William Ockham beretvája.

A bűntények sokasodnak, s az indíték(ok) eleinte teljesen homályba vesznek, ráadásul az első fojtogatás és az első méreggel elkövetett gyilkosság Melchior feltűnése előtt négy hónappal történt! A gyanúsítottak számosak, s – bár javarészt nem a bűnesetekkel összefüggő okból – szinte mindenki hazudik. Aki pedig segíti a nyomozást, az sem mentes hátsó szándékoktól.

„Elmúlt az az idő, amikor nyílt lapokkal lehetett játszani. Elkapni a gyilkost tiszta lelkiismerettel és tiszta kézzel – vajon nem ezen célnak kellene lebegnie mindenki szeme előtt, aki bármiféle ármány ellen küzd? Csakhogy néha a gonoszság olyan mélyen gyökeredzik, hogy csaláshoz és ámításhoz kell folyamodnunk, ha elő akarjuk csalogatni. Ez pedig veszélyes út, mert megeshet, hogy az ember eladja a saját lelkét, és abba a hitbe kezdi magát ringatni, hogy egy nagyobb gonoszság megakadályozása érdekében joga van apróbb gonoszságok elkövetéséhez. De amikor az embernek ilyesmi először jut eszébe, amikor elkezdi hinni, hogy jogában áll apróbb gonoszsághoz folyamodni… abban a pillanatban már a kárhozat útjára lépett. Előbb-utóbb olyan döntést fog hozni, amihez nincs joga.”

Melchior még egy olyan világban nyomoz, amikor a cél nem szentesíti az eszközt. Nem is csoda, hogy a nyomozás elhúzódik, s Melchior közben – mert esküvel fogadta, hogy feltárja a gyilkos kilétét – elveszíti mindenét.

Az eddigi Melchior-történetek közül talán a piritai fojtogató esete a legösszetettebb, s ha nem tudnám, hogy van legalább még egy fordításra váró kötet, akkor aggódnék, hogy a történet itt ér véget. Végleg.

Oackham borotvája és az apácafojtogató
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top