+ Irodalom

Van élet a halál után!

De ennek az élők nem örülnek. Akkor sem, ha többségük vágyódva tekint a KváZi-létre. A élő emberekre nehéz jövő vár Szergej Lukjanyenko szerint.

Szergej Lukjanyenko: KváZi [Серге́й Васи́льевич Лукья́ненко: КваZи] – Metropolis Media Group / Galaktika Fantasztikus Könyvek – fordította Weisz Györgyi – 344 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-615-5859-55-7

Szergej Lukjanyenko a KváZi című regénnyel túllépett a szokásos zombi-apokalipszis történeteken, az ő világában a halál utáni testben-létezés valami olyasmi, aminek célja és értelme van. Egy rejtélyes fertőzés miatt a halottak többsége feltámad, s észtelen vérengző vadállatként hússal, lehetőleg emberhússal próbál táplálkozni. Pont, mint a szokványos zombi-történetekben, de – és itt jön a csavar! – a létezésnek ez a fokozata csak átmeneti, mert az élőhalottak – megfelelő körülmények között – felemelkedhetnek: értelmüket visszanyerve és testi képességeiket felfokozva KváZi-vá változnak… és vegetáriánussá!

A közeli jövőben lezajló változás következményeként az emberiség visszaszorul a jól védhető városokba, míg a KváZik is hasonló területeket foglalnak el. A köztes térségek rezervátumaiban a fel nem emelkedett holtak hordái bolyonganak és vadásznak. A nagy átalakulást követő kezdeti sokk után ember és a KváZi megpróbál – a kölcsönös előnyöket szem előtt tartva – együttműködni, s békésen egymás mellett élni. Több-kevesebb sikerrel.

„– Gyerekek! – kezdtem. – Természetesen tudjátok, hogy az emberek különbözőek. Amíg még picik voltatok, nem törődtetek ezzel, de aztán elgondolkodtatok. Vannak az emberek között élők, és vannak halottak. De a halottak sem egyformák. Azokat, akik éppen feltámadtak haláluk után, feltámadottaknak nevezzük. Ők semmit sem értenek, rémültek és rátok támadhatnak. A feltámadottaktól ezért tartani kell, még akkor is, ha az anyukátok vagy az apukátok, a nagymamátok vagy a nagypapátok. Később a feltámadottak magukhoz térnek és kváZiemberek vagy röviden kváZik lesznek…”

Szergej Lukjanyenko új keretrendszert talált a régi kliséknek,

s nem csak egy izgalmas regénnyel állt elő, de a komolyabb kérdéseket sem hagyja megválaszolatlanul. A közeljövő Moszkvájában játszódó regény főhőse egy rendőr, aki előélete alapján joggal iszonyodik az élőhalottaktól, s érthető módon utálja a KváZikat is. Sikeres nyomozást mégis csak akkor folytathat, ha együttműködik egy KváZival, ráadásul egy olyannal, akinek köze lehet a felesége és gyermeke eltűnéséhez (halálához?). Nem csak az (élő) emberekre veszélyes vírust kell megtalálnia Szimonov századosnak a „kriptaszökevény” segítségével, de meg kell fejtenie a KváZik titkát is, s közben fel kell fedeznie a világukat… ehhez pedig értelemszerűen azt is be kell mutatni, hogy mivé lett az (élő) emberek társadalma. Talán nem számít spoilerezésnek, ha hangsúlyozom:

A halott ember is ember. Csak kicsit más…

és ha ezt nem fogadják el az élők, akkor menthetetlenül eljön az újabb háború, ami talán a végső pusztulást hozza magával.

Szergej Lukjanyenko elképesztően ügyes abban, hogy a feszültség fenntartása és a cselekmény robogása közben egy-egy bekezdésben elmesélje/leírja, hogy milyen ez az új világ. Nem csak a hétköznapokat dolgozza fel – szinte észrevétlenül – de jut hely például a halottak feltámadásának problémájából eredő teológiai kérdésekre is. Sőt, ha vázlatosan is, de a

KváZi Egyház tanítását is kidolgozza, s a regény fontos részévé teszi. Lukjanyenko regénye attól jó, hogy nem csak felszínes szórakozást kínál, hanem olyan kérdésekre keres emberséges/emberi választ, melyeket a mi világunkban is fel lehet tenni. Akkor is, ha talán nincsen nyakunkon a zombi-apokalipszis.

A regény folytatása tavaly ősszel jelent meg oroszul…

Van élet a halál után!
1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Ukotaf

    2019-08-13 - 11:21

    A kérdés az, van- e élet a halál előtt?

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top