+ Képzőművészet

A magyarok félelmetes fegyvere az Árpád és vezérei szoborkompozíció talapzata

Kligl Sándor szobrászművész (b) áll alkotása, az Árpád és vezérei című szoborcsoport mellett Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban 2019. augusztus 2-án. MTI/Rosta Tibor

Felavatták az első Kárpát-medencei magyar országgyűlésnek emléket állító Árpád és vezérei szoborcsoportot – Kligl Sándor alkotását – pénteken az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.

Az Árpád és vezérei szoborkompozíció egy évek óta dédelgetett álom megvalósulása, egyúttal mérföldköve az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark 37 éves történetének. Egyedülálló alkotás, amelynek minden eleme üzenetet közvetít. Üzenet a helyszín, hisz a magyarság számára szimbolikus helyet, államiságunk bölcsőjének színhelyét ékesíti, és üzenet az az örökség, amelynek emléket állít.

MTI/Rosta Tibor

Honfoglaló őseink több mint 1100 évvel ezelőtt ezen a helyen “ejtették szerét az ország dolgainak”, és egy olyan állam alapjait fektették le, amely erős és önálló, amely képes volt átvészelni a történelem zivataros századait, képes volt megvédeni magát minden körülmények között, és képes volt jólétet, biztonságot és jövőt nyújtani a nemzet minden tagja számára.

Kligl Sándor életnagyságú alakokat formázó szobrát az emlékparkban az egykori Árpád-kori templom romjai mellett magasodó dombra állították föl. A kompozíció központi alakja a lovon ülő Árpád, akit jobbról és balról koszorúban fognak közre vezérei. A szoborcsoport talapzata a honfoglaló magyarok félelmetes fegyverét, egy íjat formáz.

MTI/Rosta Tibor

A magyarok félelmetes fegyvere az Árpád és vezérei szoborkompozíció talapzata
1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Toller Béla

    2019-08-04 - 09:01

    Nem zavarja ezt a kurzust, hogy nemlétező emberi alakzatokat szobornak meg rendre ? A magyar baka, a magyar huszár alakjai olyan torz emberi testek, amilyenek csak panoptikumokban léteznek Ide sorolhatók ezek az arctalan semmik is. Nincs semmi jelleg, semmi kifejezés bennük. Nem zavarja a kurzust ez a tökéletes semmi ? És az íj alakban való felállás ? Csata közben, esetleg, de kommunikálni lehetetlen egy ilyen formációban.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top