+ Színház

Csak ötször látható a Valahol Európában a Fertőrákosi Barlangszínházban

©Prokultura

Valahol Euróban című musicalt mutatja be a Soproni Petőfi Színház július 26-án este nyolc órai kezdettel a Fertőrákosi Barlangszínházban. A rendező Halasi Imre, a koreográfus Gyenes Ildikó, Simon Péter szerepében Mikó István látható. Nyáron összesen ötször- júliusban kétszer, augusztusban háromszor – tekinthető meg a produkció ezen a játszóhelyen.

A Valahol Európában történetéből 1995-ben Dés László-Nemes István-Bőhm György-Korcsmáros György-Horváth Péter készített ikonikus musicalt a második világháború befejezésének ötvenedik évfordulója alkalmából. A közönség most 31 soproni és környékbeli gyermek, valamint a Petőfi Színház társulatának közreműködésével tekintheti meg a produkciót.

©Prokultura

Halasi Imre korábban Miskolcon és Pécsett is színpadra állította már ezt a musicalt, nem ismeretlen számára a mű, ahogy megfogalmazta, a soproni előadás csak a mondanivaló megkerülhetetlen tartóoszlopában hasonlít majd a régiekre, amelyeket rendezett. Úgy gondolja, a musical egyik nagy ereje Dés László dallamvilága, aki nem kísérőzenét írt egy történethez, hanem elemelte a földtől azt, s így született meg ez az örök érvényű változat, amely minden résztvevőtől azt kívánja, nagyon együtt kell élniük nemcsak a szerepükkel, szövegekkel, helyzetekkel, hanem a dalokkal is.

– Rendkívül felgyorsult az élet, s ezzel együtt nagy sebességgel érkeznek felénk azok az aggasztó jelek, hírek, amelyek mindenkit arra kell, hogy figyelmeztessenek: amíg ember él a Földön, el kell kerülni a háborúkat. Ma is számtalan helyen, különböző földrészeken folynak harcok. A második nagy világégés hetvennégy éve ért véget Európában, a délszláv harcok a közelünkben zajlottak, s szomorúan láthatjuk, nincs garancia arra, hogy ami ezekkel a fiatalokkal történt, az nem fordulhat elő ma bármikor velünk. A történet megmutatja, hogy az elborzasztó körülmények között mégis ott csilloghat egy reménysugár és ez összefüggésbe hozható a művészettel, amely életet teremt. 

– hangsúlyozta Halasi Imre.

©Prokultura

Gyenes Ildikó koreográfus is jól ismeri a darabot, hiszen Nagy Viktor rendezésében Pécsett és legutóbb a Pesti Magyar Színházban koreografálta a produkció táncos jeleneteit. Mindketten nagy tapasztalattal rendelkeznek, hogyan kell a gyermekekkel a színpadon dolgozni.

Az előadásban Simon Pétert Mikó István Jászai-díjas, érdemes művész alakítja. Hosszú szerepében Vastag Tamás látható. A Suhancot Kisfaludy Zsófia formálja meg. Ficsurként Papp Attila lép színpadra. A Tróger alakját Szőcs Erika ölti magára, az Egyenruhás Savanyu Gergely lesz. A Sofőr és Leventeoktató Ács Tamás, a Tanító Major Zsolt, Önkéntes Marosszéki Tamás.

A musicalben a gyerekek közül dupla szereposztásban látható Kuksiként Szokodi Roland/Szilágyi Dávid, Szeplősként Ella Márk/Csiszér András, Sutyiként Scheer Félix Dominik/Varga Tamás Róbert, Csóróként Hegedűs Csanád/Boda Bálint, Professzorként Keserű Botond/Hegedűs Levente, Pötyiként Nagy Tina/Aranyos Boróka.

(A musical a Proscenium Szerzői Ügynökség Kft-vel kötött megállapodás alapján kerül bemutatásra. A zeneszerző Dés László, a dalszöveg Nemes István, a szövegkönyv Böhm György, Korcsmáros György és Horváth Péter munkája

Radványi Géza és Balázs Béla azonos című filmje alapján. A film 2000-ben bekerült minden idők 12 legjobb magyar alkotása közé.)

Nyári előadások:

2019. július 26. péntek,  július 27. szombat 20:00 – Barlangszínház

2019. augusztus 16. péntek, augusztus 17. szombat, augusztus 18. vasárnap 20:00 – Barlangszínház

Jegyek innen!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top