+ Gondolat

A diplomaták, mint megfigyelők….

Az alapos megfigyelőképesség a jó diplomata egyik fő ismerve, hiszen az ítélőképesség, elemzőkészség es tájékozottság mellett ez hitelesíti a hazaküldendő jelentéseit, és azt, hogy tud-e kapcsolatokat létesíteni.

A könyv következő fejezetében Odze György az állomáshelyein gyűjtött megfigyeléseiből ad közre csokorravalót. Eme életképekből természetesen nem volna helyes túlzott általánosításokat levonni az adott országra vonatkozóan – ezt ő tudja legjobban.

***

Odze György – Föl a gumicsizmát!

Egy alkalommal Tony Robinson, a Financial Times neves újságírójának vendégei voltunk a hétvégi házukban, majdnem háromszáz kilométerre Londontól. Ez körülbelül öt órás út, de úriember nem siet, és ha már utazunk, utazzunk rendesen. Az ő kocsijával, egy tágas Volvóval indulunk péntek délután négyesben, Robinson vezet, én az első ülésen, hátul a szakácskönyvíró francia feleség, Edit és feleségem, Mari. A csomagtartó úgy megrakva, mintha valami trópusi expedícióra készülnénk, melyet majd az Északi-sark követ. De hát az angol időjárás kiszámíthatatlan. Aztán alig hagyjuk el Londont, Robinson lehúzódik az első autópálya-állomásnál.

– Megkávézunk, jó? – javasolja.

És ott ülünk, kávézgatunk, beszélgetünk, a gyerekek nagy szőrmackót vesznek célba gumilabdával, amiért cserébe még több gumilabdát nyerhetnek, mintha legalábbis ez lenne az utazás célja. Néhány nyugdíjasokat szállító autóbusz is érkezik, a női mosdó előtt végeláthatatlan sor kígyózik, de az idős hölgyek jókedvűen nevetgélnek, mintha élveznék a várakozást. Mi, magyarok megérkezni szeretünk, a britek utazni. A házban már gyülekeznek Robinsonék barátai, Londonból ismerünk mi is mindenkit, zsurnaliszták és házastársaik, a földszinti nappaliban előkerülnek az italos üvegek, kezdődik a viccelődés, vacsoránál már megállapodunk a programban is. Szombaton nagy séta a közeli erdőben, ahonnan fantasztikus a kilátás. (Angliában minden kilátás fantasztikus, ha pedig nem az, akkor úgy kell tenni, mintha az lenne.)

Utána gyengéd sörözés a közeli ivóban. Vasárnap délelőtt pedig kötelező újságolvasás, politizálás, találgatás, mit hoz a jövő.

Szombat reggel szakadó esőre ébredünk, elég egyetlen pillantást vetni a végtelen, alacsony, sűrű felhőkre, hogy azonnal megállapítsam: javulásra aligha számíthatunk. Odalent azonban lázas készülődés, előkerülnek a vízálló kabátok, a gumicsizmák, műanyag térképtartók. A férfiak a reggelizőasztal fölött összehajolva tanakodnak, merre is induljunk.

– Csak nem akarjátok azt mondani, hogy ebben az időben kirándulunk? – kérdezem.

– Miért ne? – néz rám Tony. Láthatóan nem is érti, miért ez a közép- európai aggodalmaskodás. – Hisz megbeszéltük.

A britek számára ez a legkellemesebb kihívás: panaszkodás nélkül szembeszállni az időjárás viszontagságaival. De a végén mindig ők nyernek. Istenem, hány kerti mulatságon voltunk, amit félbeszakított a zápor vagy a zivatar, hány szépen terített asztalt mosott el a hirtelen keletkezett vihar, de szomorú, kétségbeesett vagy csalódott arcokat soha nem láttam!

Végül nekiindulunk. Edit és Mari otthon marad, készül a vacsora, báránysült és persze az elmaradhatatlan lecsó.

Délután háromra érkezünk haza. Úgy érzem magam, mint egy szivacs, amit elfelejtettek kicsavarni. A nappaliban beszívjuk a lecsó semmihez sem hasonlítható illatát, mindnyájan lehajtunk valami keményet, aztán még egyet. Hiába mondják, hogy az alkohol nem megoldás, azért vannak kivételek. Robinson csuromvizesen átöleli a vállamat.

– Nagy marhaság lett volna itthon maradni, nem igaz?

***

Odze György – Ilyenek az angolok!

A fehér házaspár nem adta fel: sokévi próbálkozás után a mesterséges megtermékenyítést választotta. Valahol valaki valamit azonban elcserélhetett, mert az asszonynak fekete ikrei születtek. A szülők első dolga volt a nyilvánossággal közölni: az csak természetes, hogy felnevelik a gyerekeket. Nem a pereskedés járt az eszükben, nem ijedtek meg az előítéletektől és a várhatóan kellemetlen helyzetek sokaságától (képzeljük csak el, hat év múlva az első szülői értekezleten hogyan néz majd anyukára az anglikán osztályfőnöknő!), ők arra gondoltak, hogy amit vállaltak, azt teljesítik is. Utóvégre az ember nem járhat mindig jól.

Az igazi angol nem retten meg a kihívástól, sőt egyenesen kedveli a nehéz helyzeteket. Márpedig nehéz helyzetekben könnyen előfordul, hogy az ember téved. A tévedés pedig emberi dolog. 1996-ban Milford Havenben egy tankhajó a meglehetősen bonyolult navigációs manővereket követelő kikötőben zátonyra futott, mintegy hetvenezer tonna olaj ömlött a tengerbe, gyakorlatilag tönkretette a környék vízimadár-paradicsomát, ezer ember dolgozott napokon át éjjel-nappal a mentésen. Kétéves vizsgálat után derült ki, hogy a megbízott révkalauz, bizonyos Shoemaker még soha ekkora hajó kormányhídjánál nem állt, nem is ismerte jól a műszereket, feltehetően tévedésből osztották be ide, mert a tapasztalt, nyugdíjazás előtt álló jó öreg Duncan szabadnapot vett ki.

Az angolok többsége erre azt mondta: – Előfordul az ilyesmi.

Néhány évvel ezelőtt az árvíz behatolt egy vidéki angol ház konyhájába, ott állt a házaspár térdig a mocskos lében. Hajnali négy óra volt, éppen teáztak.

– Az ember ne csináljon drámát a tragédiából, igaz, szívem? – mosolygott a férfi a híradó kamerájába, magához szorítva ugyancsak mosolygó feleségét.

***

Odze György – Lakókocsi és szarvasles

A finnek úgy szeretnek nyaralni, ahogyan élnek: lehetőleg ne találkozzanak senkivel. Erre a legjobb búvóhely a lakókocsi. A finn család kibérel egy lakókocsit, elautózik vele egy finnországi lakókocsi telepre, ahol van élelmiszerbolt, a közelben egy Alko, ami nem más, mint az állami alkoholelosztó-központ; vasárnap zárva van, szombaton kell tehát spejzolni. Másra nincs is szükség. A család reggel összecsukható székeken kiül a lakókocsi elé, a családfő elkerékpározik az élelmiszerboltba és az Alkóba, majd visszateker, és csatlakozik a lakókocsi előtt üldögélő családtagjaihoz. Ott üldögélnek egész nap, azt remélve, hogy senki sem szól hozzájuk, és nekik sem kell másokhoz szólniuk.

Este aztán vacsorát főznek a kényelmetlen és szűk konyhában, majd nyugovóra térnek a kényelmetlen és szűk lakótérben. A nyaralás befejeztével így aztán nem is kell élménybeszámolót tartani, mert hát nem is voltak élményeik.

A finn szarvasvadász reggel elindult otthonról, a felesége nem kérdezte, hová megy, mert úgyis tudta. A szarvasvadász kilépett a ház kapuján, elindult az egyenes ösvényen. Biztosra vehette, hogy ott senkivel sem találkozik, ezért nem kell beszélgetnie senkivel. Akivel találkozhatott, az legfeljebb a szarvas lehetett, amit vagy sikerült leterítenie, vagy nem, de mindkét esetben megfordult és hazament. A felesége nem kérdezte meg, hogy hozott-e szarvast, hiszen úgyis látta, hogy hozott-e vagy sem. A finn szarvasvadász befűtötte a szaunát, hogy felmelegítse átfagyott testrészeit, utána lehajtott néhány vodkát vagy/és sört, lefeküdt aludni, másnap pedig kezdődött az egész elölről, nem volt szombat, nem volt vasárnap, nem volt ünnepnap. Ez a meglehetősen egyszerű életvitel tetszik is a finneknek. Panaszkodni, reklamálni nem kell, nem érdemes, úgysem érdekel senkit. Vagy elejtik szarvast, vagy nem.

Néha azért betelik a pohár: 2010. július 6-án este, a békés Porvoo városka gyorséttermének autós kiszolgáló pultjánál egy bizonyos Esa Akerlund nevű fiatalember szóváltásba bonyolódott egy állítólag őt a sorban megelőző három honfitársával, mire pisztolyt rántott és lelőtte őket. Később a rendőrség kiderítette, hogy Akerlund egy éve került feltételesen szabadlábra, miután egy családi összetűzést követően megölte feleségét és súlyosan bántalmazta két gyermekét. Akerlund azért keveredett vitába a három idegennel, mert nem álltak sorba tisztességesen a gyorsétteremben, és ez idegen volt az ő erkölcsi mércéjétől.

Inkább azt a megoldást választotta, amit a szarvassal szemben is: lőtt.

***

Medgyes Péter és Varga Koritár Pál: Diplomaták mesélik – Corvina Kiadó, 2019 – 280 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-1365-83-2

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top