+ Irodalom

Milyen az élet egy sorscsapásoktól sújtott hegyi faluban?

A válasz: csodákkal teli. Narine Abgarjan regénye, az ÉGBŐL HULLOTT HÁROM ALMA a bizonyíték erre.

Narine Abgarjan: Égből hullott három alma [С неба упали три яблока] – Typotex Kiadó, 2019 – fordította Goretity József – 292 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-2799-92-6

„A cigarettasodrásnál, példátlan módon, spórolni kell a papírral – mind ez idáig, akárhogy is volt, a völgyből érkező ostoba sajtótermékekből soha nem volt hiány. A postafurgon, erőlködve és pöfögve, heti öt alkalommal mindig felkapaszkodott a Manis-kar lejtőjén, felhozva magával a friss nyomdafestéktől illatozó újságkötegeket. Ovanesz meg becsülettel átnézett minden egyes oldalt. A szenzációhajhász címlapokkal ellentétben a cikkek üresek és érdektelenek voltak, és csak megerősítették Ovaneszt abbéli meggyőződésében, hogy a nyomtatott szavak piszlicsáré dolgok a kimondott szavakhoz képest.
– Jobb százszor meggondolni, aztán egyszer kimondani valamit, semmint esztelenül sokszorosítani mindenféle ostobaságot – szokta megvetően kinyilvánítani, miközben ingerülten zizegtette az újságlapokat…”

Narine Abgarjan [Նարինե Աբգարյան] örmény létére 1993 óta Moszkvában él, és oroszul ír, magyarul megjelent kötete, az Égből hullott három alma, olyan csoda, amilyet az olvasó ember ünnepekre tartogat. Ha létezik „eredeti értelme” a szépirodalom kifejezésnek, akkor az Abgarjan-kötet ezt képviseli. Szép, irodalom. És úgy, hogy nincs benne semmi giccses. Finom, mértékletes, ringató. Még a legrettenetesebb események – éhínség, háború, természeti csapás – is úgy jelennek, meg, hogy elfogadja az olvasó… ahogy – mi mást tehetnének? – elfogadják a sorsukat a könyv szerethetőre írt szereplői is.

A világtól elzárt, pusztulásra ítélt hegyi faluban, ahol a kötet címét adó regény játszódik, már csak öregek élnek… és emlékeznek arra, milyen volt az élet fenn a hegyen, mielőtt megkezdődött az elnéptelenedés, mielőtt a fiatalokat elvitte az éhínség és a háború, mielőtt a falu egyik fele egy hegyomlás során a mélybe zuhant. Az itt élők a hagyományaikba és a múltjukba kapaszkodva, portáikat rendben tartva tengetik egyszerű napjaikat, viselik és elviselik a hétköznapokat, s magukon hordják a múló idő bélyegét. Magában is megrendítően szép ez a kicsiny zárt világ, melyben – a maguk természetes módján – kisebb nagyobb csodák tarják meg az életet.

Nem ok nélkül emlegeti a kötet borítója Macondót…

Persze, szerencsére szó sincsen valamiféle utánérzésről, Narine Abgarjan saját gyermekkori tapasztalatait sűríti regénnyé a könyvben. S az olvasó elhiszi neki, hogy tapasztalatok alapozzák meg a regénybeli örmény közösség misztikus történetét. Nincsen semmi harsányság, s haladva a történetben erősödik a hit – és csökken a kétely –, a csodának helye van a regényben. A csodának helye van a kis örmény faluban. A csodának helye van abban a világban. S még az is lehet, hogy a csodának helye van a mi világunkban is.

Az Égből hullott három alma könyve kiszakítja az olvasót az időbe szorított hétköznapokból, s egy szűken rajzolt világban is a tágasság érzetét kelti. Nem egy fájdalmaitól megfosztott művilágot ábrázol, hanem egy olyat, amiben a fájdalomnak és az elmúlásnak is helye van. Egy olyan világot, amelynek lakói képesek elfogadni saját végességüket, és történetük kihullását a világból. De talán pont ez az, ami megérdemeltté teszi a továbbélést… aminek esélyét felvillantja a regény vége.

Milyen az élet egy sorscsapásoktól sújtott hegyi faluban?
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top