+ Történelem

Magyar szabadságharcosok és a kaliforniai aranyláz

Az 1848–49-es szabadságharc leverését követően féltucatnyi magyar emigráns kiemelkedik a szerencsevadászok tömegéből Kaliforniában.

Kalifornia aranya – Magyar „aranyásók” a Vadnyugaton

A Magyar Nemzeti Múzeum legfrissebb időszaki kiállítását, mely május 28-ig látogatható, Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója nyitotta meg.

Az első igazán világméretű aranyláz, a California Gold Rush, 1848. január 24-én vette kezdetét, amikor James W. Marshall Colomában (Kalifornia) aranyrögre bukkant. A felfedezés híre néhány éven belül emberek százezreit csábította a világ minden tájáról Kaliforniába, ahol a becslések szerint az első öt év folyamán 370 tonna aranyat termeltek ki. Kalifornia, amely csak 1850-ben vált az Amerikai Egyesült Államok tagállamává, ebben az időben maga volt a hamisítatlan és kegyetlen Vadnyugat, ahol csak a legbátrabb és legkeményebb férfiak maradtak életben és értek el sikereket. Xantus János 1857-ben így jellemezte levelében ezt az embert próbáló világot:

„Csaknem büntetlenül követtetnek el itt naponta öldöklések és rablások mindenütt, mint valami rendes dolgok és műtétek, s még csak álmodni sem lehet, mikor jövend normális helyzetbe a társaság.”

Ebbe, a számukra ismeretlen környezetbe csöppent bele az 1848–49-es szabadságharc leverését követően az a féltucatnyi magyar emigráns, zömmel volt honvédtiszt, akik széles körű természettudományos ismereteiknek és műszaki képzettségüknek köszönhetően kiemelkedtek a szerencsevadászok tömegéből, és igazi sikertörténetet vittek végbe. Róluk így írt Xantus:

„Örömmel jegyzem fel, levelemet bevégzendő, hogy valamennyi itt tartózkodott, vagy még itt tartózkodó hazánkfia meggazdagodott. […] Hírneves kalandor hazánkfia, Haraszti Ágoston Gf. Vassal és Urnay-, néhai honvéd kapitánnyal társaságban van ;egy bankjok, és pénzváltó hivataluk van; ezenkívül egy gőzerőre alkalmazott aranyolvasztó és tisztító gyáruk van, s már is millionairek; pedig üzletük csak most indul igazán virágzásnak.”

Az erdélyi arisztokrata családból származó Wass Sámuel gróf 1851 őszén alapította meg társaival, Molitor Ágostonnal, Uznay Károllyal és Fornet Kornéllal a Wass, Molitor & Co. elnevezésű céget, amelyhez később Haraszthy Ágoston, a kaliforniai szőlészet és borászat későbbi atyja is csatlakozott. A vállalat a bányamérnöki feladatokon túl nemesfémolvasztást és -hitelesítést is vállalt. Ebben az időben több tucatnyi nemesfémfinomító vállalat (assaying office) jött létre abból a célból, hogy az aranyásók által a folyókból mosott vagy bányászott aranyrögöket és aranytartalmú homokot feldolgozzák, finomítsák, majd aranyrudakba öntve fizessék ki velük a beadókat. A Wass, Molitor & Co. a legmodernebb technológiát alkalmazva 48 órán belül vállalta az aranyásók által beadott nyersarany feldolgozását és kifizetését, szemben az Amerikai Egyesült Államok hivatalos finomítójával, amely ezt a folyamatot nyolc nap alatt hajtotta végre. Mivel az Egyesült Államok szövetségi pénzverdéje csak 1854-ben nyílt meg San Franciscóban, a kínzó készpénzhiányt főként magáncégek által kibocsátott aranydollárok elégítették ki. A Wass, Molitor & Co. 1852 és 1855 között négy címletben – 5, 10, 20 és 50 dollár – bocsátott ki aranypénzeket.

 

Wass Sámuel 1855-ben egy sorozatot ezekből az aranypénzekből megküldött a Magyar Nemzeti Múzeumnak. Az ajándék sorozatból 3 db (5, 10, 50 dollár) jelenleg is az Éremtár gyűjteményében található. Ezek a darabok tekinthetőek meg a kiállításon.

fotó: Kardos Judit (forrás: Magyar Nemezeti Múzeum Facebook-oldala)

A Wass, Molitor & Co. cég által kibocsátott aranypénzek világviszonylatban is meglehetősen ritkák. Annak ellenére, hogy a cég fénykorában naponta 7-8000 dollár értékű aranypénzt bocsátott ki, később ezeket az aranyakat beolvasztották, így nagyon kevés maradt fenn belőlük. A régi pénzek értékét alapvetően két összetevő határozza meg: a ritkaságuk mellett a legfontosabb árképző tényező a tartásfok, azaz milyen fizikai állapotban maradt fenn az adott példány, mennyire kopott, milyen használati nyomok látszanak rajta. Az Amerikai Egyesült Államokban használt tartásfokskála a pénzeket állapotuk alapján 1 és 70 között rangsorolja. A 60-tól 70-ig tartó rész a legmagasabb, a „Mint State”, azaz verdefényes kategória. Minél magasabb a szám, annál szebb a darab, tehát annál értékesebb.

A Magyar Nemzeti Múzeum példányait a világ legnagyobb független tartásfok-minősítő cége, a Numismatic Guaranty Corporation vizsgálta meg 2018 márciusában Münchenben. Mivel megragadta őket a történet, miszerint a múzeum a darabokat közvetlenül a gyártótól (ti. Wass Samu) kapta, ezért felajánlották, hogy a vizsgálatot és a hitelesítést ingyen végzik el.

A vizsgálat alapján a Magyar Nemzeti Múzeum Wass, Molitor & Co. 50 dollárosa MS63 minősítést kapott, aminél csupán egy szebb (MS64 minősítésű) példány ismert a világon, míg a szintén MS63 besorolást kapott 10 dollárosnál nem tartanak nyilván jobb állapotú darabot. A legkisebb címlet az „Uncirculated” besorolást nyerte el, és bár így ez a sorozat legalacsonyabb tartásfokú darabja, a maga nemében ez a Wass, Molitor & Co. 5 dolláros a világon a legépebb állapotban fennmaradt példány.

A kiállításon a három darab aranypénz mellett látható egy eredeti, autográf Wass Sámuel-levél is 1852-ből, amelynek írója keresetlen szavakkal tér ki a cég pénzkibocsátására is:

„ujra pénz veréshez fogtunk, puffoljuk ám a W.M.& Co-kat mint a fene, hja mi a menkőt tegyünk?”

A kiállítás fényét emelik a National Gallery of Canada (Ottawa) csodálatos képei, amelyek az 1850-es évek kaliforniai aranyásóit mutatják be.

forrás: Magyar Nemzeti Múzeum honlapja

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top