+ Interjú

AIWA: Mozognom kell ahhoz, hogy egy hang változzon

fotó: Szilveszter Gergely Horváth

A Trafó sok évvel ezelőtt útjára indította Electrify zenei sorozatát, amelyben kísérletező elektronikus zenészeket hoz el külföldről, és bemutatkozási lehetőséget ad egy-egy magyar fellépőnek is. Január 26-án, szombaton, a 18. Electrify-ra kerül sor, ezúttal két brit fellépővel – Emptyset, Steven Warwick –, a magyar Nádházi Lajossal, AIWA-val kiegészülve. Vele beszélgettünk analóg loopokról, alias választásról, fekete zenéről.

Hogy lesz valakiből elektronikus zenész?

NL: Kiskorom óta szeretem a zenét. Tanultam is, szolfézsre jártam, és hát, ha egy kisgyerektől megkérdezik, milyen hangszeren szeretne játszani, rávágja, hogy trombitán. Jó, mondták, kezdj el furulyázni. Egy furulyás év után helló volt a zenetanulás. Nem úgy akartam zenélni, hogy valakinek lejátszom a dolgait. Nem értettem, hogy az miért jó. És amúgy örülök is, hogy nem kaptam tradicionális képzést, mert az szabályokra tanít meg – aminek nyilván van értelme, ha valaki tökéletesen meg akar tanulni játszani egy hangszeren –, de nekem nem ez volt a célom, hanem az, hogy zenét csináljak, valami olyat, amit még nem hallottam. Mindig az új izgatott.
Tizenhárom éves korom óta mozgok a tánczenében, leginkább drum and bass-ben. Felkeltem hajnalban, hogy másoljam a leckét, miközben Tilos-mixeket hallgattam. Volt egy dj ismerősöm, akkoriban még kevesen voltak. Rajta keresztül folytam bele a zeneírásba. Együtt fedeztük fel, hogyan lehet zenét írni.

fotó: Doman Szabo

 

Ki volt ő?

Nagy Viktor, Vityó alias néven futott. A Kultiplexben volt egy Weekendbass nevű sorozat, amit Szabó Simonnal meg még pár akkori drum and bass-es emberrel csináltak. Akkoriban döntöttem úgy, hogy ilyen zenéket szeretnék írni, és évekig próbálkoztam. Internet akkor még nem nagyon volt, hogy utánanézzünk dolgoknak, csak megkaptunk egy programot másolt cd-n, azzal kísérletezgettünk. Dj-zni nem is akartam sokáig, csak zenét írni, de aztán úgy alakult, hogy dj-zek is. Nagyon szeretem azt is, de teljesen más világ.  Kisebb klubokban hallgatósabb zenét játszom, ott el tudok szállni furcsaságokkal, művészibb dolgokkal. De ugyanúgy élvezem a tánczenét is, persze, össze-vissza keverem, hogy ne unjam meg: house-t, basst, technot, elektrot.

A Farbwechsel kiadó sokatokat indította útjára.

Amikor indult, ennek a szcénának itthon nem nagyon volt képviselete; mi voltunk az elsők, akik nemzetközileg is bekerültünk a vérkeringésbe. Nagyban köszönhető ez Mikolai Martin alapító első kazettájának, Silvio, Imre Kiss kazijainak. Sok véletlen egybeesés kellett ahhoz, hogy ez megtörténjen, de sokakat inspirált arra, hogy meg lehet csinálni, még ha nincs is rá óriási kereslet. Az ilyen típusú elektronikus zene annyira rétegzene, hogy csak úgy működhet, ha nemzetközi szinten gondolkodsz, mert itthon is, világszerte is kevés embert fog meg, össze kell szedni őket a világ minden tájáról.

Voltatok sokfelé?

Voltunk együtt is többfelé, Route 8 azóta is turnézik, a többieknek pedig be-becsúszik pár havonta valami lehetőség.

Hogy talált meg a Farbwechsel?

Martint 2008 óta ismerem. Akkoriban a Headshotboyz formációban csináltam tánczenét gyerekkori barátommal, Ambrózy Kristóffal. A projekt vége felé vele is elkezdtünk mélyebb, hallgatósabb, nem annyira bulizós dalokat írni. Volt egy üresjárat, ami alatt egyedül is elkezdtem zenéket írni, és rájöttem, hogy szólóban is ki akarom próbálni magam. Összefutottam Martinnal valami kocsmában egy buliból hazafelé menet, és akkor vetettem fel neki ezt, az akkor abszolút kísérleti vonalamat. Elküldtem, és tetszett neki. Ez 2013-ban volt, úgyhogy elég korán csatlakoztam a kiadóhoz. Nagyon jó hangulat alakult ki, túráztunk, csapatépítőket tartottunk. Martin érdeme, hogy olyan embereket válogatott össze, akik érdekesek, és nemzetközi érdeklődésre számíthattak.

Még mindig aktív a kiadó?

Igen, folyamatosan jönnek ki anyagok, kevésbé fizikális formában, inkább digitálisan; nagyon átalakult a zenekiadás az évek alatt.

Csak magyarokat?

Volt rá példa, hogy adtunk ki külföldit, ha jött be egy-egy érdekes demó, de a magja magyar.

Mivel készülsz a szombati koncertre?

Évek óta alakul egy set-upom. A Farbwechselben induláskor nagy szó volt, hogy nem számítógéppel írjuk a zenéket, hanem hardverekkel dolgozunk: avítt 80-as, 90-es évekbeli szintetizátorok, dobgépek – analóg cuccok. Nem mindenki ugyanezt viszi tovább, de én nagyon belefolytam ebbe, mert sokat dobott az önkifejezésemen az, hogy fizikális, amit csinálok: mozognom kell ahhoz, hogy egy hang változzon. Az egész egy tánc a hangszerekkel. Ebből alakítottam ki egy olyan set-upot, amivel szabadon tudok improvizálni is, de előre kitalált dolgokat is tudok vinni.  Alapvetően loop alapon írom a zenét, megcsinálok egy loopot és azt alakítgatom folyamatosan, ami egy meditatív, atmoszférikus teret hoz létre. Egymást követő hangulatokat játszok. Kitzinger Gábor fog vetíteni. Egy olyan rendszert alakított ki, hogy azokból a jelekből, amikkel a hangszereim kommunikálnak, ki tud venni bizonyos adatokat, és arra automatizál vizuális elemeket. Így a mozdulataimnak lesz képi lenyomata is.

S Olbricht-tal is hasonlót csinált egy korábbi Electrify-on?

Igen, de ott inkább egy sztorit próbáltak végigvinni, végig is vitték. Most inkább hangulatot szeretnénk teremteni, mint történetet elmesélni. Eléggé minimalista a felszerelésem is meg a zene is. Szeretem, ha a zenében van arra tér, hogy én asszociáljak dolgokra, továbbgondoljam, és esetleg olyan dolgokat is meghalljak az ismétlődések alatt, amik elsőre nem tűntek fel.
A zenémnek ezt a részét ilyen nagy közönség előtt még nem nagyon mutattam be, inkább csak tánczenés live fellépéseim voltak AIWA projekttel, igaz, az is az experimentálisabb végről. Minden esetre, most eleresztem a hajam!

Ez a sorozat pont erről szól! A nevedet hogy választottad anno?

Sosem voltam ügyes névadásban, a Headshotboyzból is kiderül. (nevet) Az AIWA egy beragadt kép volt az agyamban, a zene, amit elsőre csináltam, a tokiói éjszakai városképet hozta be, villódzó neonfeliratokat, köztük az AIWA-t, ami alap hifimárka volt, walkmangyártásban is erős szereplő. Voltam annyira pofátlan, hogy lenyúltam. (nevet) Azért is ragadt be, mert amikor 4-5 éves lehettem, a faterom egy japán cégnél dolgozott, akik kivitték őket egy útra, és mindenféle analóg képeket hozott kintről, le voltam nyűgözve.

Mi az, ami még inspirálja a zenédet?

Legmélyebbről a funk meg a hiphop.

Táncolni is szeretsz?

Persze. (nevet)

Melyik fellépő áll közelebb hozzád a szombati line-upból?

Steven Warwicknak egy korábbi aliasát, a Heatsick-et ismertem meg először. Hasonló rendszerben írt akkor zenét, mint amit én építtettem ki magamnak, élőben felvesz loopokat, és azokat építi egymásra, progresszív módon – nem progi hangzásilag, hanem ahogy egymásra épül rétegenként. Egyszerű dal és loopolt technika. Megfogott hasonló felfogásával.

Láttad már őt élőben?

Heatsickként igen, Warwickként nem.

Mi mással foglalkozol zenélésen kívül?

Több zenei sorozat szervezésében veszek részt, az egyik a Nightdrive, ami funk zenei inspirációjú, a másik pedig a Street Dreams, egy trapzenei est, ami trapelő magyar fiataloknak nyújt bemutatkozási lehetőséget. Crisis Sound System név alatt tánczenei esteken rezidenskedem Imre Kiss-el és S.Olbricht-al; amúgy meg mixinggel és grafikai munkákkal.

AIWA: Mozognom kell ahhoz, hogy egy hang változzon
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top