+ Színház

Megszületett az első vajdasági rockopera

A címe: Zenta 1697.

Megszületett az első vajdasági rockopera: a Zenta 1697 arról a csatáról szól, ami a császári seregek és a törökök között zajlott Zentán, és amely véget vetett a 150 éves török hódoltságnak Magyarországon.

A Zentai Magyar Kamaraszínház és a Soproni Petőfi Színház együttműködésével megvalósult zenés darabot szombaton este mutatják be a szerbiai település sportcsarnokában a város napja, illetve a csata 321. évfordulója alkalmából. 1697. szeptember 11-én Savoyai Jenő, a császári seregek hadvezére győzelmet aratott az Európát fenyegető török seregek felett.

„Amikor színházi munkába fogok, mindig abban a fénytörésben vizsgálom, hogy egyetemes értékrend mentén hordoz-e valamit, ami túlmutat rajtunk. A pillanaton nehéz túlmutatni, de ha mérlegre tennénk, kiderülhet, nyomna-e annyit, amiért érdemes egy-egy pillanatra megállni, rólunk szól-e”

– mondta Pataki András, a rockopera és a Soproni Petőfi Színház rendezője.

A törökök 1697-ben Magyarország visszafoglalására készültek. Hidat építettek Zentánál, hogy azon keljenek át. Savoyai Jenő az átkelés közben támadta meg őket keresztény seregével. Török adatok szerint a mintegy százezres török seregből harmincezren estek el Zentánál, a szövetséges keresztény csapatokban negyvenezren harcoltak. Az új rockopera Európa megvédéséről, a keresztény összefogásról szól.

„Monumentális rész is van benne, mert a csatát, a hadi mozgásokat, a török tábort meg kell jeleníteni, de vannak nagyon intim részei is a darabnak”

– fogalmazott Szarka Gyula zeneszerző. A szövegkönyvet Szálinger Balázs írta.

A nagyszabású produkcióban több mint hatvanan lépnek színpadra. A főbb szerepekben Vastag Tamást, Stéphanie Schlessert, Szomor Györgyöt, Békefi Viktóriát és Savanyu Gergelyt láthatja a közönség, színpadra lépnek a Sopron Balett tagjai, néptáncosok, zentai iskolások és a Budapesti Fővárosi Nagycirkusz artistái.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top