+ Történelem

Hiába tiltakoztak a franciák egy guillotine árverése miatt

Az utolsó ember, akit guillotine-nal végeztek ki Franciaországban, a tunéziai Hamida Djandoubi volt 1977-ben.

Egy francia milliomos vásárolt meg egy szerdai párizsi aukción 8008 euróért egy guillotine-t, amelynek elárverezése tiltakozást váltott ki Franciaországban.

A 150 éves, kicsorbult élű, három méter magas kivégzőszerkezet a Drouot akciósház szerint csupán egy másolat, sohasem oltottak ki vele életet. Egy alkalommal kiállították egy kínzásokat bemutató kiállításon Párizsban.

A nyaktiló áruba bocsátása miatt azonban sokan tiltakoztak Franciaországban, ahol 1981-ben eltörölték a halálbüntetést – hangsúlyozta a francia árverésfelügyelet.

A felügyelet szóvivője szerint nem kellett volna árverésre bocsátani a guillotine-t.

„Az olyan tárgyak, mint a náci haláltáborokba deportáltak ruhái vagy a kínzóeszközök, érzékeny dolgok”.

A felügyelet mégsem állította le a 2011-ben szintén Párizsban megrendezett aukciót, amelyen 220 ezer euróért (71,5 millió forintért) vásároltak meg egy másik guillotine-t, s amelynek licitálói között Lady Gaga is szerepelt.

A felügyelet ezúttal már azért sem szólhatott bele az eladásba, mert az egy csődeladás része volt.

A 19. század közepén készült nyaktilómásolat két perc alatt elkelt, a legjobb árat Christophe Fevrier francia gyáros adta meg érte.

Ugyanakkor nem minden árverésre kerülő guillotine talál vásárlóra. Négy éve Nantes-ban 40 ezer euróért kínáltak eladásra egyet, ekkora árat azonban senki sem adott meg érte. 2012-ben pedig a francia kulturális miniszter akadályozta meg 812 olyan tárgy eladását, amely az utolsó algériai francia hóhér tulajdonában voltak. Fernand Meyssonnier 200 embert végzett ki, amikor Algéria még Franciaország része volt. Áldozatai többsége az algériai függetlenségért harcolt.

A guillotine általi halált az akasztásos kivégzés „humánusabb” változataként vezették be. A francia forradalmat követő terror idején 1793 és 1794 között több mint 16 ezer embert fejeztek le nyaktilóval.

Az utolsó ember, akit guillotine-nal végeztek ki Franciaországban, a tunéziai Hamida Djandoubi volt 1977-ben, akit egy fiatal nő megkínzásáért és meggyilkolásáért ítéltek halálra.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top