+ Gondolat

Mészöly Miklós és Polcz Alaine intim magánlevelezése sokakat feszélyez

Azt állítja, hogy a szerelem is csak azzal a mértékkel tudja mérni önmagát, amelyik mértéket a közmegegyezés erre alkalmasnak ítél. – Baranyai László írása.

Baranyai László:

Mészöly és a szerelem

Nemrég olvastam egy középkor-történésztől, Yuval Noa Hararitól egy ragyogó könyvet, aminek Sapiens a címe. A szerző ebben nem egy bizonyos korszak, hanem az emberiség történetét vizsgálja, már jóval a mezőgazdaságra való áttérés előtti, a gyűjtögető-vadászó korszakot is górcső alá véve. És nem un. történelmi események, csaták, királyválasztások és -gyilkosságok során át vizsgálja a történetünket, hanem szokatlan témák, pontosabban: kérdésfeltevések mentén. Mi lett volna, ha a homo sapiens úgy húszezer évvel ezelőtt nem vadássza le egyenként és írtja ki brutálisan a nála egyébként sok tulajdonságában fejlettebb ember-társát, a homo neanderthalist? Megkérdezi azt is – jobbára csak önmagától –, hogy mely kornak mi volt a boldogságeszménye? E kérdést vizsgálva arra az első pillanatban kissé bizarrnak és humorosnak, ugyanakkor szkeptikusnak, de akár cinikusnak is nevezhető válaszra jut, hogy a boldogság nem más, mint az élet értelmével kapcsolatos személyes téveszméink összeegyeztetése a világban uralkodó kollektív téveszmékkel. Magyarán, hogy amíg a privát véleményem összhangban van a körülöttem élő emberek véleményével – akármilyen marhaság is az; de ezt már csak én teszem hozzá –, meg tudom győzni magam arról, hogy az életemnek van értelme.

Baranyai László

Mészöly Miklós nem ismerhette ezt a kiadványt, hiszen a halála után tizenegy évvel jelent meg, de a Párbeszédkísérlet című könyvében, amely tulajdonképpen nem más, mint egy hosszas, nyilván több ülésben felvett életösszegzés, afféle modern parainézis, nos, ebben a könyvben Mészöly az előbbi kijelentéssel meglepően egybevágó következtetésre jut.

Mégpedig a szerelemmel kapcsolatban.

Azt állítja, hogy a szerelem is csak azzal a mértékkel tudja mérni önmagát, amelyik mértéket a közmegegyezés erre alkalmasnak ítél.

Ugyanezzel kapcsolatban azt is elmondja, hogy a szerelem mindig is kiszolgáltatottja a kort alapvetően meghatározó érzelmi és gondolati logikának.

Ha két ilyen nagyformátumú figura egymástól függetlenül ugyanazt állítja, akkor arra érdemes odafigyelni.

Egy író egy művének, pláne életművének vizsgálatakor kiindulhatunk magukból az alkotásokból, és meg is maradhatunk csak náluk: mi és hogyan van leírva e művekben, tükrözik-e, s ha igen, hogyan tükrözik a valóságot, tekinthetők-e a létezés dilemmáira adott válasznak, válaszoknak. Egy másik felfogás szerint ez nem elég; hogy tisztán lássunk, meg kell vizsgálnunk az író saját és sajátságos életét is. Mészöly esetében, akinek szinte valamennyi jelentős művének, illetve figurájának a felesége, Polcz Alaine a modellje, szinte kötelező megtennünk ezt.

Őszintén megmondom – holott jól ismertem őket –, hogy sokáig nem gondoltam erre. Mármint hogy Alaine Miklós örökös modellje. De aztán egyszer, egy hasonló előadáshoz, elkezdtem számba venni, hogy mely regénynek vagy kisregénynek ki lehet a mintát adó személye. És rádöbbentem, hogy majd’ mindnek ő.

Közbevetőleg jegyzem meg, s ezt, írással foglalkozó emberek előtt nem kell különösebben magyarázni, hogy az a folyamat, amely során egy úgynevezett modellből kész, leírt regény- vagy novellafigura válik, milyen bonyolult és áttekinthetetlen, idegpályák útvesztőiben reménytelenül bolyongó, eltévedő és előbukkanó gondolatszövevény, hogy milyen nevetséges kérdés az, hogy „ezt az alakot, ugye magadról mintáztad?”, vagy hogy „ebben meg ugye iksz-ipszilon van elrejtve?”.

Polcz Alaine sem egy az egyben jelenik meg ezekben a művekben, sőt még azt is megkockáztatom, hogy olyan figurák alapmodelljéül is szolgál, amely ellentétes megítélés alá esnek. A Magasiskola Lilikje számomra ellenszenves ember, míg az Atléta Bálintja rokonszenves. De mindkettőn érezhető Alaine súlyos személyiségének nyoma. A Filmben pedig saját – sajnos részben be is következő – leépülésük krónikáját írta meg Mészöly.

Tetszenek emlékezni? „Emelni!” Emelni a lábat! Mintha Alainet hallanám.

Nos, most akkor a szerelemről.

Amelyről – hallottuk – Mészölynek igen szkeptikus a vélekedése.

Polcz Alaine Mészölynek szinte minden művében jelen van – szerelem viszont egyikben sincs jelen. Az Atlétában korrekt, szinte érzelem-mentes együttélést látunk, szerelmet semmit. Hédi még csak-csak… de Bálint tárgyilagos, hideg és kikezdhetetlen: nem hajlandó adni magát. A Magasiskola férfiembere csak használja a nőt, takarításra, rendrakásra, a vágyai kielégítésére. A Filmben a felek nem is beszélnek már egymással.

A címadás – vagyis inkább Mészöly – furcsa fintora, hogy a „Szerelem” című novellájában szerelem helyett önzőségről, gonoszságról és gyűlöletről olvashatunk.

Nem mintha nem kapta volna meg ő is a Jóistentől, a sorstól, Darwintól vagy akárkitől azt a szerelem-vouchert, ami minden embernek kijár, és amely a beváltása napjától számított tizennyolcadik hónap végén érvényét veszti. Sőt, amiként mások is, több ilyen vócsert beváltott. De pontosan tudta és  a Párbeszédkísérletben pontosan ki is fejtette, hogy a szerelem mit ér. Hogy a dopamin és oxitocin fless másfél év után mindenkinél kifúj, és olyan, hogy örök szerelem, olyan márpedig nincsen.

A kalandozásai végén ezért is kullogott mindig vissza Alainhez.

Ez a kérdéskör a kettejük nemrég kiadott levelezés-gyűjteménye miatt kap különös fénytörést.

Jelenkor Kiadó: „A bilincs a szabadság legyen. Mészöly Miklós – Polcz Alaine levelezése. 1948-1997”

A könyvről sok tudós és sok tudálékos recenzió jelent meg, sok tudós és tudálékos ember nyilvánított véleményt… nem kevesen egy nagy szerelmi kapcsolat dokumentumaként aposztrofálják.

Hát nem.

Nagy kapcsolat: igen.

Nagy szerelmi kapcsolat: ugyan már!

Mert két ember közötti szerelemhez két ember kell. De itt csak egy volt: Polcz Alaine. Ő valóban, az alatt az öt évtized alatt, amit ez a könyv felölel, mindvégig szerelmes volt Mészöly Miklósba. Sőt, még utána, a halála percéig. Hadd éljek azzal a frivol megjegyzéssel, hogy „na ja, könnyű volt neki.” Miklós folyamatosan a nullára, sőt, nem egyszer a nulla alá rombolta le a viszonyukat – null-állapotból pedig el lehet kezdeni, könnyű elkezdeni egy szerelmet. És Alaine számtalan ilyen null-állapotot volt kénytelen megélni.

Alaine furcsa, zseniális, összetett és nagyon bonyolult – hadd idézzem az elején emlegett Hararit: – sapiens volt, zseniális, összetett és nagyon bonyolult teremtés-koronája; nála a pengeéles ember- és helyzetfelismerés tökéletesen megfért a naiv gyermeki bizakodással. Jelen esetben azzal, hogy egy, a másik által porrá rombolt kapcsolat rekonstruálásának érdemes újra és újra nekirugaszkodni.

Olvasták Abe Kobónak A homok asszonya című regényét? Látták a belőle készült nagyszerű filmet? Amelyben egy férfi egy mély lakógödörben élő asszony és az együttélés csapdájába esik. Szenved, tekereg, harcol, de nem bír szabadulni. És akkor jobban megértik majd ezt a könyvet, ezt a viszonyt is, ennek a viszonynak a Mészöly regényekben való leképződését. Vagy egyszerűen csak le kell nézniük a lábuk elé. Amikor homokos talajon járnak. És apró kis tölcséreket kell keresniük, amelynek közepén, lent a hangyaleső nevű rovar lapul. Lesi a tölcsér peremére tévedt hangyát, homokkal szórja meg, hogy belezuhanjon a tölcsérbe, lecsússzon, és a végén az áldozata legyen.

Furcsa kettősség uralkodik bennem e könyv kiadásával kapcsolatban. Mint Mészölyék egykori ismerősét, barátját feszélyez, hogy intim, csak kettőjükre tartozó ügyeiket kiteregetve látom. Ablonczi Anna, Alaine hagyatékának gondozója is hasonlóképpen van ezzel, ő a kapcsolat érdességére utaló leveleket szerette volna kihagyni. Én magam – mint Mészölyhöz hasonló esendő, gyenge férfiember – viszont az ő elbizonytalanodásai, elgyengülései miatt, helyette is röstelkedem. Forog a sírjában, semmiképpen sem járult volna hozzá levelei nyilvánossá tételéhez.

Akik a könyv kiadása körül jeleskedtek, nyilván úgy vélték, hogy a Mészöly-életmű e levélgyűjteménnyel teljesedik csak ki. Hogy a művei így ragyognak fel teljes fényükben. Lelkük rajta. Az eszemre hallgatva egyet kell, kellene értenem velük. Igen; a Mészöly halálát követő átmeneti bessz után jöjjön újra a hossz.

A Mészöly-Polcz levelezés terjedelmes könyv, sokadszorra fellapozva sem unalmas, mindig új momentumokat tár fel. Én az asztalom melletti állványon tartom, bármikor levehessem.

De nekem nem az örök szerelmet juttatja az eszembe, hanem a homok asszonyát meg a hangyalesőt.

  • Elhangzott az idei Mészöly Magasiskola egyik előadásaként
Mészöly Miklós és Polcz Alaine intim magánlevelezése sokakat feszélyez
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top