+ Színház

Néha azt kérdem magamtól: Ki ez az idióta, aki ezt koreografálta?

A Béjart Ballet Lausanne elhozta a Margitszigetre Mozart A varázsfuvola című művét, lenyűgöző előadásban.

Fotó: gregory batardon

Tavalyi nagysikerű vendégszereplése után idén visszatér a Margitszigetre a világ egyik legérdekesebb táncelőadásait létrehozó társulata, a Béjart Ballet Lausanne, amely a jubileumi turné után Mozart legnépszerűbb művét, a csodálatos A varázsfuvolát állította színpadra. Az opera a klasszikus balett nyelvén szólal meg először Magyarországon!

„Különös vállalkozásnak tűnhet, hogy teljes egészében eltáncoljanak egy operát. Pedig (ezt gyakran tapasztaltam) az énekhang a legcsodálatosabb társa a táncnak; a koreográfusi szándék pedig eleve meghaladja a realizmust, és mintegy meghosszabbítja a zenei kifejezés emelkedett gondolatvilágát. A varázsfuvola színpadra állításakor nem akartam semmiféle személyes kiegészítést vagy üzenetet hozzáadni egy tökéletes műhöz. Sokkal inkább igyekeztem figyelmesen (és odaadóan) hallgatni a zeneművet, olvasni a librettót, és e kettőt lefordítani a magam számára.”

(Maurice Béjart)

Az előadás

Az előadás eredeti koreográfiáját még 1981-ben álmodta meg a nagyhatású társulatalapító balett-mester, Maurice Béjart, most második alkalommal újítja fel az együttes a jelenlegi társulatvezető koreográfus, a régi Béjart-tanítvány Gil Roman vezetésével. A Béjart Ballet repertoárján a kezdetektől fogva letisztult, gazdag és modern látványvilágú, különös atmoszférájú előadások szerepelnek klasszikus és innovatív táncelemekkel. Ezek a színes produkciók nemcsak kivitelezésükben, de témaválasztásukban sokszor még most is kuriózumnak számítanak a nemzetközi táncéletben: a populáris zenékre koreografált előadásoktól a legnagyobb klasszikusok újító újraértelmezéséig minden megtalálható köztük.

A régi tanítványt, a társulatvezető koreográfus, Gil Romant Bejárt a lelki fiának és szellemi örökösének tekintette. Ebben a modern, mégis klasszikus balettelőadásban a hagyományosan dramatikus Varázsfuvola teljesen új megvilágításba kerül. A mese a tiszta költészetbe, a gyermekkor rácsodálkozó világába vezet, mégis pontos, szigorú és ihletett rítus formájában jelenik meg, miközben csupa ötlet és játékosság. A friss, nyitott és kreatív, minden korosztály számára élvezetes előadás sokféle üzenetét és összetett szimbolizmusát mindenki könnyedén értelmezheti a maga módján. A komikus és játékos megoldások, a mágia és a nagyformátumú látványvilág egy grandiózus álomba vezet.

Fotó: Anne Bichsel

A Mester

Béjart nehézsorsú és öntörvényű csodagyerek volt, aki félárván nőtt fel Marseille-ben egy hét nyelven beszélő filozófus apa, Maurice-Jean Berger mellett, és maga is filozófiából doktorált. Táncolni gyerekkorában, orvosi tanácsra kezdett. 1945-től a marseille-i majd a Párizsi Opera balett társulatának tagja volt, a háború után döntötte el, hogy a táncnak szenteli az életét. Saját koreográfiákat kezdett készíteni, első saját társulatát Párizsban alapította 1954-ben, 1960-ban azonban Brüsszelben hozta létre világhírű táncegyüttesét a XX. század balettje társulatot. Béjart változatos alkotói és szellemi utat járt be, a külső és belső szabadság jegyében élt.

„Muszájból nem tudok dolgozni. Őszinte természetem nem engedi, hogy olyasmit vállaljak, amihez nincs kedvem.”

Első remekművével A magányos férfi szimfóniája 1955-ben rögtön beírta magát a tánc történetébe. Olyan egyedi formanyelvet hozott létre, amely gyorsan a védjegyévé vált. Táncosaitól szigorúan klasszikus képzettséget és professzionális tudást várt el, de koreográfiáiban semmiféle kötöttséget nem ismert.1973-ban híres perzsa koreográfiái után áttért az iszlám hitre, spirituális útjáról könyvet is írt, melyet Henry Corbin francia filozófus és orientalista munkái ihlettek. Az Így táncol Zarathusztra című könyvben erről így ír:

„Az „áttérés” nem megfelelő szó. Az iszlám egy pillanatra sem halványította el gyerekkorom katolicizmusát, nem akadályozott abban, hogy a buddhizmus lelkes követője legyek, és nem törölte ki lelkemből a szellem más csodái iránti rajongásomat. Az iszlám a spiritualizmus útjának egyik állomását jelenti számomra.”

Ebből a belső szabadságból következően Béjart sokfelé kalandozó, nagyhatású, bátor és már-már eklektikus előadások sorát hozta létre.

„Minden egyes balett vágyakozásból született, és életem egy-egy időszakát fémjelzi. Szerencsére a balett „múlékony” művészeti alkotás. Az előadásokról mindig elfogulatlanul mondok bírálatot, mintha nem én koreografáltam volna. Én vagyok munkám legszigorúbb kritikusa. Néha azt kérdem magamtól: Ki ez az idióta, aki ezt koreografálta?”

(Maurice Béjart)

A magyar szál

Béjart nagy hatósugarú karizmája érdekes módon áthatolt a vasfüggönyön és szerencsére a magyar táncéletet sem hagyta érintetlenül. Az Operaház repertoárján Seregi László, Barkóczy Sándor, Fodor Antal, Eck Imre művei révén szép lassan nálunk is megjelentek a korszerűbb irányzatot képviselő magyar alkotások. A Lőrinc György vezette Balett Intézetben is nagy dolgok történtek a nyitás jegyében: a 70-es évek Tűzmadár, Tavaszünnep, Ez lenne a halál? budapesti előadásai táncosként és mezei nézőként is sokakat örökre elvarázsoltak. Három közös budapesti bemutatót vettek tervbe és több magyar táncos is kapcsolatba került a Béjart társulattal, melynek munkaintenzitása valósággal sokkolta őket, mert amit addig ők jónak gondoltak Béjartnál csak egy „memóripróba” volt. De ennek során a magyar táncosnak lehetősége nyílt, hogy egy életre magába szívják a társulat auráját és elsajátítsák munkamódszerét, Markó Ivánt pedig a folyamat betetőzéseként 1972-ben „kölcsönadták” a Béjart balettnek, ami új fejezetet nyitott a hazai táncéletben, de ez már egy másik történet.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top