+ Zene

A család beismerte: Avicii öngyilkos lett

Tim nem szerette azt az üzleti gépezetet, amelyben találta magát, érzékeny fiú volt, aki szerette rajongóit, de nem szerette a rivaldafényt – írja a család.

A múlt héten 28 évesen elhunyt svéd sztár DJ, zenei producer, Avicii „nem bírta tovább, békét akart találni” – írta családja a nyilvánosságnak írt levélben.

A Tim Bergling néven született zenészt, akit a világ legjobb DJ-i között tartottak számon, április 20-án találták holtan Omán fővárosában, Maszkatban, ahol barátaival nyaralt.

“Viaskodott az értelem, az élet és a boldogság gondolataival. Képtelen volt folytatni. Békét akart találni”

– áll a levélben.

A zenész szóvivője nem volt hajlandó megerősíteni az AFP francia hírügynökségnek, hogy öngyilkosságot követett-e el Avicii.

Az ománi rendőrség a hét elején közölte, hogy nem találtak gyanús körülményt halálával kapcsolatban, hozzátéve, hogy a halál okát a család kérésére nem tárják a nyilvánosság elé.

A zenész nem rejtette véka alá egészségi problémáit, azt, hogy hasnyálmirigy-gyulladásban szenvedett korábban, amelyet részben a túlzott alkoholfogyasztás okozott. 2014-ben eltávolították az epehólyagját és a vakbelét. Két éve megdöbbentette rajongóit, amikor bejelentette, hogy felhagy a turnézással, de stúdióban továbbra is készített zenét.

„Tim nem szerette azt az üzleti gépezetet, amelyben találta magát, érzékeny fiú volt, aki szerette rajongóit, de nem szerette a rivaldafényt. Amikor abbahagyta a turnézást, egyensúlyt akart találni az életben, boldog akart lenni, azzal akart foglalkozni, amit a legjobban szeretett, zenélni”

– közölte a család.

„Szeretett Timünk egy útkereső volt, egy törékeny művészlélek, aki válaszokat keresett a létezés kérdéseire. Egy örökké elégedetlen maximalista, aki keményen dolgozott és utazott olyan pörgésben, amely túlzott stresszhez vezetett”

– olvasható a család levelében.

Avicii a legjobban fizetett DJ-k világranglistáján a 12. volt 2016-ban 4,5 millió dollár bevétellel a Forbes magazin szerint.

Legnagyobb slágerei között volt a Wake Me Up!, a Levels, a Sunshine, a The Days és a You Make Me.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Éva szerint:

    R.I.P

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top