+ Építészet

Sorban állnak, hogy bejussanak a Szépművészeti felújított Román csarnokába

A Román csarnok április 2-ig ingyenes látogatható.

Rengeteg látogató kíváncsi a Szépművészeti Múzeum hetven év után csütörtökön újranyílt Román csarnokára, az épület előtt már a nyitásra hosszú sor kígyózott az esős idő ellenére is.

A második világháborús sérülések miatt a közönség elől évtizedekkel ezelőtt lezárt Román csarnok a múzeum átfogó rekonstrukciójának köszönhetően újult meg, a Liget Budapest projekt keretében. A felújított épületrész március 15. és április 2. között ingyenesen látogatható.

A csütörtöki 10 órás nyitást már nagy számú érdeklődő várta a Szépművészeti Múzeum főbejárata előtt, délre pedig a változatlanul esős időben csaknem a Dózsa György útig kígyózott a sor.

Baán László, a múzeum főigazgatója a helyszínen elmondta, hogy már előzetesen nagyon sokan hívták telefonon a Szépművészetit a csarnok újranyitásáról érdeklődve. Pedig az épület legpompásabban díszített terének számító Román csarnok szépségéről legfeljebb hallomásból értesülhetett a közönség, hiszen csak a legidősebbek emlékezhettek rá.

Az 1944-ben megsérült termet évtizedekig raktárként használták, mígnem a Szépművészeti átfogó rekonstrukciója során ezt a csarnokot is helyreállították.

Az épület történetének legnagyobb szabású felújítása során, 15 milliárd forintos ráfordítással a múzeum mintegy fele megújult. A legizgalmasabb rész egyértelműen a Román csarnok: a csaknem 900 négyzetméter alapterületű, középkori bazilika belső terét megidéző terem egyedülálló falfestményeinek rekonstrukcióján mintegy 70 restaurátor dolgozott, akik hozzávetőleg 2500 négyzetméter falfelületet varázsoltak újjá.

A csarnokot 21. századi technológiával látták el, így korszerű hűtési-fűtési, valamint modern világítási rendszert is kapott.

A látogatók számára kihelyezett tablók magyarázzák el a Román csarnok sokrétű ikonográfiai programját, a mélyebben érdeklődők számára pedig egy kétszáz oldalas albumot is megjelentettek a teremről.

A belépők a Márvány csarnokban pihenhetnek meg, itt alakították ki az ideiglenes ruhatárat és múzeumshopot, valamint mutatják be fényképeken és filmen keresztül is a Román csarnok történetét.
A Román csarnok április 2-ig mindennap 10 órától látogatható, az utolsó vendégeket 17 órakor engedik be az épületbe. A belépés érkezési sorrendben történik, előjegyzés, időpontfoglalás nem lehetséges, csoportok számára sem. Tárlatvezetést a múzeum nem biztosít.

Az intézmény arra kéri a látogatókat, vegyék figyelembe, hogy a csarnok befogadóképessége korlátozott, ezért előfordul, hogy az épületen kívül kell várakozni.

Az új állandó kiállításokkal október végén nyílik majd meg a nagyközönség számára a Szépművészeti Múzeum.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top