+ Irodalom

Unortodox, meglepő, helyenként roppant szórakoztató volt a Hazai-konferencia

A leginspiratívabbnak azonban a negatívan kritikus álláspontját fenntartó Margócsy bizonyult. Szerinte a nyolcvanas évek szövegirodalma után Hazai máshogy forradalmi, mint ahogy az irodalomtörténeti konszenzus látja a kilencvenes évek magyar prózáját – Pikó András tudósítása a konferenciáról.

Pulóvert nőnapra – Hazai-konferencia Szegeden

Konferenciát tartottak március 8-án, Szegeden Szabó Gábor irodalomtörténész, egyetemi tanár és Bencsik Orsolya írónő szervezésében A maximalista címmel Hazai Attila emlékére és az életműve előtt tisztelegve. Kísérőrendezvényként a szegedi Grand Café mozitermében műsorra tűzték a két, Hazai forgatókönyvéből készült filmet is: 6-án a Cukorkékséget, 7-én a Rám csaj még nem volt ilyen hatással-t nézhette meg a közönség. Maga a három blokkból álló eseménysor pedig minden szempontból méltó volt témájához: unortodox, meglepő, helyenként roppant szórakoztató, és noha nem mentes hibáktól és hiányosságoktól, azokkal együtt (is) élvezhető, inspiratív és a szó legpozitívabb értelmében tanulságos.

Az első két blokk a bölcsészkar Kari Konferenciatermében zajlott, a konferanszié szerepét Váraljai Anna művészettörténész látta el. A délelőtt 11-es kezdéskor Gyenge Zoltán dékán mondott megnyitó beszédet: a filozófiatörténet kontextusában látott őrület és zsenialitás kettőssége-egysége felől közelített saját Hazai-élményéhez. Ezt követően Bencsik Orsolya egy Hazai-(és Hajnóczy-)allúziókban bevallottan gazdag regényrészletet, Garaczi László pedig legutóbbi lemur-vallomásaiból a végül meg nem mentett baráttal közös fürdőzésekről szóló passzust olvasta fel, majd utóbbi röviden ismertette a Hazai Attila Alapítvány történetét és tevékenységét. Németh Gábor (a távol maradt Szegő Jánost helyettesítve) Hazai A növények levele című rövid szövegének felolvasása után a moly.hu portálon Hazairól írott olvasói vélemények felől vizsgálta a szövegek jellemzően kiváltott hatásait a “több szakirodalmat kéne olvasnom”-tól a “pihent, nagyon pihent”-ig. Az írások alapján semmi nem utal a jellemzően ráaggatott címkék jogosságára, a minimalizmustól a maximalizmusig – hangzott Szegő véleménye Németh előadásában.

Berta Ádám anekdotával indította láthatóan kötetlen és laza előadását: A pulóver című, sokak számára a beugrót jelentő Hazai-novella kapcsán idézte fel, hogy annak történetét az író később “teljesen reflektálatlanul újraélte”, ugyanis egyszer egy buli után az otthagyott pulóvere végett hívta fel egy Feri nevű fiú. Ennek kapcsán főként Hazai “jós-kvalitásairól” beszélt, a művekben szereplő immanens önbeteljesítő jóslatoktól a jövő időben végződő novellákig és az utólagos reflexiók által jóstevékenységnek minősülő előzményekig. Ennyiben szerinte a Szex a nappaliban-kötet a Szilvia szüzessége interpretációjának tekinthető, a látnoki katalizátor-események pedig mindig a kapcsolatteremtésről szólnak (talán Soros Feri neve sem véletlen). Sarankó Márta a hagyatékból hozott apokrif szövegeket – kéziratoktól egész, összeállított, kiadatlan verseskötetekig -, melyeket kivetítőn is megnézhetett a közönség.

Sarankó Márta. A szerző fotói.

Nagy Gabriella előadásában a közös írói indulás emlékeinek felidézése után az értelem és érzelem Hazai műveiben betöltött szerepét vizsgálta. Hazai világképében az eredményről már előre lemondó tudáskeresést, valamint egy ennek ellenére mégis felsejlő, az olvasót is bevonó közösségi létezés homályos lehetőségét látja az egyetlen célelvűségnek. Értelmezésében a Hazai-narrátorok végletes “kívülisége”, önmagukat is biológiai objektumként szemlélése egy talán beszédes hiánnyal világít rá az érzelem hipotetikus helyére. Zárásként Hazai egy 2004-es, litera.hu-nak írott naplójából olvasott fel:

„Azt gondolom, hogy a boldogság tulajdonképpen egy szervünk, csak nehéz kimutatni, hogy mikor fejlődött ki, és pontosan hol helyezkedik el a testben. Olyannak képzelem, mint a mandulámat vagy a vakbelemet. Ez is egy használaton kívül helyezhető szerv, ami ha nincsen, akkor is tovább élek, sőt, hiányának még az az előnye is megvan, hogy nem fog begyulladni.”

Déri Miklós színésszel, a Rám csaj még nem volt ilyen hatással főszereplőjével Artner Szilvia Sisso újságíró, performer beszélgetett. A könnyed, baráti légkörű diskurzus főként a közös alkotómunkák hangulatának, emlékezetesebb eseményeinek felidézése körül alakult. Déri szerint Hazai számára inkább az általában vett kreativitás volt a lényeg, nem annyira a film, mint műfaj – vagy akár a festészet, a zene, az irodalom. A környezetére reflektáló, érzékeny, szentimentális és idealista alkotóként idézte fel az író alakját. A beszélgetés egy pontján – mintegy a lassan és diszkréten köralakba rendeződő székekre reagálva – hozzászólásra invitálták a közönség tagjait is: Sarankó Márta két Hazai-verset olvasott fel, Szajbély Mihály pedig a filmek mély belső hitelességét méltatta: nem teremtenek distanciát, mégsem válnak dokumentumfilmmé.

Szabó Gábor és Szilágyi Zsófia

A délutáni blokk utolsó programpontjaként Szabó Gáborral tavaly megjelent Hazai-monográfiája kapcsán Szilágyi Zsófia irodalomtörténész, egyetemi tanár beszélgetett. Szabó a teljes életművet a Camus-i kérdés (miszerint öngyilkosok legyünk-e, vagy sem) esztétikai kiterjesztéseként látja. Didaxis és irónia szerinte megfoghatatlan kettősséggel vannak jelen Hazai szövegeiben – ugyanígy statikusság és dinamizmus, képletes és szó szerinti nyelv, valamint felül-és alulstillizálás is. A kulcsfogalomként megjelölt határtapasztalat nem csak az előbbi példákon, vagy a kozmikus távlat és hétköznapi banalitás rendszeres páros szerepeltetéseiben érhető tetten, hanem a hagyományhoz való viszonyban is: Hazai pontosan ismerte a hagyományt, amelyen kívül jelölte ki saját helyét, de az ily módon kijelölt kívüliség inkább egyfajta “otthonos-de-mégsem”-viszonyt eredményez, amelyben humor és irónia szabadon garázdálkodnak. Ennek egy példáját Szabó pont a számára is első meghatározó Hazai-élményt jelentő A pulóver-en keresztül szemléltette:

“Disznóknak nincsen csípejük, és a karádys hanghordozás sem igazán jellemző rájuk.”

Szabó az életműben nem lát nagy csúcsokat, viszont a generációján kívüli olvasók számára sem húzza le a referencialitás terhe. Arra a kérdésre, hogy mit lehetne még tenni az értőbb, elevenebb, szélesebb körű recepció érdekében, kitérő választ adott:

“Talán sok ilyen nap kellene”.

Az esti blokkra a Grand Caféban került sor. Itt egy kiállítás is nyílt Hazai rajzaiból, festményeiből, valamint Hecker Péter illusztrációiból és plakátterveiből, amit Hecker és Artner Sisso nyitottak meg. A tavalyi Hazai Attila-díjas Tóth Kinga költő-zajzenész-performerrel Bencsik Orsolya beszélgetett – a kapcsolódási pontot a díjon kívül a Tóthnál szintúgy meglévő összművészeti jelleg adta.

Bencsik Orsolya és Tóth Kinga

Tóth egyik, lenyelt szenzorok által rögzített alapanyagból készült hangkölteménye kapcsán meglepő következtetéseket vont le: ember és gép talán intimebb kapcsolatba kerülhetnek egymással, mint ember és ember valaha is. Kitért betegségnyelvként is definiálható műve társadalmi vonatkozásaira: Magyarországon ma hatszázezer embert érintenek autoimmun vagy ritka betegségek, amelyről alig van társadalmi tudás, következményei ugyanakkor – a hiányzó tb-től a kényszerű rejtőzködő életmódig – súlyosak. A jövőben tervezi többek között a zajzenészek kisebbségének művészetben való képviseletét is – ez a gesztus humoránál fogva köthető Hazai Attilához, aki szerinte külföldön is sikeres lehetne.

Margócsy István, Németh Gábor, Farkas Zsolt és Angyalosi Gergely részvételével, a hiányzó Kálmán C. György helyett Szilasi László

Utolsó programként egy húsz évvel ezelőtti kerekasztal-beszélgetés újrázására került sor Margócsy István, Németh Gábor, Farkas Zsolt és Angyalosi Gergely részvételével, a hiányzó Kálmán C. György helyett Szilasi László moderálása mellett. Szilasi szerint Hazai életműve egyértelmű érv a rendszerváltás utáni tíz év “műfajtalanságának” termékenysége mellett. Farkas az életműben és életrajzban egyaránt Csáth-párhuzamokat lát. Angyalosi a mondatmetafizikát az elutasított hagyományon keresztül, mintegy negatívban kirajzolódó kívánatos nyelv igényében látja, míg Németh inkább az elbeszélői én “konstruktív vagy konstruált” jellegét emelte ki a Hazai-művek terápiásan érzéki és humoros volta mellett. Szilasi hozzátette, hogy a Hazai-nyelv egyik akarva-akaratlan továbbvivője a Bëlga együttes: az eldönthetetlenül ironikus vagy komoly nyelvhasználat popkulturális elterjesztésén keresztül nagyon jót tettek a Hazai-olvasásnak.

A leginspiratívabbnak azonban a negatívan kritikus álláspontját fenntartó Margócsy bizonyult. Szerinte a nyolcvanas évek szövegirodalma után Hazai máshogy forradalmi, mint ahogy az irodalomtörténeti konszenzus látja a kilencvenes évek magyar prózáját: a mondatmetafizika leépítése nem mellesleg, a történet javára történik, hanem direkt és tudatosan – ennek csak mellékkörülményei a történetek “mindennapi kalandjai”. Ehhez fűzte hozzá Németh, hogy Hazai nem csak a mondatot dekonstruálta: a banalitás állandó jelenléte révén a történetmondás is paródia tárgyává lesz nála – ebben is eltér az ekkoriban zajló történet-reformtól, ami voltaképpen “konzervatív forradalom” volt. A nap tényleges zárlata egy zajzenei koncert volt Tóth Kinga és a LAJKA koprodukciójában.

A programok jelentős részére jellemző volt az emlékműállítás és valamelyes nosztalgia, valamint kisebb részben az esetlegesség és rögtönzés, viszont jó néhány valóban gondolatébresztő előadás is elhangzott. Ezek, valamint a végig meglévő jó hangulat miatt méltó megemlékezésnek bizonyult a konferencia.

Pikó András

Unortodox, meglepő, helyenként roppant szórakoztató volt a Hazai-konferencia
1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. göre gábor biró úr

    2018-03-18 - 20:02

    Bálint György 1933: „ijesztően sok ma az író. Magyarországon ma minden félig-meddig intelligens embernek, titkos vagy nyílt irodalmi vágyai vannak. Kevésbé titkos hetilapok külső munkatársaiig… Lényegük az önkritika bámulatos hiánya. Mindegyikük rendkívül fontosnak tartja a maga művészetét, és azt hogy a mondanivalója feltétlenül nyilvánosság elé kerüljön… Valamennyien azt hiszik, hogy a társadalomnak szüksége van arra, amit írnak. Hiányzik belőlük a mély szemérem és a kemény fegyelem… Azért mert, ezeknek az íróknak túlnyomó része egyformán kerüli az igazi, életbevágó emberi és társadalmi problémákat.

    A legtöbb ember évek óta halott, csak nem veszi észre! Agyuk évek óta megszűnt működni. Testük gépiesen funkcionál tovább. Agyuk helyét néhány kisebb, jól konzervált előítélet és konvenció foglalja el, hiánytalanul kitöltve koponyaüregüket. Megtévesztésig hasonlítanak élő emberekre.
    1933 óta felismert, leírt jelenség!

    Veres Péter ugyanerről „Erős benne a becsvágy, ami csak hiúság, szereplési vágy, olvasmány gyáros, (hírlapíró lesz) Sok ezek közül, mestere az olcsó gondolkodásnak, szellemességnek és szellemeskedésnek. Alapelve: nem harcolni, hanem tetszeni. Ha kérdőre vonják, ártatlanul a közönségre és a sokezres példányszámra hivatkozik. Az olvasmány gyárosok légiója hajszolja a sikert és a pénzt! S megtalálják a közönséget, amely éppen nekik való. Ezeken keresztül van siker, és pénz, Ő ezeknek ír! Ő csak tetszeni akar, mint a színész, vagy utcalány!”
    Egy súlytalan semmi ember, aki minden élményt átereszt magán, s amit megélt, mindent megírt, de magából nem adott hozzá semmit! Helyette ír, „fantasztikus” halandzsákat!

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top