+ Interjú

Égni a vágytól és hallgatni róla – beszélgetés Voith Ágival

A nagymama látszólag azért őrült, mert mindenáron férjhez szeretne menni. De tulajdonképpen a magány az ő őrülete – a Bernarda Alba háza című előadásról beszélgettünk.

Fotó: Eöri Szabó Zsolt

„Úgy kell majd élnünk, mintha téglával falaztunk volna be ajtót, ablakot. Addig majd a kelengyéteket varrjátok.”

Bernarda Alba talán soha sem volt boldog. Amikor meghal a férje, úgy dönt, hogy engedelmeskedve a hagyománynak és a benne dúló keserűségnek, nyolc hosszú évre eltiltja önmagát és a lányait a külvilágtól. A férfiaktól is. El akar fojtani minden szenvedélyt, hogy csak a dühödt gyász maradjon. Hét nő összezárva, akik még sokat akarnának az élettől. Különböző életkorok, különböző titkok, indulat vagy feladás. Federico Garcia Lorca tragédiája, amelyet meggyilkolása előtt két hónappal fejezett be, a drámairodalom talán legnagyszerűbb női szerepeit sorakoztatja fel.

A Spirit Színházban zajló próba szünetében sikerült elcsípnünk Voith Ági színművésznőt, aki különleges szerepet tölt be az előadásban.

Maria Josefát játszod. Elmondanád, hogy ő kicsoda ebben a sok nőből álló családban?

VOITH ÁGI: Ő a nagymama, a legidősebb nő a házban, Bernarda Alba anyja. Kicsit őrült… nem is kicsit. Már nincs egészen magánál, de számomra gyönyörű, lírai szerep. Mennyiségre nem nagy, mégis nagyon jelentős. Ez az idős nő látszólag azért őrült, mert mindenáron férjhez szeretne menni. De tulajdonképpen a magány az ő őrülete. Sőt, szerintem az egész darab a magányról szól.

A családtagok együttléte sem oldja a magányt?

Nem, inkább erősítni. Meghal a lányok apja, Bernarda férje, ezért nyolc évre bezárkóznak, senki sem mehet ki a házból. És ezek a lányok belekeserednek, belebolondulnak abba, hogy nincs körülöttük férfi.

„Égni a vágytól és hallgatni róla – ez a legnagyobb büntetés, amit magunkra mérhetünk.” (F. G. Lorca)

Mennyiben más ez a produkció, mint amilyennek elképzelted? Biztosan ismerted a darabot korábban, hiszen édesanyád, Mészáros Ági is játszotta.

Az nem jelent semmit, mert édesanyám nagyon régen játszotta. Annyira kislány voltam akkor, hogy meg se engedte, hogy megnézzem. De őrzök fényképet róla, és tudom, hogy jelentős előadás volt. Anyám Adélát, a fiatal lányt játszotta, Bernarda pedig Tőkés Anna volt, egy fantasztikus tragika. A kérdésedre válaszolva: nem képzeltem el előre semmit. Czeizel Gábor rendezővel először dolgozom, de nagyon jókat hallottam az előadásairól. Abszolút rábízom magam. A szerepmegformálásomat illetően semmilyen ellentét nincs köztünk, nagyon jól dolgozunk, úgy érzem.

Volt azért valami, ami meglepett a próbák során?

Soha nem dolgoztam még szobaszínházban, teljesen új helyzet nekem a Spirit Színház közege. A legkisebb színház, ahol eddig játszottam, a Nemzeti Színház Bajor Gizi Színpada volt, illetve Karinthy Marci színháza. De az sem ilyen kicsi.

Ehhez képest a Spirit tere igazán bőrközeli, a nézők karnyújtásnyira vannak. Ez hogyan hat a játékodra?

Van, aki ezt nem osztja, de én biztos vagyok benne, hogy a színésznek aszerint is kell dolgoznia, hogy mekkora a nézők és a színpad közötti távolság. Vannak színészek, akik hiába nagyon tehetségesek, nagyszínpadon ez mégsem jön át. Ott ugyanis nagyobb gesztusokkal, nagyobb mimikával, nagyobb energiával kell létezni. De az energia nem is jó szó, mert ugyanarra az energiára van szükség egy ilyen kicsi játéktérben is. Csak éppen más eszközökkel kell átadni. Úgy élem meg, hogy fantasztikus ilyen közel lenni a nézőkhöz. Egy pillantást, egy szemvillanást is megéreznek. Filmes eszközökkel dolgozhatok.

Mennyire érzed már Josefát?

Úgy érzem, hogy kilencven százalékban már készen vagyok. De aztán lehet, hogy 180 fokot fogok változtatni. Majd meglátjuk, nem szabad elkiabálni.

Hét nő, akik sokat beszélnek férfiakról, de nincs férfiszereplő. Milyen egy ennyire női előadásban részt venni?

Az én szerepem eléggé különálló. Csak annyit tudok mondani, hogy a lányok roppant kedvesek, a színpadon és az öltözőben is nagyon kellemes együtt lennünk. Amit láttam a próbákból, az alapján tudom, hogy az előadás jó felé halad. És elég családias is nekem ez a „család”. Például Papadimitriu Athinát, aki az anyát, Bernardát játssza, régóta ismerem és szeretem, de a legfiatalabb lányt alakító Trokán Annát is, gyerekkora óta.

A Bernarda Alba háza premiere jövő héten, 2018. február 21-én lesz a budapesti Spirit Színházban, majd az előadás másnap is látható.



Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top