+ Zene

18 éves női dobossal vesz új lendületet Copy Con és zenekara

Fotó: Nagy Márton

A magyar reggae szintér egyik legőszintébb előadója, Copy Con megújult kísérőzenekarral, a Reggae Express Banddel folytatja munkáját. A csapat legfiatalabb tagja, a dobos Hertelendi Anna friss lendületének is köszönhetően 2018-ban várhatóan számos újdonsággal jelentkezik a produkció.

Copy Con már 14 éves korában zenéléssel foglalkozott. Eleinte a hiphop területén tevékenykedett, de hamarosan rátalált a hangjához jobban illő raggára, amit már a kezdetekben is dancehall elemekkel és énekkel vegyített. Első szólólemeze, Szolnok City 2005-ben jelent meg, a két évvel későbbi Nép Hangja pedig az országos ismeretséget is meghozta, hiszen a Tordas és a Mondd ki a szót a rádiók rotációjába is bekerült. Sokan „Jamaica magyar hangjának” is nevezték, ami nemcsak az előadásmódjára utalt, hanem arra is, hogy szövegeiben az itthoni mentalitás, lelkület is megjelenik. Copy Con dalai riddimekre és azok átdolgozására, valamint saját szerzeményeire íródnak. Legutolsó albuma a 2016-os AZ már címében mutatta sokszínűségét, a lemezen ugyanis az érzelmek és hangulatok igen széles spektruma fellelhető.

Fotó: Nagy Márton

Tavaly számos változás kezdődött a Copy Con produkció életében, de 2018-ra végre összeállt az új csapat, azaz a Reggae Express Band.

„2017 elején a billentyűs hangszerek mögé Fűri „LUMBI” Tamás került, aki Szlovákiából érkezett a bandába, s ezzel csaknem egy időben első zenekarom, a Freedom Fighterz gitárosa, Kmety Benjamin is újra csatlakozott hozzánk. 2018-ban pedig megérkezett a zenekar új dobosa, Hertelendi Anna, aki látszólag a semmiből bukkant elő, bár már kiskora óta rendszeres látogatója szinte az összes nagyobb hazai reggae összejövetelnek, hiszen édesapja hazánk első reggae zenekarának, a Ladánybene 27-nek basszusgitárosa, így akár azt is mondhatnánk, Anna az anyatejjel szívta magába a műfajt. Bár még csak 18 éves, játékának temperamentuma és szaktudása a férfi társaival vetekszik: alázatos, erős és féktelenül fiatalos. Jelenléte új lendületet hozott a zenekarba, már új számokat is próbálunk közösen”

– meséli Pintér Gábor.

Az új dobos egyébként – egy hirtelen ötlettől vezérelve – tavaly nyáron gyakorlás nélkül ugrott be egy szám erejéig az egyik koncerten, s már ezen a fellépésen is érezhető volt a tagok közötti összhang.

„Három éves korom óta dobolok. Először Árokszállási Tamástól, a Ladánybene 27 akkori dobosától tanultam. Hatéves koromban a monori Zeneiskola növendéke lettem, ahol azóta is Zsidel Miklósnál tanulok, emellett két és fél éve Hurguly Attilához is járok. Nincs olyan nap az életemben, hogy ne ülnék a dobok mögé. Gábort kiskorom óta ismerem, a Copy Con pedig az egyik kedvenc együttesem, mindig is a dobosa szerettem volna lenni. Már az elképesztő élmény volt, amikor nyáron játszhattam velük, fantasztikus érzés, hogy egy ennyire jó csapat tagja lehetek. Inspiráló emberek, akikkel nagyon élvezem a közös munkát.”

Copy Con és megújult zenekara, a Reggae Express Band február 10-én Balassagyarmaton, február 24-én Baján, március 16-án Tatabányán, március 23-án pedig az Ellátóházban lép fel.

Reggae Express Band: Fűri Tamás – billentyű, Hertelendi Anna – dob, Kmety Benjámin – gitár, Veres Péter – basszusgitár, Veres-Zsákai Zita – vokál

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top