+ Színház

Ők kapták a 2017-es Junior Prima Díjat színház- és filmművészet kategóriában

Idei jelöltjeink eljátszották, megrendezték és színpadra állították a világirodalom fontos műveit, de a kortárs darabokra is futott erejükből, tehetségükből.

Hat fiatal – három színész, egy operaénekes, egy dramaturg és egy díszlettervező – vehette át a Junior Prima Díjat színház- és filmművészet kategóriában hétfőn Budapesten, a Kálmán Imre Teátrumban.

Tasnádi Bence, Czakó Julianna és Patkós Márton színművészek, Szemere Zita operaénekes, Szabó-Székely Ármin dramaturg és Zöldy Z Gergely díszlet-, jelmez- és látványtervező részesült az ifjú tehetségeket elismerő díjban.

Szemere Zita. MTI Fotó: Mohai Balázs

A kitüntetés színház- és filmművészet kategóriájának mecénása a Takarékbank, amelynek vezérigazgatója, Vida József a díjátadón elmondta: idén a díj történetében eddig rekordszámú, 75 jelöltet vett számba a zsűri, és közülük választotta ki azt a hat ifjú művészt, akiknek tehetségét a díj mellett pénzjutalommal is elismerik.

Zöldy Z. Gergely. MTI Fotó: Mohai Balázs

Mecénásként egyrészt tisztelegni kívánnak a fiatalok eddig elért eredményei előtt, másrészt szeretnék ezekre felhívni a közönség figyelmét is.

Idei jelöltjeink eljátszották, megrendezték és színpadra állították a világirodalom fontos műveit, de a kortárs darabokra is futott erejükből, tehetségükből.

Szabó-Székely Ármin. MTI Fotó: Mohai Balázs

A Prima Primissima életre hívói 2007-ben döntöttek úgy, hogy önálló díjjal jutalmazzák azokat a harminc év alatti tehetségeket, akik korosztályukon belül szakmájukban a legjobbak. A Junior Prima Díj öt társalapítója egy-egy önálló kategória mecénási feladatát vállalta fel: a Magyar Fejlesztési Bank a tudomány, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. a zene, a Docler Holding Kft. a népművészet, a KAVOSZ Zrt. a sajtó, a Takarék Csoport pedig a színház- és filmművészet legjobbjait támogatja.

Patkós Márton. MTI Fotó: Mohai Balázs

A színház- és filmművészet kategória jelöltjei közül ötfős szakmai bizottság választotta ki a nyerteseket. A bizottságban Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója, Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója, Orlai Tibor színházi producer, Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója és Balogh Gabriella, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagja vett részt.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top