Nincs alku – én hadd legyek boldog – Mauer Dóra festményeiről

Maurer Dóra és Vass László a veszprémi Modern Képtár – Vass László Gyűjtemény udvarán

Maurer Dóra: A megfigyelés tárgya című kiállítása, 2017.07.14. – 2017.10.28., Modern Képtár – Vass László-gyűjtemény, 8200 Veszprém, Vár utca 3-7.

Deák Csillag

Ugrósánc és kanyarsí

Maurer Dóra filozofikus éllel és mélységgel a tér és idő, az alkotói szabadsággal való összefüggéseket, a geometrikus szerkezet síkbeli megjelenési formáját következetesen, már-már mániákusan vizsgálja, modellezi és elemzi képzőművészeti alkotásaiban.

harmadikos koromban egy munkámra azt mondta [Hincz Gyula], hogy ez nagyon költői, (azaz: hol itt a realizmus?) menjen, igyon egy kávét. (azaz: józanodjon ki). Szerencsénkre Maurer máig az maradt, mint amikor indult. Szabad és alternatív gondolkodónak, sohasem gettósítva önmagát, művészeti törekvéseit.

Enteriör

De hogy kerül a csizma, illetve a sítalp egy képzőművészeti kiállításról szóló írásba? Jelzem, sajnos nem tudok síelni és az eszköz (kanyarsí) népszerűsítéséért gyártójától százalékot sem kapok. Feltételezem, hogy Maurer Dóra sem síugró, nem lesíkló, talán sífutó. Hogy mégis a sítechnika fejlődése jut eszembe festményei láttán, az talán a mozgás örömének szól. A héjszerkezetű síléc, legújabban a kanyarsí (piskótaformára épített, “ívelés-barát” eszköz), az utóbbi évek technikai csodája, a sízés variációs lehetőségeit bővítette ki. Maurer Dóra változó és flexibilis geometriájú, valamint áttetsző, foltos színdinamikájú látszólag állóképei a levegőt jelentik számomra, a lebegést, a súrlódást, az elmozdulást, és az úton levést, az elindulás és a megérkezés előtti-alatti végső, beteljesülést ígérő pillanatait (Háromszintes, megtört, 2005). A síugrás részei: a nekifutás, az elugrás, a légmunka, a talajfogás és a kifutás. Fizikai meghatározás szerint a síugrás a vízszintes hajítás egyik esete. Maurer a síkba helyezett térrel jelzi, elhajított. Elhajlik (Tértervek 1-3, 1993/1996).

Tértervek 1-3

Formajátéka a pszichológia (az érzékelés), a geometria (a matematika) és a gravitáció (fizika) kölcsönhatása, az aerodinamika (áramlástan) törvényeinek felhasználásával. Ezzel is jelzi, hogy művészet és tudomány összekapcsolható, közös határaik, gyökereik vannak (Sarokba vetített Quasi-kép, 1986). Geometrikus alakzatainak belső energiáit tárja fel, a formák elmozdításával a vonalak, sávok belső feszültségét hívja életre, aknázza ki. A megfeszített íjba is energiát táplálunk be, amelyet kilövéskor a repülő nyílvessző visz magával mozgási energia formájában. Maurer is megfeszíti a formákat, héjazza őket, eltol, elmozdít helyéből valamit, strukturál és rendszerez, arányokat, és jeleket hoz létre, és a véletlent, a szabályt sértő motívumot, mint eseményt és eseményhorizontot sem zárva ki a kompozícióiból. Alakzatai energiát adnak át egymásnak (Overlappings sorozata Overlappings 37. (tojáshéj), 2007). Felbontja az erőhatásokat, szimmetriára aszimmetriával válaszol, és viszont. Ennek nyomán elkerüli a trompe-l’oeil (a szemet becsapó) hatást, úgy növeli kompozícióinak mozgásterét, mágneses erejét, hogy mindvégig a mozgás potenciálját tartja szem előtt (Tavaszi felhők az égen, 2012).

A megfigyelés tárgya (1982) video

A megfigyelés tárgya (1982) című filmen nézem Maurer Dórát alkotás közben, ahogy kifesti a buchbergi vár toronyszobáját, és időnként kinéz az ablakon, mintha pihentetné a szemét, mintha össze akarná hasonlítani a kint észlelt világot a toronyszoba falaival, a kinti fényt és árnyékot a belsővel. Mintha a kialakuló és gondosan megtervezett raszter hálókat gondolná újra belül, a jelenlegi lelkiállapotával összevetve.

Reggel-délben-este hommage á Monet 1-6, 1990

Nyolc évvel később elkészíti a Reggel-délben-este, hommage à Monet (1990) fényképsorozat hat képét. Mindegyik fotó eltérő napszakokat ábrázol, a tárgy azonos: esőcsatorna. Csatorna a ház ereszén, mely a folyamatos eső- és hóvizet felfogja s lefolyatja, védi a homlokzatokat a beázástól, és az épület alapozását a megsüllyedéstől. A fényképeken, nincs eső, hó sincs. Az épület sem süllyed, csak a napfény ereje változik. Erősödik, gyengül, sápad, halványodik, sötétedik. Maurer nem versenyez Monet-val, a rouen-i katedrálissal. Már az is profánul hangzik, hogy katedrális és esőcsatorna. Nem vízköpőkről van szó, amelyeknek lehetne közük egy katedrálishoz, hanem bádog esőcsatornáról, ráadásul nagyításban. Versenyez viszont Maurer önmagával, belső idejével, a belül megszülető látvány erejével, hatásával, a szürke-feketével. Mintha mindennap az eltűnt idő, az eltűnő fény nyomába eredne, mintha mindennap ugyanabba a helyzetbe állna, ugyanazon a helyen, ugyanabban az időben, mint Hollán Sándor tette Franciaországban, amikor egyetlen fát festett, hosszú hónapokon keresztül.

Háromszintes megtört, 2005

Maurer nem szereti elbizonytalanítani a nézőjét, hogy amit lát, tényleg úgy van, tényleg ott van. Ez nem illúzióteremtés, csak annak jelzése, hogy milyen belső küzdelmet folytat a látvánnyal, az érzékeléssel és az észleléssel, hogy mindig ráncba szedni és ránctalanítani szeretné a teret és időt, a forma változását, a fény követését, az árnyékolást (Grüner darabok, overlappings színpéldák 1-5, 2000). A látás szabadsága és egyben korlátja is ez, arra ösztönzi a képeit nézőket, a befogadásuk ne legyen passzív, hanem ellenkezőleg, küzdjenek meg a látvánnyal, annak gondolati és érzelmi jelentésével, lépjenek túl a tudat által meghatározott kereteken, mintegy a mű metafizikájába helyezzék magukat, mintha egy katedrálisban lennének, ahol zene szól, orgona, vagy hegedű, és minden hang tisztán hallható.

Kölüs Lajos

Apokrif éden rendszerbe foglalva

Maurer Dóra a tér mitológiáját alkotja meg a vonalak kapcsolati hálójának, viszonyrendszerének, görbülésének, széthasadásának variábilis, aprólékos, rendszerszintű kidolgozásával (Tértervek 1-3, 1993/1996). Színre színt, formára formát rak, hajlít, lehánt, leválaszt, újra és újra, mintha kísérletezne, mintha az örök élet titkát keresné (Grüner darabok, overlappings színpéldák 1-5, 2000). A szín és a tér aranyműves mestereként farag, tömbösít, halványít és mintáz, a fényre és az árnyékra koncentrál. Hidakat épít, függő hidakat, vékony szálakon függő átjárókat, vagyis összeköti a két partot, a két felületet. Közben átfed, átfest, elfed, felfed, eltol, áttol, csúsztat, sejtet és kiemel valamit ebből a világból. Saját emberi és művészi arcát (Ujjnyomok 3. Variációk nyolc szín egymásutánjára 1-3, 1973/1999).

Grüner darabok Oberlappings színpéldák 1-5, 2000

Nem az égboltra, nem a csillagokra, nem a szivárványra figyel, hanem a dolgok, viszonyok belső logikájára, szerkezetére (Tanulmány I-II. 8 szín egymás után és egymáson, 1981). A tér belsejébe hatol, nem cizellál, inkább egyszerűsít, absztrakciói világosak, követhetőek, de mindig érezni látványuk nyomán a meglepődést, így sosem gondoltuk volna, így sosem láttunk korábban (Térfestés terve, „szabásminta”). Talán nem is mertük volna gondolni és látni. Ezért érezhetjük azt, hogy a teret a semmiből építi fel, formálja meg. Maurernél a ráció és az illúzióvesztés egyszerre van jelen, egymásba fonódnak (Tavaszi felhők az égen, 2012).

Tavaszi felhők az égen, 2012

Kvázi képeket készít, többértelműket (Sarokba vetített Quasi-kép, 1986). Egytagúsítja a dolgokat, megszabadul a literális és asszociatív vonatkozásoktól (Grüner darabok, overlappings színpéldák 1-5, 2000). A valószínűtlentől a valószínű felé tart, a bizonytalantól a bizonyosságig tartó utakat járja be. Nem attól hiteles művész, hogy sosem éri kudarc, hogy sosem találgat, hanem attól, hogy amikor találgat, amikor keres, akkor telibe talál: vagyis helyesen vélekedik.  A mű igazolja vélekedését, elgondolását (Háromszintes, megtört, 2005). A lehetetlent találja meg, mert nem zárja ki, hogy a lehetetlen egyben lehetséges. Vagyis a valószínűtlen a helyes megoldás. A legkevésbé rendkívüli (Quod libet 54., 2009, Quod libet 56., 2010).

Részlet Reggel-délben-este hommage á Monet 1-6, 1990

Ereszcsatornát fényképez, lecsúszik rajta a szem, fogódzót keres, támpontot (Reggel-délben-este, hommage a Monet 1-6, 1990). A módszer a fontos, a megfigyelés pontossága, objektivitása. Maurer nem utánoz, csak izgatja a napszak, a fény és árnyék változása. Nézem a buchbergi kastélyban készült Tér quasi kép (1982) művét és a Térfestés – Buchberg Project, 1982/1983 videóját. Fest, és közben kezében tartja a kamerát, öndokumentál. A boltíves helység falain megjelennek a színes átlós gerendák, amelyet ismerünk a német, az osztrák házak homlokzatáról. Térosztatok és térhajlatok jönnek létre, és színharmóniák. Mintha szobrász lenne, aki számol szobrának látványában az emberi szem adottságaival, tudja, hol kell, és hol lehet a formát, a látványt rövidítve megismételni.

Sarokba vetített Quasi-kép, 1986

Nem istennel hadakozik, hanem saját szellemével, látásmódjával, a forma lehetséges voltával, véletlenjével, miközben a legnagyobb mesterségbeli tudásra törekszik. Tudva, semmi sem tökéletes, a mindenség sem az. Előítélet nélkül közelít az ismert és ismeretlen világhoz, miként önmagához is. A logika és a képzelet bátorságával, az anonimitás csendjével.  Nincs alku – én hadd legyek boldog – írja József Attila. Mauer Dóra számomra reneszánsz festő, mer és tud boldog lenni. Szavait idézem: Az öröm fiatalít, sok örömöm van, a munkámban, a kapcsolataimban.