+ Film

Megnyertük a szerelmesfilmek fesztiválját

A nagydíjat most először nyerte el magyar alkotás.

Vranik Roland filmje, Az állampolgár nyerte el a szerelmesfilmek várnai nemzetközi fesztiváljának nagydíját, az Arany Aphroditét a hétvégén.

Idén 25. alkalommal rendezték meg a Love is Folly Nemzetközi Filmfesztivált, a szerelmesfilmek seregszemléjét a Fekete-tenger partján fekvő bolgár nagyvárosban. A nagydíjat most először nyerte el magyar alkotás.

A Bolgár Filmközpont szervezésében 1993 óta rendezik meg a Love is Folly, azaz A szerelem bolondság címmel a szerelmesfilmek nemzetközi mustráját a tengerparti üdülővárosban. Hosszú évekig ez volt az egyetlen nemzetközi filmfesztivál Bulgáriában, és a közelmúltig az egyetlen, ahol játékfilmek versenyeznek.

A seregszemle évről-évre mintegy 90 játékfilmet vonultat fel, a díjakról nemzetközi szakmai zsűri dönt. Idén augusztus 25. és szeptember 3. között rendezték meg a várnai filmünnepet, amely Bulgária jeles kulturális eseménye.

Vranik Roland (Fekete kefe, Adás) legutóbbi rendezése, Az állampolgár egy megrázó szerelmi történet, amely amatőr színészekkel, minimalista eszközökkel és sok humorral mutatja be egy másik országba való beilleszkedés emberi oldalát.

Az állampolgár világszerte szép sikerrel szerepel a filmfesztiválokon. A portugáliai Fantasportón a legjobb forgatókönyv díját nyerte el, majd a Cinequest filmfesztiválon a legjobb filmdráma díját Kaliforniában, Hágában pedig az egyetemisták zsűrije díjazta Vranik Roland filmjét a közelmúltban.

Az NFM támogatásával készült dráma forgatókönyvét Vranik Roland rendező és Szabó Iván (Vespa, Viharsarok), az SZFE tanára közösen írta.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top