+ Irodalom

Fidesz-közeli lapoknak pályázni sem kellett

Méhes György-Nagy Elek Alapítvány

Nehéz helyzetben lévő vidéki folyóiratokat támogatott volna a Lezsák Sándor-féle Lakitelek Népfőiskolához tartozó kft., de a 960 millió forint csaknem fele nem vidéki, hanem Fidesz-közeli havilapokhoz került. Pályázniuk sem kellett.

A Lezsák Sándor-féle Lakitelek Népfőiskolához tartozó kft. 960 millió forintot osztott szét, amelyet nehéz helyzetben lévő vidéki lapok támogatására szántak volna – írja legfrissebb számában a Magyar Narancs. Csakhogy a lehető legnagyobb csendben lezajlott osztogatás nem annyira a vidéki, mint inkább Fidesz-közeli lapoknak kedvezett.

A számok, amelyeket a Magyar Nemzet is idéz, magukért beszélnek: 100-100 millió forinttal gazdagodott a Fidesz-közeli Írószövetséghez kötődő Hitel, Kortárs, Magyar Napló, illetve a Magyar Krónika. A négyes egyik eleme sem vidéki. Ahogy a polgári szellemiségűnek tartott Magyar Szemle sem, mégis hetvenmilliót kapott.

Na de nézzük, mennyit kaptak a valóban vidéki lapok – már amelyiknek jutott egyáltalán valami. Egyenként 50 millió forintot kapott a békéscsabai Bárka, a kecskeméti Forrás, a győri Műhely, a Napút, a Rubikon és a Szépirodalmi Figyelő.  30-30 millió jutott a pécsi Jelenkornak, a szegedi Tiszatájnak, a tatabányai Új Forrásnak, a debreceni Alföldnek, a szolnoki Esőnek. 20-20 milliót kapott a szombathelyi Életünk és a budapesti Lyukasóra – a veszprémi Ex Symposion és a miskolci Műút pedig fel sem fért sajnos a listára.

A Műút folyóirat facebook-oldalán jelent meg az alábbi bejegyzés:

Az irodalmi életben is megszűnt a kollegialitás, a józan szakmai mérlegelés és az érdekképviselet lehetősége. Legalább négy hónapja lehetett tudni, hogy van egy bizonyos, vidéki folyóiratoknak szánt keret. Senki nem ment utána. Miért? — ezen gondolkodtunk. (…) Mert a kiszemelteknek leszóltak telefonon. Senki megkeresettnek nem volt ellenére, hogy nincs pályázati kiírás, szakmai és egyéb kritérium, megszokott ügymenet. Ezek tények. A mai naptól másként kell gondolkodnunk erről a szcénáról, éthoszáról, ünnepeiről stb. Ez egy korszakhatár a Műút szerkesztői számára.
Magunkra maradtunk.

Pályázni ugyanis a Magyar Narancs információi szerint nem lehetett, az érintett lapok főszerkesztőit telefonon értesítették az örvendetes hírről, hogy pénz áll a házhoz.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top