+ Képzőművészet

Elhunyt Bobály Attila

Salgótarjánban alkotásai megtalálhatóak a város terein, több intézményben és a Salgótarjáni Pantheonban is.

Életének 68. évében elhunyt Salgótarján Pro Arte díjas szobrászművésze, Bobály Attila (a képen balra). Temetése szerdán lesz – tudatta a család.

A Somoskőn alkotó művész alkotásait többnyire kőből és bronzból készítette, de fát is szívesen faragott. Számtalan egyéni és csoportos kiállításon szerepelt hazánkban és külföldön egyaránt. Köztéri szobrai állnak Nógrád megye- és országszerte, valamint Nagy-Britanniában is. Luxemburgi Zsigmondról készült szobra helyet kapott az ópusztaszeri szoborparkban.

Salgótarjánban alkotásai megtalálhatóak a város terein, több intézményben és a Salgótarjáni Pantheonban is.

Bobály Attila 1948-ban a Nógrád megyei Varsányban született. Az egri tanárképző főiskolát 1976-ban végezte el. Szobrászatot Laborcz Ferenc és Kovács Ferenc szobrászművészek irányítása mellett tanult.

1984-ben felvételt nyert a Művészeti Alapba és tagja volt a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének is. 1991 óta volt tagja a Képző- és Iparművészek Szövetségének és a Szobrász Társaságnak. Az elmúlt három évtizedben több díjat is elnyert műveivel. Résztvevője, segítője volt a Salgótarjáni Szabadtéri Szoborkiállításoknak.

Salgótarján  közgyűlése a több évtizeden át folytatott, kiemelkedő szobrászművészeti tevékenységért tavaly Pro Arte művészeti díjban részesítette Bobály Attilát.

Két fia – az édesapa nyomdokaiba lépve – szintén szobrászművészi pályát választott.

Bobály Attila súlyos betegségben április 8-án halt meg. Temetése Nógrádszakálban lesz április 19-én, a katolikus templomban 17 órakor kezdődő gyászmisét követően.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top