Csomós Mari: Megállt a szívem, a szó legszorosabb értelmében

csomós mari 2

Csomós Marit meglepetésként érte a hír, hogy őt választották a nemzet színészének. Mint a Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész elmondta, hatalmas megtiszteltetés számára az elismerés.

A Radnóti Színház társulatának tagja elárulta, hogy a délelőtti próba és az esti előadás között öltözőjében pihent, amikor a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila felhívta a hírrel, hogy őt választották a nemzet színészei a testületbe.

Megállt a szívem, a szó legszorosabb értelmében. De aztán továbbment. Nagyon örülök. Nagyon köszönöm a kollégáimnak

– mondta, kiemelve, hogy azok szavaztak rá, akikkel együtt dolgozott. Almási Évával egy osztályba járt, Molnár Piroskát főiskolás kora óta ismeri, Máthé Erzsivel, Törőcsik Marival a Nemzeti Színház társulatánál volt együtt.

Mind istenített nevek, akik ezt megszavazták.

Csomós Mari, akit Berek Kati helyére választottak a nemzet színészei, felidézte, hogy a február 26-án elhunyt színésznővel is játszott együtt a Nemzeti Színházban az Éjjeli menedékhelyben és az Új Színházban a Vérnászban.

A színésznőt zavarba hozta az elismerés, és feltette magának a kérdést, hogy vajon megérdemli-e.

Azt tudom, hogy sokat dolgoztam, de nem egy címért tesszük a magunk dolgát, hanem a közönségért

– mondta a színésznő, aki jelenleg Dosztojevszkij A játékos című művében próbál. A nagymama figuráját játssza, amelyet egykor Gobbi Hilda alakított a Katona József Színházban, és amelyet nehéz szerepnek érez.

A Radnóti Színházban jelenleg Wajdi Mouawad Futótűz című darabjában és a Lear királyban láthatja a közönség, az Örkény Színházban a Macskajátékban, a Rózsavölgyi Szalonban az Előttem az élet című előadásban játszik.

Pályája fontos darabjai közül kiemelte G.B. Shaw Szent Johannáját, García Lorca Yermáját és Shakespeare A makrancos hölgyét, amelyekben a szolnoki Szigligeti Színházban szerepelt, a budapesti Katona József Színházban töltött időszakból Füst Milán Boldogtalanok című drámáját, amelyben Gobbi Hildával és Sinkó Lászlóval játszott, valamint A menekülés című darabot, amelyben Cserhalmi Györggyel dolgozott.

Az Új Színház-beli évekből Csehov Ivanovját, Lorca Vérnászát, Szép Ernő Patikáját, Vörösmarty Csongor és Tündéjéből Mirigy szerepét idézte fel, a Radnóti Színházban eltöltött két évtizedből többek között Albee Nem félünk a farkastól című művét, valamint McDonagh A kripli című darabját emelte ki.

Mindent játszottam, a szerzőket is elég lenne felsorolni

– mondta Csomós Mari, akinek nevéhez több tucatnyi játék- és tévéfilmszerep is fűződik.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!