+ Zene

Elmentek a fiúk – szétszéledt az Európa Kiadó

Tavasztól új felállásban lép majd színpadra a zenekar, jelenleg pedig már ennek a most alakuló új összeállításnak a próbái zajlanak.

Eddigi formájában nem működik tovább a nyolcvanas évek talán legkarakteresebb, a magyar poptörténelem meghatározó zenekara. Bár a hírek szerint az EK hetek óta új felállásban próbál, az erről szóló híradást Menyhárt Jenő tegnap posztolta a zenekar közösségi oldalán. A bejegyzést szó szerint közöljük:

Ahogy periodikus működése során korábban már többször előfordult, az Európa Kiadó történetében egyszerre lezárul egy korszak és veszi egyidejűleg kezdetét egy másik.

Tavasztól új felállásban lép majd színpadra a zenekar, jelenleg pedig már ennek a most alakuló új összeállításnak a próbái zajlanak.

Ahogy minden dolog végében van valami szomorú, úgy minden új kezdetben van valami reménytkeltő. Reméljük a legjobbakat a jövőt illetően.

Az előző felállás tagjainak, Másik Jánosnak, Kirschner Péternek, Gyenge Lajosnak, Darvas Benedeknek és Winterverber Csabának pedig köszönöm az eddigi munkáját, örülök, hogy alkalmam nyílt velük dolgozni, közösen létrehozni és rendszeresen eljátszani izgalmas dolgokat. Pályafutásukhoz pedig ezúton is sok sikert kivánok!

Menyhárt Jenő

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top