+ Zene

A munkaerőközvetítő maga az ördög

felső tízezer

Mit tehet egy csóró utcaseprő, ha beleszeret egy szép és gazdag hölgybe? Természetesen megpróbál meggazdagodni, még akkor is, ha ezért a lelkét is kell eladnia.

Mit tehet egy csóró utcaseprő, ha beleszeret egy szép és gazdag hölgybe? Természetesen megpróbál meggazdagodni, még akkor is, ha ezért a lelkét is kell eladnia.

A 2014-ben alakult Felső Tízezer első nagylemezéhez készített már két klipet, most pedig új videójukat 8 mm-es filmre forgatták az Utólag című dalra, így idézve meg a némafilmek világát. A klip sztorija röviden annyi, hogy egy szegény utcaseprő beleszeret egy grófnőbe, és hogy szerelmét elnyerje, megpróbál meggazdagodni, de minden munkához tehetségtelen. Végül a lelkét adja némi pénzért, de hiába vesz rajta drága jegygyűrűt, a hölgy mégsem őt választja. Kíváncsiak lettünk a bájos klip kulisszatitkaira, erről a zenekar mesélt nekünk.

A videóklip itt látható:

A zenekar gitárosa, Korándi Dávid ezt mesélte a forgatásról:

A forgatás a zenekar hagyományainak megfelelően ismét baromi hidegben történt, mert imádjuk, ha nincs kedvünk dolgozni, és mégis kell. Ettől függetlenül mindhárom forgatási nap meglehetősen eredményesen telt, amit Rusek hozzáértésének köszönhetünk, meg hogy igyekeztünk mindent pontosan megtervezni a forgatókönyvtől a jelmezekig. A végeredménynek nagyon örülünk, mert életünkben nem kellett még ilyen komoly színészi teljesítményt nyújtanunk, és külön öröm, hogy a fekete-fehér hangulat megidézte nekünk a dobosunkban szunnyadó lelkiismeretes ördögöt.

A zenekar frontembere, Sallai László mesélt a némafilmes inspirációról is:

Gyerekkoromban egy csomó némafilmet láttam a tévében, és nagyon szerettem Buster Keaton és Chaplin figuráit, ezért már régi tervem volt, hogy valahogyan megidézzük ezt a világot egy klipben. Ruseket kértük fel rendezőnek, aki korábban már készített 8 mm-es filmre videót a Gustave Tiger zenekarnak (interjúnk a Gustave Tigerrel itt olvasható – a szerk.). A zenekar tagjain túl a klipben szerepel Gustave Tiger Csabi, a gimnazista öcsém, a grófnőt pedig Mizera Adrienn alakítja. A zenekar tagjai mind kaptak egy-egy foglalkozást, így a gitárosunk újságkihordó lett, a dobosunk az ördöggé váló munkaközvetítő, a basszusgitárosunk pedig festő, de neki szerencséje volt, mert nagy felkészülést nem igényelt ez a szerep, mivel ő a való életben is az.

(Sallai László a Librarius szerzője is, de ezt a klipet nem ezért szeretjük.)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top