+ Oktatás

Aki szereti a hurkát és a történelmet, sose nézzen utána hogy készülnek

Helyénvaló volt-e beszerkeszteni a tankönyvbe egy 2015-ös Orbán-idézetet, és milyen történettudományi és tanításmódszertani megfontolások álltak emögött?

A Kiskunhír cikke után pörgött át a fél magyar sajtón, hogy Orbán már a történelemtankönyvben is benne van, egyrészt a párkányi híd avatásán készült fényképen, másrészt a 2015-ös strasbourgi beszédéből szerepel egy hosszabb idézet, amelyben Orbán azzal utasítja el a bevándorlást, hogy szerinte Magyarország kulturálisan homogén, és ezen nem is akar változtatni.

Nem ez az egyetlen, politikai elfogultságról tanúskodó rész a nyolcadikos tankönyvben. Nem is a további Orbán-mutogatások érdekesek elsősorban. Bár a magyar miniszterelnök valójában még legalább két helyen megjelenik: egy képen Mádl Ferenc társaságában II. János Pál pápa audienciáján, és van egy szintén hosszabb idézet Orbán Nagy Imre ‘89-es újratemetésén elmondott beszédéből is – de van kép Hornról, Medgyessyről (Kovács László társaságában), Gyurcsányról is. Más kérdés, hogy az államférfiként ábrázolt Orbánnal szemben Gyurcsány arcképe mögött a pártosságára utaló MSZP-feliratok láthatók, a képaláírás pedig „a privatizáció egyik nyerteseként” mutatja be őt. Ami azonban igazán meghökkentő, az a bal- és jobboldal jellemzése a tankönyvben.

Eszerint: A politikai jobboldal legfontosabb jellemzője a konzervativizmus, a baloldalé pedig a radikalizmus.

A baloldal egészét lazán leradikálisozó, a jobboldali radikalizmusról hallgató meghatározás így folytatódik:

„Napjainkban a baloldal általában liberálisnak vagy szocialistának vallja magát, de a szociális érzékenység a jobboldal jellemzője is lehet. Ami biztos: a konzervatív politikusok a legfontosabb reformokat a nemzeti eszmények, a múltban elért eredmények, felhalmozott értékek (pl. család, vallás, nemzeti identitás) figyelembe vételével tervezik. A radikális politikai csoportok hajlamosak a múlt értékeinek a lebecsülésére.”

Nehezen állítható, hogy ez a politikai oldalak értéksemleges jellemzése lenne; elég egyértelmű, hogy itt a jobboldal önképe és a baloldalról való felfogása jelenik meg. Megkérdeztük az állami tankönyveket kiadó Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) főigazgatóját, hogy jól van-e ez így.

Lehet ezen kicsit cizellálni, de a bal- és jobboldal fogalmai úgysem igazán értelmezhetők ma, ezek XIX. századi fogalmak, különben is, ne felejtsük el, hogy ezek 14 éves gyerekeknek szóló szövegek

– kommentálta kérésünkre Kaposi József az idézetet, némileg éreztetve, hogy azért ez szerinte sem túl szerencsés rész.

 

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top