Egyre több ember követett el bankrablást bányásznak maszkírozva

fiatal-bányászok

A XX. század története magyar sajtócikkek alapján – 1910 – a képen virginiai bányászok 1908 körül

január, Franciaország – A megnövekedett automobil-forgalom egyre több balesetet okozott az utakon sétáló járókelők között, ezért Párizs utcáin is megkezdték az aluljárók építését. Az ötlet remekül bevált, viszont a forgalom csökkenésével este lakatra zárták az aluljárókat, mert a csavargók túlságosan komfortos otthonra leltek a föld alatt.

január, Németország – Hannover tartomány Abbeile falujának nem volt szegényháza, szegény és nyomorult családja is csak egy, egy idős házaspár. A falu szélén lepukkant kalyibában laktak, s mikor lebontásra ítélték, a falu lakói át akarták kergetni őket egy másik faluba. A két öreg ellenállt a gyűlöletnek, és kijárták, hogy az állomás egyik vakvágányára költözhessenek egy remekül fűthető vasúti kocsiban. Egész életüket a faluban töltötték, még soha nem ültek vonaton.

január, USA – Egy mozdonyvezető szentül meg volt győződve arról, hogy ha jobb lábbal lép a mozdony lépcsőjére, vagy jobbról balra olajozza valamely alkatrészét, azon az útján „bal-eset” éri. A babona úgy elhatalmasodott rajta, hogy amikor új mozdonyra vezényelték, addig nem volt hajlandó elvállalni, amíg a gépet kezelő összes mozdonyvezető hitelt érdemlően nem bizonyította, hogy eddig nem volt balesete a járműnek.

február, Costa Rica – Egy professzor különös akusztikai kísérletet hajtott végre két nedves, kifeszített esernyővel, melyeket homorú felükkel egymás felé fordítva, közel száz méter távolságra tartott két férfi. Az esernyők fém nyele közelében fülelő férfiak hallották egymás suttogását, míg a két ernyő között álló harmadik férfi semmit nem hallott. A professzor megállapította, hogy a nedves vászon jól vezeti a hangot, amiből persze nem következik, hogy az elázott emberek jobban megértenék egymást.

február, Oroszország – Alexandrovszk-Grusevszk bányaváros rendőrkapitánya rendeletet bocsátott ki, amely szerint a bányászok nem mászkálhatnak az utcán kormos arccal. A kormos arc ugyanis nem más, mint álarc, és az utóbbi időben egyre többen követnek el bankrablást bányásznak maszkírozva.

február, Anglia – Egy londoni kórházban kezelik azt a férfit, aki úgynevezett izom-elcsontosodásban szenved. A nap nagy részében fekszik, ha járni szeretne, lecsúsztatják az ágyról, és botot adnak a kezébe. Testének törékenysége miatt nem ülhet, nem mozdíthatja a fejét, és nem hajolhat. Hogy megóvják testét a külvilág őrjítő rezgéseitől, napjait egy üvegharang alatt tölti.

március, Törökország – A basa elrendelte, hogy ettől az időtől kezdődően az ő hadseregében kötelező európai módon étkezni. A katonák eddig ugyanis közös edényből, kézzel tömték a szájukba az ételt. Elérkezett a nagy nap, a basa szemlét tartott, melyen a hetekig gyakorlatozó katonák rendkívüli ügyességről tettek tanúbizonyságot a kés, a kanál és a villa használatáról.

március, Kanada – Egy férfi azzal a zseniális ötlettel állt elő, hogy felmelegíti az északi sarki tengert. Tervei szerint fölrobbantaná a Grönland előtti jégtömböket, és ezen át meleg vizet vezetne az Atlanti-óceánból, amely az Angliát melegítő Golf-áramlathoz hasonlóan megváltoztatná Grönland déli részének klímáját, és hatalmas művelhető területeket nyerne az emberiség. Tervei megvalósításában a technika fejlődésével számolt, ám az élet rövidségével nem.

március, Dalmácia – Spalatóban állt Diokleciánusz császár fenséges palotája, melynek fönnmaradt romjaihoz oldalfalakat tákolt a szegény nép, s lakhelyül használta az egykor szebb kort megélt kövek fedezékét. Ám a történelem tovább szedte gyanútlan áldozatait, az omlékony rom nem egy embert ütött agyon álmában.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!