+ Fotó

Elhunyt Kudelich Lajos

Kudelich Lajos 1947-ben, Cegléden született. A fotóművész halálhíréről Kincsecs Károly fotómuzeológustól értesültünk.

Kudelich Lajos 1947-ben, Cegléden született. A fotóművész halálhíréről Kincsecs Károly fotómuzeológustól értesültünk.

Most ért utol telefonon Rómában Urbán Tamás, hogy közös barátunk Kudelich Lajos fotóművész 2016. július 3-án – 69. születésnapján Baden Württenbergben elhunyt. Nagyon sajnálom az elvesztését, elutazásom előtti utolsó munkám éppen az ő képeinek válogatása és digitalizálása volt.

Szobafestő, majd Tóth István tanítványaként fényképészként dolgozott a Dél-Pest megyei Szolgáltató KTSZ-nél. 1982-től minden nagybaracskai fotós táborban részt vett. Ettől kezdve készíti szociófotóit, melyek a világ kis dolgait, igazságtalanságait sorolják igazmondóan, trükkök, különösebb esztétizálás nélkül. 1985-től Németországban él, de gyakran hazajár, foglalkoztatják a magyarországi változásokkal járó emberi problémák, könyvét is két nyelven jelentette meg. A menekülttáborról, a müncheni szegényekről is készített sorozatokat. Szinte kizárólag fekete-fehérben fotografál

– írja róla az Artportál, ahol a fotóművész kiállításait is felsorolják.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top