+ Színház

Díjat nyert a Sóvirág című előadás a MOST fesztiválon

Sóvirág

Az Együttes Sóvirág című előadása további hazai fesztiválokra is meghívást kapott, így március 24-én a Karinthy Színház szervezésben megrendezett Purim a Karinthyban elnevezésű fesztiválon is látható.

A Tünet Együttes Sóvirág című előadása elnyerte a Legjobb stúdiószínházi előadás díját a hétvégén megrendezett tatabányai MOST fesztiválon. A különleges előadás Fahidi Éva, a 90 éves holokauszt túlélő, valamint Cuhorka Emese fiatal táncosnő duettje. A produkció legközelebb a Purim a Karinthyban elnevezésű fesztiválon szerepel március 24-én.

A Szabó Réka rendezte Sóvirág című előadás a németországi turné után a hétvégén a tatabányai MOST Fesztiválon is bemutatkozott, ahol a szakmai zsűri a Legjobb stúdiószínházi előadásnak ítélte. A négy napos rendezvényre 4 monodrámát és 4 stúdiószínházi előadást válogattak be.

Nagyon jó volt Tatabányán játszani, és különösen jó érzés volt az előadás utáni közönségtalálkozó. Ez az előadás könnyedén induló, és a végére nagyon sűrűvé váló 100 perces együttlét, mely előadót és nézőt egyaránt igénybe vesz. Mégis rengetegen maradtak beszélgetni. A fiatalabbak Emesét kérdezték: megváltoztatta-e és hogyan az Évával való találkozás? Volt, aki teljesen elvesztette az időérzékét, azt hitte, hogy egy órás volt a darab. Egy idősödő házaspár példaképüknek választották Évát a Pilates technikát gyakorló és népszerűsítő programjukba. Volt, aki kifejtette, hogy kevés dolog áll tőle távolabb, mint a tánc, de ebben az előadásban minden mozdulat erősítette vagy oldatta a tartalmat, öröm volt nézni a mozdulatokat. Nagyon örülünk a díjnak, mert a rengeteg közönségtől kapott visszajelzésen túl a Sóvirágnak ez az első szakmai elismerése

– mondta Szabó Réka a díj kapcsán.

Az Együttes Sóvirág című előadása további hazai fesztiválokra is meghívást kapott, így március 24-én a Karinthy Színház szervezésben megrendezett Purim a Karinthyban elnevezésű fesztiválon is látható. Ezt követően az előadást március 25-én a DESZKA Fesztivál keretén belül a debreceni Csokonai Színházban játssza a társulat. A Vígszínház Házi Színpadán repertoáron tartott darab a veszprémi XVIII. A TÁNC Fesztiválján pedig május 24-én látható.

Ajánló:

• Fahidi Éva: Attól félek, bármelyik pillanatban újrakezdődhet a holokauszt

• Németországi premier előtt a Sóvirág című előadás

• Sírással nem megyünk semmire – dokumentumfilm egy 90 éves Auschwitz-Birkenau-túlélőről

Sóvirág

Az Sóvirág című előadásról:

Sóvirág
– avagy a létezés eufóriája

Egy 90 éves Auschwitz-Birkenau-túlélő és egy fiatal táncosnő duettje.

Éva szenvedélyes öröm-kereső, Emese folyton mindenkit meg akar váltani. Éva nem szokott búcsúzkodni, Emese szeret hazajönni. Közös anyanyelvük a tánc. Éva az utolsó tanúk egyike. Gondosan megőrzött fiatalkori ruháit mintha csak Emesére szabták volna. Emese magas, Éva még mindig magasnak hiszi magát. Hasonlítanak.

Az előadás tétje és fő kérdése az, hogy van-e átjárás e két világ között, átadható-e a tapasztalat, vagy épp fordítva: meg lehet-e érteni egy mai fiatal problémáit egy olyan súlyú élettel a hátunk mögött, mint amilyen Évának jutott? Lehetséges-e kettejük Nagy Közös Tánca?

Az öregember majdnem úgy tekint vissza az életére, mint a vándor a hegy tetején a lába előtt elterülő tájra. Mindent lát egyszerre, mi közelebb van, mi távolabb. De pont azért, mert egyszerre lát mindent, az idősíkok sem kronologikus rendben sorakoznak lelkében, hanem összefolynak. (Fahidi Éva: A Dolgok Lelke)

A Tünet Együttes több mint tíz éve a független táncszínházi szcéna meghatározó szereplője. A társulat nem ismer műfaji határokat, előadásaikban egyenrangú elemként kezelik a szöveget és a mozgást. Fahidi Éva A Dolgok Lelke című memoár szerzője a holokauszt témájú fórumok közkedvelt előadója, elsősorban Németországban. Cuhorka Emese, megrögzött határátlépő, bátor, kísérletező kedvű előadó, aki számos nemzetközileg is sikeres produkció után újra a Tünet Együttessel dolgozik.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top