+ Irodalom

Ki volt Andrassew Iván? – Pályázati kiírás

Andrassew Iván

Egymillió forint összértékű pályázatot írt ki egy civil társaság, mely Andrassew Iván író, költő, újságíró, polgárjogi aktivista életművének gondozására jött létre.

Ki volt Andrassew Iván?” elnevezéssel pályázatot írtak ki összesen 1 millió forint értékben. A pályázatot az Andrassew Iván életművének gondozására létrejött civil társaság (tagjai: tagjai: Bleuer István, Danó Anna, Gyárfás Tamás, Horváth István, Katona József, Karácsony Ágnes, Nagy Péter, Róna Péter, Sárközy Tamás, Tamás Ervin, Várkonyi Tibor) írta ki.

Andrassew Iván író, költő, újságíró, polgárjogi aktivista … életműve 2015. január 14-én lezárult. Pályának utolsó húsz éve kiemelkedő internetes aktivitása révén különösen jól dokumentált. Ennek ellenére, és éppen szerteágazó tevékenysége miatt, számos válasz adható arra a kérdésre, hogy a maga után hagyott kulturális nyomokból milyen emberi-szakmai karakter rekonstruálható. A pályázók feladata az, hogy a rendelkezésre álló, illetve felkutatható források – történeti adatok, publikációk, kortársi visszaemlékezések – felhasználásával adjanak személyes választ a pályázat címében foglalt kérdésre. A pályamunkák formája tetszőleges: lehet weblap, film, színdarab, riport – azzal a feltétellel, hogy a pályamű legyen az interneten is bemutatható, közreadható.

– olvasható az andrassew.blogspot.hu pályázati kiírásában. A pályázat feltételei:

1.    A pályázó Andrassew Iván munkásságának bármely területét bemutathatja (költészet, újságírási tevékenység, polgári aktivista tevékenység, stb.), a tanulmány személyes élményeket is tartalmazhat.
2.    A pályázaton bárki részt vehet. A digitalizált pályaművet (vagy annak elektronikus elérhetőségét) a civil társaság honlapján megadott e-mail címre (kivoltandrassewivan@gmail.com) kell benyújtani 2015. december 1-jéig. (A honlap a www.csomopont.hu/andrassew címen elérhető.)
3.    A pályaműveket a társaság tagjai többségi döntéssel bírálják el.
4.    A civil társaság a pályaművek díjazására egy első, egy második és egy harmadik díjat tűz ki. Az első díj 500.000, a második 300.000, a harmadik 200.000 forint.
5.    A társaság fenntartja a jogot, hogy egyes díjakat ne adjon ki, illetve az 1 millió forintos költségkereten belül több azonos díjat adjon ki (pl., hogy ne adja ki az első díjat és annak pénzösszegéből több második, illetve harmadik díjat hozzon létre). A társaság jogosult továbbá arra, hogy nem megfelelő színvonalú pályázatok esetén a pályázatot legkésőbb 2016. január 10-ig érvénytelennek nyilvánítsa. Ezt a döntést a társaság honlapján haladéktalanul közzé kell tenni.
6.    A pályázat eredményhirdetésére 2016. január 14-én, Andrassew Iván halálának évfordulóján kerül sor. A társaság ügyvitelre feljogosított tagja, Horváth István a társaság e célra létrehozott bankszámlájáról a nyertes pályázóknak a díj összegét eredményhirdetéskor, de legkésőbb 2016. január 31-ig kifizeti.
7.    A pályázatra benyújtott művek szerzői joga a pályázót illeti, aki jogosult tanulmányát bármilyen más formában is közzétenni. A pályázó azonban feljogosítja a pályázatot kiíró civil társaságot, hogy gyűjteményes műben (pl. tanulmánykötet) a pályázó tanulmányát ingyenesen megjelentethesse abban az esetben is, ha a pályázat nem nyer.
8.    A pályázatra egyébként a Polgári Törvénykönyv díjkitűzésre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.
További információk az andrassew.blogspot.hu weboldalon.
A nyitókép forrása: www.terasz.hu
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top