Csernus Imre: Mindenki vesztes, aki hagyja magát kihasználni

csernus imre

Nagyjából egy évtizede lehetett, amikor Csernus doktor a médiaismertség csúcsait ostromolta, ami nekem nem volt túl nagy öröm, mert a hosszú haj, a mérsékelt arcszőrzet és a szemüveg miatt többször összekevertek vele az utcán. Így talán nem csoda, hogy 2007 őszén, amikor interjú-lehetőséghez jutottam, igazán kíváncsi voltam rá… csernus imre

Nem szokás a riportalanyt személyes indíttatású kérdésekkel zaklatni, de, mert amikor Ön „ismert arc” lett, akkor utcán és boltban sokan bennem is felismerni vélték dr. Csernus Imrét, ráadásul, amikor próbáltam hárítani, akkor (többször is) közölték, hogy mekkora bunkó, öntelt szemét vagyok; miért csinálok úgy, mintha én nem Ön lennék… Szóval, én nehezen viseltem ezt a fajta népszerűséget. És Ön?

Nagyon gyorsan meg lehet, és meg kell tanulni, hogy az ember hogyan alakítsa ki az intim zónáját.

Tehát, az, hogy az utcán leszólítják, beszólnak, tanácsot kérnek, könnyen kezelhető? csernus imre

Ha tanácsot kérnek, akkor elmondom, hogy az utcán ennek sem helye, sem ideje, az utcán én is magánember vagyok. Ha beszólnak, az nem érdekel, szabad országban élünk, mindenki azt mond, amit akar… Amikor realizáltam, hogy mivel jár, hogy felismernek az utcán…

Ez az ismertté válás előtt volt felkészülés gyanánt, vagy közben?

Amikor megindul a tévézés (ami úgy kezdődött, hogy a Pesty Fekete Doboz adása lement) és a filmben látható erőszakosságomnak köszönhetően felfedezett magának a média (pedig az csak egy eszköz volt, egyébként egyáltalán nem vagyok erőszakos) akkor kétféle viselkedést tapasztaltam meg; az egyik, azok részéről, akiknek bejött, ők veregették a vállamat, akiknek nem jött be, azok meg öklendeztek.

A papok, ha megkérdezik őket, hogy milyen alapról mernek párkapcsolati tanácsot adni, azt szokták válaszolni, hogy a szülésznek sem kell szülnie ahhoz, hogy levezessen egy szülést. A függőkkel foglalkozó embernek mennyire fontos, hogy legyen tapasztalata a függőségről?

Nem kell. Azért nem kell, mert az idejövő emberek egy kis része klasszikus függő (alkohol, gyógyszer, drog…), de, a széles függőség-fogalom értelmében az emberek zöme függő. A saját félelmeikkel szemben. Sokszor látom, hogy a félelmek sokkal erősebbek az embernél.

Talán, mert az emberek nem csak kiszolgáltatottnak érzik magukat, hanem azok is…

Nem. Ebben nem hiszek. Az emberek nem kiszolgáltatottak, hanem hagyják magukat.

Ebben meg én nem hiszek. Ez tényleg ennyire egyszerű lenne?

A vásárhoz két ember kell, az eladó és a vevő.  Tehát, ha valaki feldob nekem egy labdát, és azt el akarja adni, akkor hiába mondja, hogy vegyem meg, ha én meg azt mondom, hogy nem. Persze, ennek lehetnek súlyos következményei, amit lehet nem-vállalni, de akkor azt fogja megtapasztalni, ami ebből következik. Van olyan szólás, amely szerint „mi vagyunk saját sorsunk kovácsai”, tehát, aki hagyja magát, annál erősebb a félelem… és elkezd függeni a félelmeitől, és levezetendő a feszültséget, ad egy reakciót. Az, hogy ki miként oldja a feszültséget, már magánügy. Drog, alkohol, társkapcsolati függőség, munkába menekülés… csernus imre

Ezek közül talán a munkafüggőség szimpatikus lehet, mondjuk a munkaadónak, hiszen a függő értéket állít elő, akár erején felül is…

Racionális szempontból, rövidtávon ez igaz. De, amikor az ilyen ember hazamegy, és kinyitja az ajtót, és nem működik az, hogy „az én házam, az én váram”, akkor csak ideig-óráig lehet értéket teremteni, de az ember egyre görcsösebbé válik, és végül… csernus imre

Az interneten számtalan öntől származó mondat kering [azóta is].:Vesztesekre márpedig szükség van. Hogy tudd, hová jutsz, ha az ő útjukat járod. Ők a viszonyítási pont. A nullák így töltik be végül küldetésüket.” De, kik a vesztesek, és milyen szempontok, milyen viszonyítási rendszerek szerint?

Mindenki vesztes, aki hagyja magát kihasználni. Vesztes az is, aki a munkájába menekül, hiába teremt racionális szempontból, aktuálisan értéket.

Önéletrajza szerint fiatal korában pap szeretett volna lenni. Mostanában hogyan áll Istennel, hittel, vallással? csernus imre

A választ megtalálod a következő oldalon, lapozz!



3 hozzászólás

Írd le a véleményed!
  1. Kovács Edina

    Az interjú végén levő újságírói megjegyzéssel kapcsolatban (és összességében az interjú kérdéseivel) az a véleményem, hogy az interjúalany természetesen hiszi azt, hogy neki igaza van. (Milyen furcsa is lenne ennek az ellentetje, ha az interjú közepén azt mondaná “lehet, hogy mégis magának van igaza!” . Ezzel teljesen hiteltelenné tenné magát, mint pszichiáter.
    Viszont egy profi újságírónak nyitottnak kellene lennie, megmutatnia az ő véleményétől eltérő vélemény(eke)t.

    Ehelyett nonstop kekeckedik, beszól…. Ha az újságíró ennyire szakértőnek tartja magát, akkor kezdjen el ő is rendelni és ha sokan visszamennek hozzá elégedetten (mint teszik Csernus páciensei) akkor hiteles lenne.
    De így csak alaptalan okoskodás ez az egész az újságíró részéről.

    Nem attól lesz jó egy interjú, hogy ő bebizonyítja, hogy az interjúalany szerinte hülye. Ezt majd hadd döntse el az olvasó.
    A cikk végén levő zárójeles megjegyzés inkorrekt “azért is az enyém a végső szó és azért is nekem van igazam!!!”. Nekem ez gyerekes húzás az “újságíró” részéről.
    Csernus biztosan megmondaná neki, hogy miért ilyen frusztrált az “újságíró” ha a saját meggyőződésétől eltérő véleménnyel találkozik és miért nem képes azt elfogadni.

    Ami szerintem egy elvileg független(ebb)nek lenni kellő újságírónál nagy szakmai alkalmatlanság.

    Ui. mondom mindezt úgy, hogy sok dologban nem értek egyet Csernussal. De ha vannak -márpedig vannak- olyanok, akiknek segít, akkor miért is ne….

  2. Grozdits Hahó

    Kedves Edina,
    ha nem haragszik, nem védem meg 2007-es önmagamat, sőt némely ponton még osztom is az Ön véleményét. Ezzel együtt úgy gondolom, hogy van annyi svung és tartalom az anyagban, hogy vállalható/vállalandó legyen. (A cikk végén kifogásolt inkorrektnek tűnő mondatot kérem, olvassa el újra, mert félreértette.)

  3. Kovács Edina

    Elolvastam a zárójeles mondatot, nem értettem félre, továbbra is teljesen feleslegesnek tartom odaírni, hogy az ‘újságíró’ nem ért egyet az interjúalannyal. Ezt miért fontos tudnia az olvasóval? Kinek tartja magát az ‘újságíró’, hogy közölnie kell még egyszer utoljára, hogy neki más a véleménye?
    Ezt akkor tartanám valamennyire ésszerűnek, ha az ‘újságíró’ is pszichiáter lenne és akkor két egyenrangú ember véleménykülönbségéről lenne szó.
    De itt mások a szerepek. Nekem egy újságíró legyen csupán közvetítő szerepben (bár óhatatlanul is kiderül mindig a privát véleménye, ebben az interjúban pedig pláne (lásd “babrál” szó használata….)
    Majd az olvasó véleményt alkot.
    Vagy nevezze magát kritikusnak és úgy írja le a véleményét.
    De attól vagány-csávónak akarnia lenni, hogy na ő aztán jól beszólt a nagy Csernusnak – hát ne ettől legyen egy interjú emlékezetes, hanem a jó kérdésektől.

    ui. igen, van benne tartalom (de szerintem ez az alap, de egyáltalán nem érdem, hogy van benne tartalom… Ha nem lenne, akkor alapban alkalmatlannak lenne újságírónak…)
    Viszont azt egyáltalán nem éreztem, hogy speciálisan “svung” is lenne benne.
    Sorry az őszinteségemért…


Új hozzászólás