Egy gitárral akarok nagyon hangos lenni – Zanzinger-interjú

zanzinger

A Zanzinger Micsoda Dániel énekes-dalszerző egyszemélyes zenekara, első lemeze tavaly jelent meg. Az Index dalversenyének döntőse nemrég lakáskoncerteken mutatta be második lemezének anyagát, ma este pedig különleges koncertet ad a világhálón. Micsoda Dánielt kérdeztük a Zanzingerről, nemrég alapított kiadójukról, valamint az átkopogtató szomszédokról.

Ma este a ConcertWindow oldalán bárki végignézheti egy koncerted. Ez hogyan jött?

Ők kerestek meg levélben. Fogalmam sincs, hogyan találtak meg engem, valószínűleg valaki ajánlhatott. Ez egyébként nem különbözik egy youtube-streamtől, viszont az általuk castingolt előadók koncertjeit kicsit jobban promotálják. De egyébként ez egy nyitott oldal, bárki regisztrálhat, és csinálhat ott egy koncertet.

Szóval ülni fogsz a szobádban a kamera előtt, és ott zenélsz?

Tulajdonképpen igen.

A lakásod lassan már bejáratott klub lesz, a tavasszal ott mutattad be készülő második lemezed anyagát is.

Igen, azokkal együtt ez lesz a negyedik alkalom, de egyelőre nem tervezek több koncertet a lakásomban. A lakáskoncertben az volt a vonzó, hogy a helyszín adott egy alkalom-jelleget, ezért azokat is megmozgatta ez a dolog, akiket egyébként nem nagyon izgat egy klubkoncert. A tavasszal három egymást követő este volt koncert nálam, ezalatt közel 100 ember megfordult a lakásomban – ebből leginkább azt a tapasztalatot szűrtem le, hogy a klubkoncertek esetében is érdemes adni valami alkalom-jelleget, mert ezzel sokkal könnyebben mozgatható a közönség, mint egy sima koncerttel.

Amikor otthon gyakorolsz, meg számot írsz, akkor nem kopog át néha a szomszéd?

Másfél éve lakom ott, 1-2 hete volt először, hogy valaki átjött, pedig akkor nem is egy új számot játszottam, hanem az Upor András Angry Songját, de azt tényleg baromi hangosan, hogy kiürítsem a fejemet. Este 6-7 körül azért mindig befejezem a hangoskodást, egyébként meg nem rendezek házibulikat, nem bömböltetem a zenét, jóformán alig vagyok otthon, úgyhogy ebből még nem sok konfliktusom volt eddig.

A klubkoncerteken nem billent az ki, hogy időnként valaki elmegy egy sörért, vagy kimegy cigizni?

Ha tíz ember van a koncerten, akkor érzékelem, hogy valaki elmegy sörért, 100-150 embernél azért ez már nem nagyon játszik. Én egy gitárral is megpróbálok nagyon hangos lenni, ez is simán lehet egy buliképes hangulat, de nem feltétlenül kell annak lennie. Az a tapasztalatom eddig, hogy klubkörnyezetben a Zanzinger jól tud működni, egy nyári, szabadtéri fesztiválon sokkal kevésbé. De a zenészek nem is nagyon szokták szeretni ezeket a fellépéseket.

Mi a baj a fesztiválokkal?

A kisebb színpadok hangosítása általában elég rettenetes, másrészt az egygitáros produkciókat többnyire a délutáni idősávba száműzik, közben pedig gyakran behallatszódik, hogy a szomszéd színpadon egy másik zenekar hangol. Ekkor pedig az a helyzet állhat elő, amiről Sun Kil Moon is énekelt a War On Drugs: Suck My Cock című számában.

Nem tervezel további lakáskoncerteket? Vidéken például jó alternatívája lehet egy kocsmának, vagy egy ismeretlen klubnak.

Eddig túlságosan tele volt a naptár, nem volt még ehhez kapacitásom, de ennek vidéken valóban több értelme lehet, mert ott nagyobb lutri, hogy az ember mibe nyúl bele egy kocsmával, vagy egy klubbal. Úgyhogy ennek a lehetőségét nem zárnám ki vidéken, de Pesten már csak azért sem folytatnám ezt, hogy ne én legyek a lakáskoncertes csávó. Nem vagyok az, és nem is szeretnék az lenni.

Mi nem akarsz még lenni?

A magyar Bob Dylan sem szeretnék lenni, a magyar Tallest Man On Earth sem szeretnék lenni, de nyilván van egy hosszú listám arról, hogy milyen skatulyákat szeretnék elkerülni. Ami mostanság beette magát a velem kapcsolatos gondolkodásba, az a közéleti folk, szerintem ez sem igazán jellemző, de ezt a második lemez megjelenéséig nem tudom magamnak kikérni.

Tényleg, hogy áll a második lemez?

A lemez felét már felvettem, viszont volt másfél-két hónappal ezelőtt egy beszélgetésem Upor Andrással, ami teljesen lebontotta a korábbi koncepciómat. A lemez eredeti címe The Country & The Cunt volt, utóbbi szó áttételesen rám vonatkozott, viszont ő felvetette azt, hogy ez lehet egy szexista és bántó kifejezés is, és ez annyira nem kifejező a lemezre nézve, sőt néhány számra kifejezetten kontraproduktívan hathat. Elkezdtem végigmenni a dalokon ebből a szempontból, és hirtelen sok mindent másképp láttam. Tulajdonképpen megmaradt a lemez magja, ami durván 5 szám, azóta átírtam néhány dalt, valamint van még néhány befejezésre váró szerzemény is. De a nyáron mindenképpen kész lesz, bár ezt valószínűleg már senki nem hiszi el nekem (nevet).

Voltak kidobott számok is?

Igen, ez elég hajtépős akció volt a lemezfelvétel előtt, de örülök neki, hogy így történt. Szerintem az újraírt dalokkal kihagytam egy lépcsőfokot, ennyivel most előrébb járok.

Akkor az nem lett volna megoldás, hogy másik címet választasz a lemeznek?

Lehetett volna megoldás, csak ezzel együtt egy csomó más dolog is megkérdőjeleződött bennem a dalokkal kapcsolatban. A tematika érdemben nem változott, van egy erős családtörténeti vonal, van egy politikai rész, illetve van néhány közérzeti és szerelmes dal is, talán ez a legkönnyebben fogható irány. De ott kezdődött a problémám, hogy bizonyos dalokat marha felszínesen írtam meg. Például az első dal a szüleim válásáról fog szólni, volt is már rá egy kész szövegem, de közben rájöttem, hogy bizonyos eseményeket nem dolgoztam fel, vagy nem is emlékszem rájuk egyáltalán. Úgyhogy felhívtam anyámat, akivel volt egy 5 órás beszélgetésem, végigrágtuk a válásuk periratait, régi fényképeket nézegettünk: ezzel sokkal mélyebbre tudtam menni.

Van ebben valami terápiás jelleg is.

Ennél a dalnál kifejezetten van, a többinél nem feltétlenül. Viszont ezt a megközelítést más dolgokra is rá lehet majd húzni a későbbiekben, szerintem a jövőben mélyebbre fogok ásni még akkor is, ha csak egy újságcikk ihlet meg.

Upor Andrással és Duke Bluebearddel közösen nemrég megalapítottátok a Lone Waltz Records-ot (a kiadó első kislemezeit itt meghallgathatod). Mi a közös bennetek?

Műfajilag nagyon más irányba ágazunk el mindhárman, viszont nem gondolkodtunk műfaji határokban: a Lone Waltz Records a hasonlóságainknak köszönhetően jött létre. Hasonlít a hozzáállásunk és a munkamódszerünk, ezért létre akartunk hozni egy lapot, ahova mi tartozunk, és így hivatkozási pontok lehetünk egymás számára is. Jó lenne azt elérni, hogy mondjuk 5 év múlva ne azt írják egy budapesti énekes-dalszerzőről, hogy ő a magyar Bob Dylan, vagy a magyar Jack White, hanem azt, hogy az Upor András is valami hasonlót csinált. Meg kell mutatni valamiféle lokális tradíciót ebből a dologból, mert van neki igazából, és megpróbáljuk csúnya kifejezéssel élve szexivé tenni.

Mondtad egyszer, hogy egyáltalán nem tartod annyira tájidegennek a Zanzinger zenéjét, mint amennyire mondják.

Furcsa, hogy egy reggae-produkciónak nem hánytorgatják fel a tájidegenséget. Mindenesetre én azt gondolom, hogy nyilván bizonyos szempontból valóban nem ismerős, amit csinálok, másfelől viszont kit érdekel: vannak műfajok, amiben mindenféle emberek mindenhol alkotnak a világon. Éppen ezért kissé provinciális hozzáállás az, hogy nálunk csak hejjancsizni lehet, pedig mindannyian tudjuk, hogy ez nem így van.

A Zanzinger új kislemezét itt hallgathatod meg:



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!