+ Zene

A világ legnevetségesebb honlapját kapod a Zene Ünnepére

fesztiváltaxi

A Zene Ünnepe idei programsorozatáról már írtunk reggel, de a rendezvény honlapja akkor elkerülte a figyelmünket, pedig nem semmi időutazásban lehet részünk.

A Zene Ünnepe idei programsorozatáról már írtunk reggel, de a rendezvény honlapja akkor elkerülte a figyelmünket, pedig nem semmi időutazásban lehet részünk.

A mostani információs dömpingben egyre nehezebb eljutni a potenciális közönséghez, így jellemző, hogy mostanra mindenki nagyon tetszetős, kézreálló honlapokat készít, hogy minél inkább kiszolgálja az odalátogatót. A Zene Ünnepe 2015-ös, hivatalos programsorozata nem semmi lendülettel áll ennek a trendnek – szúrta ki a MusicPress.

A hivatalos honlapon egyetlen jpg-formátumú képet kapunk, amelyen felsorolják a Várkert Bazárban fellépő 39 produkciót, a kezdési időpontokat, és ennyi. Ha valaki csak úgy műkedvelésből szeretne koncertet hallgatni, kénytelen egyenként rákeresni a produkciókra, hogy vajon milyen zenére számítson egyáltalán. A legjobb, hogy ez a kép valamiféle kiadványból származhat, mert még egy oldalszám is látható a lap alján…

Mi annyit tudunk segíteni, hogy készítettünk interjút a fellépők közül néhánnyal, ezekben a cikkekben pedig videókat és zenelejátszókat is elhelyeztünk, amivel talán megkönnyítjük néhány zenerajongó dolgát.

Az a bizonyos honlap egyébként itt található, jó böngészést!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top