Ilyen az első lépcső a világhír felé

TYB

Mit tehet egy feltörekvő zenekar, ha nem akar örökké 20 embernek játszani? Idén két kezdeményezés is indult, amelyek fiatal zenekaroknak segítenek bemutatkozni. Meddig lehet lelkesedésből eljutni, és milyen buktatókkal kell számolniuk a zenekaroknak? Az Ígéretes Titánok, illetve a Ten Years Before segítségével kerestük a válaszokat.

A Ten Years Before Rákosi Tímea, Vitéz Anikó és Jezerszky Viktória kezdeményezése, akik a Zeneipari Hivatal Zeneipari Menedzsment képzésén találkoztak. A koncertsorozat kettesével mutat be zenekarokat, emellett a fellépők dalait lejátssza az Open Air Rádió, élőben zenélhetnek a Tilos Rádióban, valamint ír róluk a NowMagazin. A Ten Years Before egyébként épp most ment nyári szünetre, de ősztől folytatják a programokat.

Az Ígéretes Titánok egy egyszemélyes közösségi kezdeményezés, illetve egy ehhez kapcsolódó cikksorozat a Magyar Nemzet Online-on, amely Balogh Roland fejéből pattant ki. Roland egyébként külpolitikai újságíró, néhány éve pedig fesztiválos tudósításaival a kultrovatban is vendégeskedik. Az Ígéretes Titánok idén indult, ahol minden héten egy zenekar kerül fókuszba – a tematikus hét végén pedig egy nagycikk jelenik meg az adott előadóról az MNO-n, amelyben Roland különös hangsúlyt fektet arra, hogy betekintést nyújtson az adott zenekar alkotói folyamataiba, elképzeléseibe.

A fesztiválország belső problémái

A Ten Years Before-csapat a közös zeneszereteten túl azért szerveződött, mert szomorúan tapasztalták, hogy csomó tehetséges csapat nem tudja magát megmutatni a nagyközönségnek; a rádiók, illetve a zenecsatornák pedig nem foglalkoznak velük.

Roland hasonló okok miatt érezte szükségét a Titánok-sorozatnak: egyfelől rutinos fesztiválozóként egyre inkább unatkozott az alig változó line-upok miatt, holott gyakorlott klubozóként azzal is tisztában volt, hogy zenekarok tucatjai állnak készen arra, hogy bemutatkozzanak a nagyközönségnek. Másfelől újságíróként egyre inkább úgy érezte, hogy a zenei újságírásban egyre erősödő tendencia a felületesség, az alapos cikkeket pedig felváltotta a kritikátlanul összeollózott információ-, és linkhalmaz, miközben az újságírók sokszor a magas lóról lenézve, nagyképűen kezelik a tehetséges kezdő bandákat.

Oké, az én kedvencem nincs köztük. Miért?

Mindkét kezdeményezés szívesen fogadja zenekarok jelentkezését, de ők is keresnek meg bandákat. A teljesség igénye nélkül bemutatkozott már a két platform valamelyikén a Twentees (interjúnk itt), a Dope Calypso (interjúnk itt), a Zanzinger, a Mayberian Sanskülotts, a Camp Koala, a Nyolcadikosok, a Kloggs, a Hello Hurricane, a Real Lies, a Pills, Szatmári Juli, az Adolescens, Belle Belle, a Szabadtéri 4akkordos Performansz vagy a Margaret Island.

Roland nem titkolja, hogy saját ízlése jelentős szerepet játszott a Titánok névsorának kialakulásában, ugyanakkor hozzátette, hogy ő is nagyon örült annak, hogy bár több tucat produkció jelentkezett, mindössze pár olyan zenekar volt eddig, akiket nem érzett még elég érettnek a bemutatáshoz. Emellett fontosnak tartja azt is, hogy ne egy belterjes körből válogasson, hanem minél szélesebb spektrumot lefogjon a kiválasztott produkciókkal. A Ten Years Before csapata leszögezte, hogy csak olyan előadókat hív meg fellépőnek, akikben látják azt a potenciált, hogy a magyar zenei élet meghatározó alakjaivá válhatnak.

A siker receptje és a titkos összetevők

Roland szerint nagyon fontos, hogy egy zenekar esetében minden klappoljon, mert „ma már bármennyire szomorú is, sajnos nem elég az, hogy valaki kimegy és zúz, mint a Nirvana a Reading Fesztiválon 1993-ban. A közönségnek ez ma már kevés.” Éppen ezért szerinte nagyon fontos, hogy egy zenei formáció egységes képet sugalljon magáról a nyilatkozatoktól kezdve a színpadképig bezárólag.

Ez azért is létfontosságú, mert ma már a végletekig ki kell szolgálni a felvevő közönséget. Ha egy produkció nem elérhető egy kattintással, lesz helyettük ezer másik, amelyik viszont igen – ennek pedig ma már komoly jelentősége van. A Ten Years Before is hasonló véleményen van:

Tévedés, hogy egy fiatal zenekar leginkább pénzre szorul. (…) Nem elegendő az, hogy valaki jó zenész és az sem, ha van kiadott lemeze. A mai hallgatóság nagyon könnyen jut hozzá zenéhez és könnyen el is felejti azt. Hogy kitűnhessen valaki a tömegből, menedzselni kell magát, egy brandet kell felépíteni. Kommunikálni a lehető legtöbb felületen, hogy megtalálhassa őt a közönsége.

A magyar könnyűzene és a jelen

Roland úgy véli, az underground könnyűzene helyzete nem elkeserítő, de nem is rózsás; az elmúlt pár év sikersztorijaként említette a Middlemist Redet (interjúnk itt), illetve az Ivan & The Parazolt. Szerinte egy bejáratott és rutinos menedzsment is nagyot tud lendíteni a zenekaron, de ehhez az sem árt, ha az alapanyag képes megszólítani a nagyközönséget. Sajnos a felvevőpiacnak is vannak hiányosságai, az Ígéretes Titánok alapítója úgy látja, ebben a nevelésnek és az oktatásnak is komoly felelőssége van. Sok olyan pedagógusra lenne szükség, akik bevezetnék és eligazítanák a diákokat a kultúra rejtelmeiben, és átfogó képet adnának át a következő generációknak minderről. Ez azonban egy összetett és komoly – rengeteg anyagi forrást igénylő – társadalmi-pedagógiai kérdés, ilyen tanárból pedig sajnos egyre kevesebb van.

Az internet Roland szerint egyfelől fantasztikus lehetőséget nyitott meg, sajnos ugyanakkor viszont kissé kényelmessé is tetté a közönséget, amely ma már nem jár olyan nagy számban élő koncertekre, mint mondjuk 10 évvel ezelőtt. Apropó 10 évvel ezelőtt, a Ten Years Before is úgy látja, hogy a brutális túlkínálatban nagyon nehéz az érdeklődés középpontjában maradni, és eleve kevés előadót képes eltartani a felvevőpiac, szerintük ebben a mainstream média is hibás, mert egyáltalán nem mernek kockáztatni. Ezért a feltörekvő zenekarok szerintük kénytelen saját erejükre, szorgalmukra és önmenedzselési képességeikre támaszkodni.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!