+ Történelem

Ókori tavaszünnep az Aquincumi Múzeummal

Aquincumi Múzeum

Az Aquincum Baráti Kör és az Aquincumi Múzeum idén is megrendezi a római kor egyik legkedveltebb ünnepét, a Floraliát, amelyen többek közt kézműves bemutatók és gladiátorviadalok idézik meg az antik Róma életét május 16-17-én.

Az Aquincum Baráti Kör és az Aquincumi Múzeum idén is megrendezi a római kor egyik legkedveltebb ünnepét, a Floraliát, amelyen többek közt kézműves bemutatók és gladiátorviadalok idézik meg az antik Róma életét május 16-17-én. A rendezvényen a látogatók kipróbálhatják a hódító légiók fegyvereit, ékszereit, saruit, többek közt kerámia edényeket és érmet készíthetnek, valamint megtekinthetik a légiók felvonulását és láthatnak gladiátorviadalokat is – közölte a múzeum.

A rendezvény egy ünnepi menettel veszi kezdetét, majd a Szami-Ko Társulat előadásában ókori meséket láthat a közönség. A nap folyamán három alkalommal a rabszolgavásárok világát idézik fel, a római légiósok pedig kelta és germán  harcosokkal csapnak össze.

A gyerekek a kézműveskedés mellett részt vehetnek római gyermek- és ügyességi játékokban is, a múzeum szabadtéri színházában pedig Plautus Az ikrek című darabját nézhetik meg a látogatók. A programokban közreműködik a Szarvas Törzs Kelta Hagyományőrző Egyesület, a Gladius Történelmi Hagyományőrző Egyesület, a Norde Gard, a Familia Gladiatoria, a Legio Leonum Valentiniani Késő-római Hagyományőrző Csoport, a Legio X Gemina Hagyományőrző Csoport és a Legio Brigetio Hagyományőrző Egyesület.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top