x

Aszta! Színház! – Hamupipőke: Ciróka Bábszínház

9

Micsoda nagyszerű dolog gyerekekkel színházat nézni! Különösen, ha jót látnak, és jól látják. A sötétben a nézőtér alakjai nem pontosan kivehetőek, meg persze a színpadra figyel az ember, így hát nem tudom, az előttem lévő sorban egy vagy több kisfiú jegyezte-e meg elismerően jó néhányszor a kecskeméti Ciróka Bábszínház Hamupipőke-előadásán: „aszta!” (Gyengébbek kedvéért: „azt a…!”) A rácsodálkozás hangját így fordítottam le magamban: „színház!” Eredetileg ezt szántam a címbe: „Tiszta színház!” Azért változtattam, mert ez azt sugallta volna: az előadás olyan, mintha színház lenne. Holott igazán és teljesen az. A „tiszta” szó mindenesetre nem megkerülhető Vidovszky György Hamupipőke-rendezésével kapcsolatban.

Kukavilág

Már csak azért sem, mert (a tárgyakból összeálló ütőhangszereken – a játszó színészek által előadott – bevezető zeneszám után) kukával kezdődik az előadás, melynek színpadképét többször is kukák uralják. Tehát: egy kuka fedele újra meg újra magától felnyílik. Az, hogy ezen a gyerekek jókat nevetnek, biztosítja: végig együtt élnek majd a színpadon zajló akár legapróbb eseményekkel is. Nem szimpla ötletről van szó: sok mindent jelez előre. Olyan mű következik, melyben életre kelnek a tárgyak, az anyagok. Látjuk a színészeket is, akik animálják őket. Ez a rendezés egy varázslat nélküli világban igyekszik megtalálni, feltalálni a varázsost, egy értéksüllyedt világból felszínre hozni az értékeket.

Módszere egy kissé brechti, de sietek leszögezni: olyan természetes és játékos (gyakran humoros) formában, hogy csak leírni nehézkes, átélni roppant könnyű. Minden figurának van egy „színészi” és egy „tárgyi” megfelelője. A színész játszik, a tárgy demonstrál, ketten együtt kifejeznek. A tárgyak mind kukából kerülnek elő. A Hamupipőkét alakító Nyirkó Krisztina például egy becsomagolt dobozt talál ott, a kartondobozt burkoló („átölelő”) csomagolópapír lesz majd saját maga, a doboz pedig édesapja „képviselője”. A Mostoha nagyobb, két édeslánya két kisebb kályhacső. (A lányokat, Amáliát és Emíliát Szörényi Júlia játssza, mindkét karján egy-egy kályhacső jelzi a testvéreket.) A Királyfi (alakítója Ivanics Tamás) úgy mutatkozik be, hogy zsákban fut – a közönség nagy derültségére –, mégpedig nejlonzsákban. Ez válik, immár síkban, nejlonkendőként az ő „képviselőjévé”, rímelve a papírkendőre, mely Hamupipőkét jelképezi. A Királyfi hű szolgája, bizalmasa, Leopold sárga műanyag szatyor képét ölti. (Hamupipőke apját és Leopoldot ugyanaz a színész személyesíti meg: Fülöp József. Hamupipőke és a Királyfi: két önmagát és párját kereső ifjonc. A Királyfi mellett Leopold áll, a lány mellett – eleinte valóságosan, később képzeletben – az Apa.)

Anyagok háborúja

Az, hogy a szereplőknek megvan a tárgyi megfelelőjük, „anyagszerű” következményekkel jár. A papírkendő-Hamupipőke bekerül egy kályhacsőbe, melynek másik végén kijön egy kályhacső alakú, összetekert papír. A Mostoha (Makra Viktória) saját és édeslányai alakjára formázta Hamupipőkét. Aki viszont nem abból az anyagból van, mint ők: papírból, nem pedig fémből. Nem tud úgy viselkedni, ahogy ők: hajlik, összecsuklik. Képes beszéd ez, de mivel ízig-vérig színpadi, és „van benne rendszer”, értik a gyerekek. (A felnőttek is.) A rendező, Vidovszky György régi mániáira ismerünk (soha rosszabb mániákat!): hogyan áll az uralkodó irány az emberi kiteljesedés útjába, s hogyan veszi fel az egyén a küzdelmet e nyílt vagy burkolt kényszerrel.

hamupipőke

Nyirkó Krisztina, Makra Viktória, Szörényi Júlia

A Grimm testvérek meséjét színpadra író Gimesi Dóra Hamupipőkéje (és persze a rendezőé meg a címszerepet alakító színésznőé) nem az ügyeletes szende, nem áldozat-típus. Életrevaló, talpraesett mai lány, aki szorongató helyzetbe, ellenséges közegbe került. Imádott apja, miután új asszonyt és két mostohatestvért hozott a házhoz, hosszú tengeri útra indult. Mígnem egyszer csak érkezett egy levél…

Először akkor szakadt ki abból a bizonyos néző kisfiúból a már említett „aszta!”, amikor a sötétben hátulról fény világított át a gyűrött papírkendőn (Hamupipőke „testén”), lehetővé téve az árnyjátékot: hajó ring a tengeren, majd elsüllyed. Varázslatos, költői és persze szomorú: a lány így tudja meg, hogy az Apa hajószerencsétlenség áldozata lett Pápua Új-Guinea partjainál. Megtudja, de el nem fogadja.

Nem is tehet mást. Kell a (képzeletbeli) támasz, annyi megaláztatás éri. A Mostoha cselédként tartja, elnevezi Hamupipőkének. (Az addig fehér papírkendő szürkévé válik.) Az egyik kályhacső-mostohatestvér fémtestével felhasítja a papírkendőt, amelyen aztán színésznő-Hamupipőke ragasztószalaggal foltozza be a hiányokat. Ez az a „megképeződés”, melyről már beszéltem: az anyag fizikai sérülése a figura lelki sebeit demonstrálja, a javítás pedig jelzi, hogy Hamupipőke a gyógyításban önmagára van utalva. Ez az átjárás anyag és psziché között a rendezés fő jellegzetessége, végtére is (igaz, speciális) bábelőadásról van szó.

Tündérapa

Az Apa szerepe e színpadi változatban megváltozik, felértékelődik. A Grimm-mesében nem hal meg a gazdag ember, ráadásul egy követ fúj a Mostohával és a két gonosz lánnyal, ott az édesanya elvesztése a központi kérdés. Ez tevődik át Gimesi Dóra és Vidovszky György verziójában az Apa elvesztésébe és bizonyos értelemben újra megtalálásába. Ott lencsét, később kölest szór – kiválogatásra – a hamuba a Mostoha, hogy ezzel tartsa vissza Hamupipőkét a Királyfi báljától. Itt egy magas üveghenger alján lévő fémkupakokhoz dob két műanyag kupakot az asszony, lehetetlenné téve a feladat megoldását. Ott galambok (más feldolgozásokban tündérek) segítenek a lánynak, itt az Apa (szellem)alakja. Vizet tölt az üveghengerbe, ami egy idő után a henger tetejére dobja a műanyag kupakokat. A már említett néző kisfiú (vagy egy társa) újabb „aszta!”-sóhajtással jutalmazta az egyszerűségében is hangsúlyos varázslatot.

Hamupipőke számára az Apa maga a (szeretetteljes) biztonság. Amikor a Királyfi táncra kéri a lányt, az előbb szégyenlősködik, majd gondtalanul adja át magát a korábban már megtapasztalt és tovatűnt harmóniának. A Királyfi – hogy önmagáért és ne trónörökös voltáért szeressék az arajelöltek – szerepét cserélt Leopolddal. Tehát most a sárga műanyag szatyor jelzi őt, e felül nyitott tárgy a csónak, Hamupipőke a vitorla, a táncban imígyen ringatóznak önfeledten. A kép visszautal az előadás elejére, ott apa és lánya játszottak „tengeresdit”: kartondoboz-Apa volt a csónak, papírkendő-Hamupipőke a vitorla. Egyértelmű a párhuzam: az árva lány azt a fajta biztonságot, örömöt leli meg, ismeri fel a Királyfi oldalán, amit apjával élt át – míg balsorsa közbe nem szólt.

A tisztaság diadala

Egy tiszta lélek megpróbáltatásait, fejlődéstörténetét állítja elénk a Ciróka Bábszínház előadása. Számos erénye közül az egyik legfőbb: anélkül reflektál egy, a mostani gyerekek számára ismerős helyzetre („új szülő, új testvér”), anélkül ábrázolja annak nagyon is mai gyötrelmeit, drámaiságát, hogy erőszakot kellene tennie a mesén, amelyre épül. Például tudjuk: a meséknek általában jó a vége. Hamupipőke és a Királyfi itt is végképp egymásra találnak. Lehet, hogy még (a „happynél” is „happybb” endként) Pápua Új-Guineába is elutaznak, mindenesetre a két anyag – a nejlon- és a papírkendő – Monori András szép zenéjére diadalmasan száll a levegőben. Kényszer nélkül, együtt, mégis önállóan, szabadon. Megindító, mint annyi minden az előadásban.

hamupipőke

Szörényi Júlia, Fülöp József, Makra Viktória, Ivanics Tamás, Nyirkó Krisztina

A tisztaság nemcsak a konkrét és jelképes tartalom szintjén kulcsmozzanata ennek a Hamupipőke-rendezésnek, hanem a formáén is. Tiszta: azaz egyszerű eszközökkel – a gyereknézők a tanúim rá! – maximális hatást képes elérni. Aki azt képzelné, a nehéz élethelyzet, a sok asszociáció, gondolkodnivaló megterheli az előadást, téved. Amit látunk-hallunk: könnyed, szellemes, ötletekben gazdag, szórakoztató, és persze drámai, lírai is, ha kell. Vidovszky és alkotótársai sok hangszeren játszanak. A látvány Mátravölgyi Ákos nagyszerű teljesítménye, a mozgás Gyevi-Bíró Eszteré; hogy ez a Hamupipőke nemcsak művészileg, hanem a gyerekek körében is sikeres, az nem kis részben nekik is köszönhető. Monori András a közeghez illő, kitűnő muzsikájából a bravúros „kukakvintett” emelkedik ki: az öt játszó egy-egy kuka mögül elő-előbukkanva, majd a fedeleket ritmikusan csapkodva adja elő, hogy „milyen csúnya, milyen ronda” vagy éppen „milyen tiszta, milyen bájos” a másik.

Mindebből kiviláglik, hogy a színészeknek ebben az előadásban egyrészt „all-round” előadókészséggel, másrészt nagyfokú elhitető erővel kell rendelkezniük. Rendelkeznek is. Figuráik tárgyi „képviselőivel” egybeforrva jelenítik meg a természetes, nőies bájt, érzékenységet és kamaszos eltökéltséget (Nyirkó Krisztina), a természetes, férfias bájt és kamaszos eltökéltséget (Ivanics Tamás), a megtervezett, leleményes, olykor képmutató gonoszságot (Makra Viktória), az elkényeztetett, felelőtlen, butaságba hajló gonoszságot (Szörényi Júlia), a megbízható szeretetet (Fülöp József). Ha nem lenne egy más foglalkozás számára lefoglalva a szó, azt mondanám: elsőrangú „színpadmesterek” mindannyian. Olyannyira, hogy az ifjú Makra Viktóriának minden további nélkül – pusztán a játéka „nyomán” – elhisszük, hogy két kamasz lány anyja, az ugyancsak fiatal Fülöp Józsefnek pedig, hogy Hamupipőke az ő gyermeke.

Az előadásnak, Vidovszky György rendezésének meg elhisszük, hogy egy kukavilágból is előteremthető a varázslat; hogy a belső tisztaság átvilágít a piszkos, gyűrött külsőn; hogy egy törékeny lány végül érvényre juttathatja emberhez méltó értékrendjét – egy embertelen környezet ellenében is. Ez a mese dolga.


The Breakdown


darab
8
rendezés
10
színészek
10
látvány
8


Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!