Varga Bálint: Az ifjúsági irodalom nem a félresikerült írók hobbikertészete


Az író-újságíró Varga Bálint  több mint negyven krimit, valamint ifjúsági regényeket fordított, és számos könyv szerkesztője. Tíz éven át maga is könyvkiadóként működött. 2013-ig pedig egy magánnyomozó irodának dolgozott analitikusként, és legális hírszerzőként. Most a könyvhéten debütál ifjúsági krimije a Kolibri Kiadónál Váltságdíj nélkül címen. Az interjú után itt beleolvashatsz a könyvbe.

Miért a krimi lett az a műfaj, amelyről azt gondoltad, hogy egy tinédzsert könnyebben meg tudsz vele fogni?

Azért, mert visszaemlékeztem az akkori önmagamra, és arra, hogy 14 évesen az asztalt vertem, hogy adjanak valamit olvasni. De akkoriban nem nagyon volt ennek a korosztálynak izgalmas, krimibe hajló, nyomozós, üldözős, kalandos regénye. Ez az, amit nagyon fontosnak tartottam. Meg azt, hogy valóságszaga legyen.

Miért, a mostani ifjúsági könyvek nem ilyenek?

Én értem és értékelem a varázslós, meg a gimis könyveket. Van egy csomó nagyon jó kiadvány, de a budapesti, debreceni, vagy éppen szegedi 17 évesnek nagyon távoli egy dél-angliai kémképző. Szerintem szívesebben olvasnak olyan világról, ami a saját közegüket is jelenti.

Fontos, hogy kézzelfoghatónak érezze, amit olvas?

Szerintem az ember alapvetően önmagáról szeretne olvasni, mindenki szeret magára ismerni egy történetben. A feleségem például néhány éve arra hívta fel a figyelmem, hogy „referenciális olvasó vagyok”, vagyis én mindenbe beleképzelem, belelátom magam. Azokat a könyveket szeretem, ahol tudok a történet szereplőinek valamelyikével azonosulni. Úgy gondolom, hogy egy tinédzser esetében ez még inkább így igaz.

Mikor fogalmazódott meg benned az, ha más nem, akkor majd te írsz egy ilyen könyvet?

Valamelyik barátom egyik, az említett „korosztályba vágó” gyerekével beszélgettem. Ő panaszolta, hogy szívesen olvasna valami izgalmasat, mondjuk krimit, de nem talál magának valót. Nekem meg, mivel elég sok krimit fordítottam már, volt fogalmam arról, hogy ez milyen is lehetne. De ez akkor ennyiben is maradt. Majd családunk egyik jó barátjával, Balázs Eszterrel beszélgettem erről, aki rákérdezett: vajon miért nem írom én meg?… és akkor elkezdtem írni.

Voltak nehézségek, alkotói megtorpanások, miközben írtad a könyvet?

Nagyon zökkenőmentes volt a folyamat. De szerencsém is volt, hiszen két tinédzser – Nóra és Zoli – sokat segített nekem. Miután elkészültem a könyv első harmadával, vettem egy nagy levegőt, és megmutattam a kéziratot. Ők pedig könyörtelenül elmondták a véleményüket. Ami esetleg problémának mondható, az a nyelvezet volt. Én ugyanis szeretek káromkodni, és az első verzió bizony kissé trágárra sikeredett. Mivel az olvasók nem feltétlenül szeretik ezt, természetesen változtattam rajta. A könyvben vannak a szexualitásra utaló célzások. Itt valójában kicsit sötétben tapogatóztam, mert hát olyan sok mindent olvas az ember, hogy „ki/mikor/hogyan és milyen körülmények között”, de azután itt is sikerült megtalálni a megfelelő arányokat.

Az írás közben mit tartottál a legfontosabbnak, mit tartottál szem előtt?

Azt hiszem. leginkább azt, hogy az olvasót, pláne a tinédzsert, nem szabad hülyének nézni. Ha valaki 16 évesen kezébe vesz egy könyvet, feltételezhető, hogy már bizonyos nyelvi felkészültséggel bír, így nem szükséges leegyszerűsítve fogalmaznom, vagyis úgy írok, mintha felnőtteknek írnék.

Mit gondolsz a többi kortárs ifjúsági regényről?

Tök jónak tartom azt, ami a mai magyar ifjúsági könyvpiacon történik. Nagyon biztató, hogy az ifjúsági könyvek egyre inkább nem azoknak a félresikerült íróknak a hobbikertészete, akiknek valószínűleg az utolsó regényük nem nagyon fogyott, és ezért azt gondolták, gyorsan írnak egy ifjúsági regényt, mert azt majd bizonyára többen veszik. Egyetlen hiányérzetem van: miért a korombeli 45-ös pasik írnak a tinédzsereknek? Érdemes lenne hozzájuk korban közelebb álló fiataloknak is próbálkozni.

Varga Bálinttal április 25-én szombaton a Könyvfesztiválon lehet találkozni, ahol
A magasfeszültség sorozatról és a fesztiválra megjelent új ifjúsági regényekről beszélget, Balázs Eszter Anna főszerkesztővel és Pék Zoltán műfordítóval. Moderátor: Barabás Éva szerkesztő-riporter lesz.

Ezt nézd meg: #magasfeszültség

A könyv sztorija:

Doma, Zoli, Zsófi és Max egy sötét, dohos pincében ébred. Hol lehetnek? És vajon hogy kerültek oda? A négy gimis csak arra emlékszik, hogy hazaindultak az év utolsó bulijáról, amit az egyik hipergazdag osztálytársuk rendezett.

Szorult helyzetükben mind egymást okolják a történtekért, hiszen valamennyiük életében van is valami gyanús. Doma édesanyja korábban rendőr volt, most magánnyomozóként dolgozik. Zoli a város legmenőbb brókerének a fia. A belevaló Zsófi, aki a tanév közepén érkezett, maga a két lábon járó rejtély. És ott van Max, aki a legidegesítőbb, legnagyképűbb srác az osztályban.

Rájönnek, melyikük miatt kerültek bajba? És vajon meg tudnak szökni fogvatartóiktól?

Minden leleményükre szükségük lesz, hogy az országhatárt és a saját korlátaikat is képesek legyenek átlépni. A Váltságdíj nélkül izgalmas, lebilincselő krimi, melyben a tinisorsokból szövődő különleges hálótól az utolsó oldal után sincs kedvünk szabadulni.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!